A drog rossz, értem?

truban

Az ellenzék potenciális vezető ereje, a PS/Spolu élén álló Michal Truban mostanában mintha házhoz járna a pofonokért.

Pár hete ott volt az a szerencsétlen nyilatkozata, mellyel a szlovákiai politikai élet egy részét nyugdíjba küldte volna, most pedig egy 2013-as videó került elő, melyben egyebek mellett arról beszél, hogy mi az, amire a „drogok megtanították”. Csakhogy míg az első esetben Truban a saját hibájából került a média kereszttüzébe, most nagyon úgy tűnik, hogy valaki le akarja járatni őt.

Michal Truban még 2013-ban részt vett egy előadás-sorozaton a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen, ahol sikeres cégvezetőként a vállalkozásról, az üzleti életről beszélt a hallgatóknak. Az előadásról készült nagyjából egyórás felvétele hat éve fent van a neten, és kb. senki nem foglalkozott vele. A múlt héten azonban terjedni kezdett a közösségi hálón a videóból egy háromperces részlet, melyben Truban a drogokról beszél.

A szövegkörnyezetből kiszakított részek eléggé összefüggéstelenek: a PS vezetője a drogokkal kapcsolatos tapasztalatairól beszél, és kétszer is elhangzik a meglehetősen szerencsétlen „amire a drogok megtanítottak” szókapcsolat. Okos dolog-e fiatal hallgatók előtt egy sikeres vállalkozónak a drogos tapasztalatairól beszélni? Nyilván nem, a drog rossz, ezt (minimum) a South Park óta tudjuk. De ne feledjük a kontextust: a teljes előadást végighallgatva a drogokról szóló mondatok szinte elvesznek, egyáltalán nem ezen volt a hangsúly, a hallgatóság sem erre kérdezett rá.

Persze a mondatok attól még ott vannak, és a nyilvánvalóan lejárató szándékkal összevágott háromperces videó sokkal nagyobb hangsúlyt kölcsönöz nekik annál, ahogy valójában elhangzottak. 

Ez pedig elég volt a szlovák nemzet olyan „megmentőinek”, mint Robert Fico és Andrej Danko, hogy megnyilatkozzanak a témában, Trubant teljesen alkalmatlannak nyilvánítva a további politizálásra és Isten segítségét kérve Szlovákia megvédésére.

Truban maga is meglepetését fejezte ki afelett, hogy valakinek van ideje több éve készült videókat nézegetni azért, hogy lejárassa őt. Mintha megfeledkezett volna arról, hogy jelenleg ő a PS/Spolu koalíció, a potenciálisan legerősebb ellenzéki csoportosulás vezetője, amely a jövő évi választás után akár kormányra is kerülhet – ennek következtében szinte a teljes politikai spektrum vetélytársként tekint rá.

Az affér feltehetően nem lesz komolyabb hatással a támogatottságára – a PS a viszonylag fiatal és liberális beállítottságú választók pártja, ráadásul nem Truban az első politikus, aki beismerte, hogy kísérletezett a drogokkal.

Az viszont ezúttal is látványosan bebizonyosodott, hogy a szlovákiai közélet képviselői még mindig képmutató módon állnak a tudatmódosító szerek kérdéséhez. Égető szükség lenne társadalmi vitára ebben a témában, de a politikusaink szemmel láthatóan nem állnak készen rá. És most nemcsak Fico és Danko hisztérikus (és folytatódó) reakcióira gondolunk. 

Truban sem volt elég érett ahhoz, hogy belássa: talán nem a drogos élményeivel kellett volna példálózni sikeres vállalkozóként az egyetemisták előtt.

Megpróbálta elviccelni a dolgot, és visszatámadt, ahelyett, hogy vállalta volna a felelősséget és példát mutatott volna a többieknek.

Ebből a szempontból nézve sajnos nincs nagy különbség a „régi” és az „új” politikusok között. Úgyhogy marad a South Park: a drog rossz, értem?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?