Kočner tovább mérgezi a Smert

Nincs egyetértés a Smer két befolyásos politikusa között (TASR)
Pozsony |

A televíziós váltók hamisításáról szóló büntetőper során kiderült, a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Marián Kočner titkosított üzeneteket váltott Norbert Bödör nyitrai nagyvállalkozóval. A kommunikációt vizsgáló rendőrök szerint Kočner a Smert akarta segíteni – írja a Denník N.

Bödör a nyilvánosságra került üzenetekkel kapcsolatban csak az ügyvédjén keresztül tett közzé egy rövid nyilatkozatot. Ebben azt írja, az ügyet politikai célokra használják fel, neki pedig semmi köze a váltóhamisítási ügyhöz. A kérdéses perben a vád szerint Kočner és Pavol Rusko egykori miniszter és a televíziós társaság egykori igazgatója visszadátumozott, hamis váltók alapján követelnek 69 millió eurót a Markízától. A tárgyalás során kerültek elő azok az eredetileg titkosított üzenetek, amelyben Kočner és Bödör üzenetváltásában szó esett a szlovák titkosszolgálatról (SIS), a rendőrségről és az ügyészségről is, illetve arról, hogy mely konkrét ügyet mely konkrét ügyésznek kell kapnia. Kočner megbízásából vélhetően Bödör intézte az újságírók lehallgatását. Az üzenetváltásból kiderült, Kočner a Smer érdekeit tartotta szem előtt. Kuciak meggyilkolása után például aggódott a párt jövője miatt. 

Norbert Bödör édesapjának, Miroslavnak a tulajdonában van a Bonul őrző-védő vállalat, amely a Fico-kormányok alatt jelentős állami megrendeléseket nyert el. 

Az ügyre a Smer két vezető politikusa, Peter Pellegrini miniszterelnök és Robert Fico pártelnök kétféleképpen reagált: Pellegrini a vizsgálatot végző hatóságokat támogatta, míg Fico a Denník N ellen támadt. 

Miroslav Číž, a Smer parlamenti képviselője az ügyről elmondta: Kočner nem csak a Smerrel volt kapcsolatban. Megemlítette, hogy korábban a pozsonyi operabálon is megjelent, de még pozsonyi főpolgármester-jelölt is volt. „Kétségtelen, hogy végigszörfözött a teljes politikai szférán” – mondta Kočnerről, és hozzátette, ő nem ismeri a vállalkozót személyesen. 

Monika Beňová, a Smer EP-képviselője az üggyel kapcsolatban lapunknak azt nyilatkozta, Bödört nem ismeri, Kočnerral pedig már évek óta nem találkozott, és állítása szerint arról sem tud, hogy a két férfi a háttérben a Smert segítette volna. „Ezekkel a kérdésekkel forduljanak a párt vezetéséhez, hátha ők tudnak valamit” – nyilatkozta Beňová. 

Pavol Baboš politológus szerint a jelenlegi botrány további nyomást helyez a Smerre, az ügy biztosan megjelenik majd a választási kampányban is. Ugyanakkor a párt politikusait korábban is kapcsolatba hozták már Kočnerrel, ezért aztán a mostani ügy valószínűleg nem okozza majd a támogatottságuk zuhanását. Baboš szerint a Smernek már csak a törzsszavazói maradtak, akik pedig kitartanak a párt mellett. A szakember a két vezető smeres politikus kettős kommunikációjáról elmondta, ez már hónapok óta jellemző rájuk. Amíg Pellegrini általában mérsékeltebb álláspontot képvisel, addig Fico támadólag lép fel. „Azt nem lehet tudni, hogy ez egy átgondolt stratégia, amelyben előre megállapodtak, vagy természetesen alakult ez így” – magyarázta Baboš, és hozzátette, ennek fényében nem lát új törésvonalat a Smerben. 

A politológus szerint a két másik koalíciós pártnak, a Hídnak és az SNS-nek a támogatottságára csak kevéssé hat ki a mostani botrány. Hozzátette, az eset inkább arra lehet hatással, hogy a jövő februárban esedékes parlamenti választás után a Híd koalícióra lépne-e a Smerrel. Baboš szerint az SNS-nek a jövőben sem okozna problémát, hogy a botrányok ellenére is a Smerrel kormányozzon. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?