Vajna Tímea attól fél, hogy egy csóróba szeret bele

Vajna Tímea

Az özvegy fél, hogy egyetlen fillért sem kap az örökségből, de azt tisztázta, ő nem akar férfit eltartani.

Vajna Tímeát nemrég a TV2 kérdezte meg arról, hogy van, ekkor került szóba először az örökség is, amiről azt mondta, nem tudja, akár egyetlen fillérhez is hozzájuthat-e majd. Most a Hot! magazinnak adott interjút az özvegy, amiben arról beszélt, hogy szeretne családot, de azt is elmondta, hogy

tartok attól, hogy senki sem fog úgy szeretni, mint ő, és csak a feltételezett örökség miatt közelednének hozzám. És attól is félek, hogy egy csóróba, például egy zenészbe szeretek bele. Én nem akarok férfit eltartani.

Úgy fogalmazott, nincs könnyű helyzetben, eddig szinte bármit megkaphatott, most viszont oda kell figyelnie, mire költ. „Minden nagyon nehéz, de arra megtanított ez a kemény időszak, hogy tudjam értékelni a pénzt. Eddig megvásárolhattam a századik fekete táskát, most viszont meggondolom, mire költök.”

(Bors)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?