Fico átszabná a minimálbért

Fico
Pozsony |

Robert Fico változtatna a minimálbér összegének meghatározásán. A Smer elnöke egy képletet javasol, melynek köszönhetően a minimálbér sosem csökkenne az évi átlagkereset 60 százaléka alá. Az ellenzék és a szakszervezetek tiltakoznak.

A szociális partnereknek idén sem sikerült megegyeznie a jövő évi minimálbérről. A munkavállalók legalább 635 eurós összeget akartak kiharcolni, a munkáltatók azonban legfeljebb 552 eurót ajánlottak. Mivel a tárgyalások eredménytelenül zárultak, a munkaügyi minisztériumra hárult a döntés joga. Ján Richter (Smer), a tárca vezetője tegnap bejelentette: 580 eurós összeget javasol. A minimálbér jelenleg 520 euró, vagyis Richter 60 eurós emelést szeretne elérni.
Robert Fico pártelnök korábban 600 eurós határt emlegetett, és erről a munkaügyi miniszter javaslata után sem mondott le. Tegnapi sajtótájékoztatóján ugyanis kijelentette, hogy új módszert vezetne be a minimálbér meghatározására, mely nem kompromisszumokon alapulna.

„A 60 eurós emelés aránylag jelentősnek mondható. Értékelem a minisztérium hozzáállását, hiszen mindkét fél érdekeit figyelembe kell vennie. A munkáltatók jóval kisebb összegről beszélnek, mint 580 euró, a munkavállalók pedig természetesen magasabbról, így egy jó kompromisszum született. Én azonban egy javaslatot küldök Bugár Bélának és Andrej Dankónak, hogy változtassunk a minimálbér meghatározásának módján, mégpedig egy automatikus képlettel”

– jelentette ki az egykori kormányfő.

Fico szerint a képletnek az lenne a legnagyobb haszna, hogy a minimálbér nem csökkenhetne az előző évi átlagbér 60 százaléka alá. A 2018-as átlagbér összege 1013 euró, vagyis ha az új módszer jövőre életbe lépne, akkor a minimálbér elérné a 607 eurót. Ezzel teljesülne Fico korábbi elképzelési is, azonban nem biztos, hogy a képletről még idén szavazhat a parlament.

„A legideálisabb az lenne, ha a tervezet még idén átmenne, vagyis jövőre a minimálbér már meghaladná a 600 eurót. Viszont én realista vagyok, és tudom, hogy a dolgok nem mennek mindig könnyen a parlamentben. Ha idén nem sikerül megegyezni, akkor a képlet leghamarabb 2021-ben léphet életbe”

– magyarázta a volt miniszterelnök.

Koalíciós egyezség

A koalíciós pártok támogatásukról biztosították a Smert. Debnár Klára, a Híd szóvivője lapunknak elmondta, a párton belül már korábban is felmerült a képlet bevezetése. „A minimálbér kiszámítását elősegítő mechanizmus hiánya nehezíti a munkaadókkal és a szakszervezetekkel való tárgyalást és a téma átpolitizálásának is teret ad. A kezdeményezést támogatjuk, sőt a témát a Hídon belül már korábban megnyitottuk. A konkrét javaslatról a koalíció szintjén is tárgyalnunk kell” – mondta lapunknak a szóvivő. 
Az SNS a javaslat támogatását egy feltételhez kötötte. „Megszavazzuk koalíciós partnerünk tervezetét, ha ők is támogatják az SNS terveit a minimális nyugdíj kiszámításának változtatásával kapcsolatban” – olvasható a párt közleményében.

Sulík

Az ellenzék kritikus

Az SaS szerint Fico 600 eurós elképzelése csak ártana az országnak.

„A minimálbér meghatározásakor objektív gazdasági tényezőket kellene figyelembe venni, nem pedig azt, hogy a Smer a saját bőrét mentse a választás előtt. Az előrejelzések szerint jövőre lassulni fog Európa gazdasági fejlődése, főként a németeké, ez pedig Szlovákia számára kiemelten fontos. A lassuló mutatók mellett egy ekkora emelés felelőtlen lépés lenne, mely elbocsátásokhoz és a kisebb cégek bezárásához vezetne”

– jelentette ki Richard Sulík, a párt elnöke.

Jana Kiššová, az SaS alelnöke hozzátette: a képletet ugyan támogatják, azonban 60 százalék helyett 50-et javasolnak. „Gazdasági szempontból ez az elfogadható megoldás. A minimálbér nagyságáról nem dilettánsoknak vagy sarlatánoknak kellene döntenie, hanem felelősségteljes közgazdászoknak” – közölte Kiššová.
Robert Fico azzal érvel, hogy a 60 százalékos határt nem a Smer találta ki, hanem a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) ajánlotta. Hozzátette: ez a mechanizmus segíthet az európai minimálbér bevezetésében is. „Örömmel fogadtam az Európai Bizottság új elnökének szavait is, aki hangsúlyozta, hogy az európai minimálbér bevezetése számára az egyik legfontosabb prioritás. Jelenleg pedig nem ismerünk erre jobb megoldást, mint az éves átlagkereset 60 százaléka. Ez a leglogikusabb megoldás, hiszen megengedi, hogy eltérő minimálbér legyen az egyes országokban attól függően, hogy milyen gazdasági helyzetben vannak” – mondta Fico.

Jelenleg 22 európai országban van minimálbér, Szlovákia hátulról a hetedik helyen áll. Az első helyen lévő Luxemburgban a minimálbér 2071 euró, a második helyen álló Hollandiában pedig 1616 euró. A szomszédos országok közül a Lengyelország jobban áll (532 euró), Csehország (519 euró) és Magyarország (464 euró) viszont nem. Ausztriában nincs minimálbér. Az utolsó helyen Bulgária áll, ahol a minimálbér összege 286 euró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?