Ismét Trump célkeresztjében az EU

Sejteni lehetett, hogy a szabadkereskedelmi happy end nem fog olyan hamar eljönni.

Amikor tavaly nyáron Donald Trump és Jean Claude Juncker tűzszünetet hirdetett az USA és az EU között kibontakozó kereskedelmi háborúban, és a Fehér Ház Rózsakertjében bejelentették a szabadkereskedelmi tárgyalások kezdetét, valahol sejteni lehetett, hogy a szabadkereskedelmi happy end nem fog olyan hamar eljönni. A transzatlanti kereskedelmi tárgyalások ugyanis már akkor is lassan haladtak előre, amikor a Fehér Ház lakóját még Barack Obamának hívták. Ennek megfelelően a tárgyalások érdemben szinte még el sem kezdődtek, és ma ott tartunk, hogy Donald Trump újfent védővámokkal fenyegeti az Európai Uniót. A helyzet a tavalyinál talán még rosszabb is, hiszen az amerikai kormány több fronton is támadást tervez. 

A jövő évi elnökválasztásra készülve Donald Trump egyre jobban kampányüzemmódba lendül, ami nem igazán kedvez a szabadkereskedelemnek. 
Az amerikai elnök demonstrálni szeretné, hogy keményen el tud bánni azokkal, akik szerinte kihasználják az amerikai gazdaságot, és erre az EU ma éppen megfelelő alany. Az EU-ból tömegesen érkező autók már különösen régóta szúrják Trump szemét, ezért a rájuk kivetett védővámok ismét a napirendre kerültek. Az amerikai kormánynak novemberig van ideje arra, hogy döntsön ezekről a védővámokról, és Donald Trump már többször jelezte, hogy a szerinte sportszerűtlen európai partner ellen a védővámok akár a 25 százalékot is elérhetik. Valószínű, hogy az amerikai kormány döntése azért ennyire nem lesz kemény, de a gyengélkedő német gazdaság számára bármilyen amerikai védővámok komoly gondot jelentenek. A veszélyt jól érzékeli a német kormány is, ezért Peter Altmeier gazdasági miniszter jelezte, hogy az EU jó szándéka jeléül el tudja képzelni az EUba tartó amerikai autók teljes vámmentességét is. Hogy ez Donald Trumpnak elég lesz-e majd, azt nehéz megjósolni. Mindenesetre, az EU világosan jelezte azt is, hogy bárminemű amerikai védővámokra saját védővámokkal fog azonnal válaszolni. 

Az amerikai kormány feszülten várja a Kereskedelmi Világszervezet döntőbíráinak szeptemberi döntését a régóta húzódó Boeing–Airbus vitában. Az USA azzal vádolja az EU-t, hogy az Airbusnak nyújtott pénzügyi támogatás jogosulatlan versenyelőnyhöz juttatja az európai repülőgépgyártót, és kártérítést követel. Az amerikai kormány meg van győződve arról, hogy a döntőbírák az USA javára döntenek majd, és már ki is dolgozta az EU-ból származó azon termékek listáját, melyekre büntetővámot vetne ki. Külön szálka Donald Trump szemében Franciaország, mely a nemrég bevezetett digitális különadóval bőszítette fel az amerikai elnököt. A digitális szolgáltatásokra kivetett adó elsősorban az amerikai digitális gigászokat érinti, ezért Donald Trump visszavágásként kilátásba helyezte a francia borok megvámolását. 

Jól látható, hogy a világgazdaság két kulcsfontosságú szereplője közti kapcsolatok komoly kockázatokat rejtenek magukban az elkövetkező hónapokban. Figyelembe kell venni azt is, hogy mindez egy folyamatosan gyengülő világgazdaságban történik, melynek kilátásait a Nemzetközi Valutaalap elemzői negyedévről negyedévre csökkentik. 

Egy ilyen helyzetben az lenne a racionális, ha az USA és az EU elsimítaná ellentéteit, és nem bonyolódna egy felesleges kereskedelmi háborúba. De ahogy azt egy elemző megfogalmazta, előfordul, hogy a racionalitás a tweetek áldozatává válik. Bízzunk benne, hogy úgy, ahogy tavaly, Donald Trump most sem a Twitter diplomáciát választja, és hagyja, hogy a józan érvek győzedelmeskedjenek. Ellenkező esetben nehéz hónapok következhetnek a világgazdaságban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?