Kiska elismerte, hogy orvosi kivizsgáláson vett részt a magas vérnyomása miatt

A Szlovák Posta Andrej Kiska képmásával készít bélyegeket

Andrej Kiska volt államfő szombatról vasárnapra virradó éjszaka orvosi kezelésre szorult. Az információt hétfőn erősítette meg a sajtó képviselőinek, azután, hogy leadta a Belügyminisztérium épületében Az Emberekért párt bejegyzéséhez szükséges aláírásokat.

Miután olvastam a Marian Kočner és Norbert Bödör közötti kommunikációról, tényleg felment egy kicsit a vérnyomásom, és szombatról vasárnapra virradóra részt vettem egy orvosi kivizsgáláson. Csak rövid ideig tartott, utána hazamentem

– közölte Kiska.

A médiában megjelent információk szerint Marian Kočner és Norbert Bödör nyitrai vállalkozó üzenetváltásában szó esett a szlovák titkosszolgálatról (SIS), a rendőrségről és az ügyészségről is, illetve arról, hogy mely konkrét ügyet mely konkrét ügyésznek kell kapnia. Kočner megbízásából vélhetően Bödör intézte az újságírók lehallgatását. Előbbit azzal gyanúsítják, hogy ő rendelte meg Ján Kuciak újságíró meggyilkolását is. A gyilkosság előtt néhány hónappal állítólag olyan üzeneteket küldött Peter Tóth volt újságírónak és a szlovák titkosszolgálat (SIS) kémelhárítása egykori főnökének, melyek az oknyomozó újságíró személyes adatait tartalmazták.

A Denník N tájékoztatása szerint Kočner a Smer-SD érdekeit tartotta szem előtt, Kuciak meggyilkolása után pedig aggódott a párt jövője miatt. A portál annak a rendőrnek a feljegyzéseire hivatkozott, aki elemezte a Marian Kočner és Bödör közötti kommunikáció leiratát. Eszerint Marian Kočner komoly igyekezetet fejtett ki annak érdekében, hogy kompromittálja és bűnügyekbe keverje Daniel Lipšicet, Igor Matovič (OĽaNO) és Boris Kollár (Sme rodina) parlamenti képviselőket, valamint Andrej Kiska volt államfőt. A Cél (Cieľ) nevű párttal a vállalkozó saját politikai babérokra is tört.

A kommunikáció egy részét Ján Šanta, a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze terjesztette a Bazini Speciálizált Büntetőbíróság elé a televíziós váltók ügyével összefüggésben. Az ügyben Marian Kočner mellett a Markíza TV volt igazgatója, Pavol Rusko ellen is vádat emeltek.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?