A rák az egyik legijesztőbb betegség. Keveset tudunk róla, félünk tőle, és nem ok nélkül. Sorra szedi áldozatait, talán nincs olyan család, amelyik ne találkozott volna vele közelről. Sorozatunkban megpróbáljuk ledönteni a tabukat. Nem a daganatos betegségek gyógyítására keresünk megoldást, hanem az általuk okozott lélekfájdalmakat próbáljuk meg enyhíteni.
Amikor összefutunk
Adott egy szituáció: az utcán sétálva találkozunk egy régi ismerősünkkel, aki nyilvánvalóan nincs jól, egyértelmű jelei vannak annak, hogy daganatos betegséggel küzd. Az első pillanatban talán mindketten zavarba jövünk, de elkerülni egymást nem jó döntés. Felmerülhet a kérdés, hogy mi lehet a helyes magatartás ilyenkor.
Ilyen helyzetekben elsősorban arra kell figyelni, hogy a másik minek örülne. Amikor megkérdezzük, hogy vagy, mi újság, akkor el tudja dönteni, hogy szeretne-e beszélni a betegségéről, vagy sem.
Gyakran mondogatom a betegeimnek, hogy nem kell mindig mindenkivel beszélniük az állapotukról, elég a szeretteikkel és a kezelőszemélyzettel megosztaniuk legbelsőbb gondolataikat. Azért vagyok ezen a véleményen, mert ahányszor beszélnek róla, annyiszor élik át újra a fájdalmakat, a lelki terheket. És a betegségtudatot nem jó erősíteni. Helyette az egészségtudatra kell odafigyelni. Attól, hogy tudunk róla, mi mindennel küzd a másik, nem kell feltétlenül előhozakodnunk vele, hiszen az rendkívül tolakodó és tapintatlan lehet.
És mindenképp tapintatosnak kell lennünk. Ha az illető akar róla beszélni, akkor hallgassuk meg türelemmel, de ha nem, azt is meg kell érteni, és tiszteletben kell tartani. Nem egyszerű ez az állapot, de a türelem és a tapintat a környezet részéről nagyon sokat segíthet.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.