The New Yorker: az iráni külügyminisztert meghívták a Fehér Házba

Washington |

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert a múlt hónapban meghívták a Fehér Házba, hogy találkozzon Donald Trump amerikai elnökkel - számolt be a The New Yorker című hetilap.

Névtelenül nyilatkozó amerikai és iráni forrásokra, illetve egy bennfentes diplomatára hivatkozva a folyóirat pénteken azt írta, hogy Rand Paul republikánus szenátor közvetítő szerepet játszott a meghívás átadásában, amelyet hetekig tartó előkészületek előztek meg. Paul július közepén Irán New York-i nagykövetségén találkozott Zaríffal, aki az ENSZ-ben tett látogatást akkoriban.

A szenátor azt javasolta az iráni politikusnak, hogy személyesen ismertesse Trumppal ötleteit arra vonatkozóan, hogy miként lehetne kilendíteni a holtpontról az iráni-amerikai viszonyt és megnyugtatóan rendezni az iráni nukleáris kérdést.

A The New Yorker úgy tudja, hogy Paul - aki a szenátus külügy bizottságának tagja - az elnök jóváhagyásával ajánlotta fel Zarífnak a fehér házi látogatást.

Az AFP francia hírügynökség megkereste a Fehér Házat és az amerikai külügyminisztériumot, de egyelőre nem kommentálták az értesülést.

Zaríf azt válaszolta: Teherán beleegyezése szükséges ahhoz, hogy elfogadhassa a meghívást. A miniszter jelezte: attól tart, hogy látogatása tartalmatlan fotózás lenne csak. Az iszlám köztársaság vezetői pedig egyelőre nem adták áldásukat a találkozóra.

Az iráni-amerikai viszony azt követően vált feszültté, hogy az Egyesült Államok tavaly májusban egyoldalúan kilépett a 2015-ben kötött többhatalmi atomalkuból, amelyben Irán nukleáris programja korlátok közé szorítását ígérte a szankciók feloldásáért cserébe. Washington ezt követően újra életbe léptette a felfüggesztett büntető intézkedéseket. Az atomalku felmondásának egyéves évfordulóján Haszan Róháni iráni elnök jelezte, hogy az iszlám köztársaság is fokozatosan eláll a szerződésben foglalt kötelezettségei teljesítésétől. Az utóbbi hónapokban emellett különféle atrocitások történtek a Perzsa-öböl térségében.

A nyomás fokozásának jegyében Washington szerdán szankciókkal sújtotta az iráni külügyminisztert.

"Ha büntető intézkedéssel sújtod a diplomatákat, gyengíted a diplomáciát" - reagált az intézkedésre a Twitteren Rand Paul szenátor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?