Egyéves fizetett pihenést javasol a PS az alkalmazottaknak

Michal Páleník (TASR-felvétel)
Pozsony |

Azok, akik már tíz éve dolgoznak, és közben minden járulékot fizettek, egy pihenőévet igényelhetnének munkáltatójuktól – javasolja a Progresszív Szlovákia (PS).

A párt a munkahelyi kiégés ellen szeretné ezt az újfajta szabadságot bevezetni. A pihenőév (sabbatical year) intézményét a nyugat-európai országok jogrendje már ismeri. A PS azt javasolja: a társadalombiztosító tegye lehetővé, hogy mindenki, aki már tíz éve dolgozik, és közben minden járulékot fizet, igényelhessen egy pihenőévet – ez a szabadság lehetne rövidebb is, ám legfeljebb egy év. A munkáltatóval való megegyezés után az alkotói szabadság alatt mindenki a nettó bér körülbelül 70%-ára lenne jogosult, amelyet a társadalombiztosító állna, és mint álláskereső lenne nyilvántartva, viszont a munkáltatója fenntartaná a munkahelyét. Eközben az egészségbiztosítását az állam térítené. Ennek következtében azonban kitolódna a nyugdíjba lépés ideje annyival, amennyit felhasznált a szabadság alatt. 

Michal Páleník, aki a Progresszív Szlovákiában a munka- és szociális ügyekkel foglalkozik elmondta, hogy a szabadság alatti pihenés segítene meggátolni a munkahelyi kiégést, és újra kedvet csinálna a munkához. Ez az intézmény nem teljesen ismeretlen Szlovákiában. A Forbes magazin egy tavalyi cikke szerint nálunk például a Szlovák Takarékpénztár menedzserei élhetnek a pihenőév lehetőségével: tíz ledolgozott év után igényelhetnek fizetett pihenőévet.

A minisztérium szerint azonban a javaslat nem szakmai. „Egyáltalán nem tükrözi a társadalombiztosítás lényegét, és nincs összhangban a biztosító juttatásaival” – magyarázza a minisztérium. Mint mondják, az alkotmány szempontjából is ellentmondásos a javaslat, hiszen az garantálja a nyugdíjkorhatárt, amely a pihenőév bevezetése után kitolódna. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?