Sorra dőlnek a PL-klubrekordok, korszakváltás az Atléticónál

Gareth Bale

A legtöbb bajnokságban még csupán a nyári átigazolási időszak felénél járunk, és ugyan még nem robban igazi transzferbomba, akadtak érdekesebb játékosmozgások. Főleg az angol élcsapatoknak (Premier League, Championship) kell belehúzniuk, hiszen csak augusztus 8-án, közép-európai idő szerint 18 óráig van lehetőségük az erősítésre, onnantól kezdve már csak eladniuk szabad, vásárolniuk nem. 

Az alacsonyabb osztályú angol csapatok a skótokkal, illetve a topligákkal együtt szeptember 2-ig tervezhetnek még.

Éppen emiatt jobban fókuszáltunk a szigetországra, de az első hónap igazából izgalommentesen telt el, a legjobbak ugyanis vagy kivárnak, vagy annyira elégedettek a jelenlegi kerettel, hogy (még) nem terveznek kirúgni a hámból. 

Angliában eddig Rodri a csúcs

A csúcsigazolást egyelőre Rodri megszerzése jelenti, a Manchester City egy éve keresi azt az embert, aki tehermentesíteni tudja a védekező középpályás posztján a brazil Fernandinhót.

A 34 éves brazil az utóbbi időben egyre többször bajlódott sérüléssel, így szükség volt egy fiatal társra, és ha már a klub tavaly lemaradt Jorginhóról, aki a Chelsea-t választotta, idén nem követhette el ezt a hibát. A 23 éves, hatszoros spanyol válogatott Rodri három évig a Villarrealt erősítette, tavaly az Atlético Madrid 25 millió eurót fizetett érte, most majdnem háromszoros áron, hetvenmillióért tovább is passzolta. 

Pep Guardiola már az edzőmeccsek után lelkendezett az új igazolásról: „Rodri hihetetlen jó játékos. Mindenkit biztosíthatok arról, hogy a következő évtizedben elképesztő nagy erősítés lesz számunkra” – nyilatkozta a spanyol menedzser a honfitársról.

A bajnok még igazolt néhány ismeretlen játékost, a legfurább transzfer eddig a PSV-től visszavásárolt spanyol balbekk, Angelino, akiről 2014 és 2018 között nem sikerült kideríteni Angliában, mire képes. A játékos négy különböző csapatban is kölcsönben futballozott, majd tavaly megvásárolta az Eindhoven, ahol biztos helyet vívott ki magának a kezdőcsapatban. Így aztán a City visszavásárolta 12 millió euróért.

Pépére hajt az Arsenal

A Manchester Unitednél csak ráncfelvarrás történt: a kolumbiai Antonio Valencia tíz év után távozott (az LDU Quitóhoz), míg a spanyol középső védő, Ander Herrera a Paris Saint-Germainhez igazolt. Utóbbi helyére Aaron Wan-Bissaka érkezett a Crystal Palace-tól 55 millió euróért, míg a Swansea City balszélsőjéért, Daniel Jamesért 17 millió eurót fizetett a klub.

Az Arsenal is átalakulóban van, Petr Čech kapus befejezte a pályafutását, Aaron Ramsey a Juventusé lett, de távozott Stephan Licht­steiner és Danny Welbeck is. Egyelőre csak a brazil balszélsőt, Gabriel Martinellit igazolta le, akiért az Ituano csapatának 6,7 millió eurót fizetett. Illetve 30 millió eurót kifizetett William Salibáért, de a 18 éves védő kölcsönben marad a Saint-Étienne csapatánál. Az igazán nagy fogás a Lille elefántcsontparti válogatott szélsője, Nicolas Pépé lehet, de lapzártakor még tartott a vele kapcsolatos huzavona. A futballista 2017-ben tízmillió euróért szerződött Lille-be, az első szezonban 36 bajnokin 13, a 2018-19-es idényben 38 meccsen 22 gólt szerzett. Ez felkeltette a Napoli és az Arsenal figyelmét is, előbbi meg is állapodott a francia klubbal. A Lille elnöke, Gérard López úgy nyilatkozott, az olaszok elfogadták a nyolcvanmillió eurós vételárat, így már csak a játékoson múlik, odaigazol vagy sem. Az Arsenal azonban nem adta fel a Sky Sports információja szerint egymillió euróval megemelte az éves fizetési ajánlatát, így az angolok is biztosak abban, hogy Londonba ír alá.

Sorra dőlnek a klubrekordok

Liverpoolban sincs igazi változás, a távozók közül Daniel Sturridge és Danny Ings lehet érzékeny veszteség. Eddig csupán ketten érkeztek a klubhoz, de a lengyel kapus, Jakub Ojrzynski (Legia) az akadémiára, míg a holland védő, Sepp van den Berg (PEC Zwolle) a második csapatot erősítheti.
A Chelsea-t egy évre kizárták az átigazolási időszakból, a Tottenham végre eladta az évek óta semmire sem használt Vincent Janssent (Monterre, 6,3 millió euró), és 22 milliót kaszált a válogatott védő Kieran Trippierért (Atlético Madrid). A jobbszélső Jack Clarke-ért 11 milliót fizetett a Leedsnek, a nagy fogás azonban Tanguy Ndombélé lehet, akiért 60 milliót – annyit, amennyit korábban soha, senkiért – adott a Lyonnak.

De nem csupán a Spurs döntött klubrekordot, ezt lapzártánkig még öt csapat elmondhatta magáról. Az újonc Aston Villa egy hónapon belül kétszer is új csúcsot állított fel: előbb 22,3 millió euróért szerződtette a Bournemouth középső védőjét, Tyrone Mingset, majd egy héttel később 25 millió euróért a Bruges középcsatárát, Wesley Moraest. De rekordot jelentő összegért váltott a liverpooli Danny Ings (Southampton, 22,2 millió euró), a hoffenheimi Joelinton (Newcastle, 44 millió), a frankfurti Sébastien Haller (West Ham, 40 millió), illetve a monacói Youri Tielemans (Leicester, 45 millió) is.

Érdekes

Bale: Kína?

A spanyol Marca információja szerint Gareth Bale közel áll ahhoz, hogy a Real Madridtól a kínai Csiangszu Szuninghoz szerződjön. A lap úgy tudja, a walesi labdarúgó három évre ír alá, és évente 22 millió eurót keres majd. A játékost a Tottenhammel, a Manchester Uniteddel és a Bayern Münchennel hozták hírbe, de a befutó, úgy tűnik, a távol-keleti Szuperliga lesz, még ha a Real Madrid egyelőre felfüggesztette is a tárgyalásokat. 

De Rossi, a meglepetésember

A nyári átigazolási szezon egyik legnagyobb meglepetését okozta Daniele De Rossi, az AS Roma 36 éves, világbajnok középpályása. A játékos 2000 óta a fővárosiakat szolgálta, azonban nyáron úgy döntött, klubot, sőt országot vált, és végül a legendás argentin klub, a Boca Juniors ajánlatát fogadta el. Az AS Roma – amelyben De Rossi 616 tétmérkőzésen lépett pályára és két Olasz Kupát nyert – májusban jelentette be, hogy a 117-szeres válogatott labdarúgó a következő idénytől máshol folytatja pályafutását, miután nem újították meg a szerződését. Sokan úgy vélték, akár a pályafutását is befejezheti, hiszen a klubhűség egyik jelképeként ismert játékosról nem tudták elképzelni, hogy magára ölti más csapat mezét. A folytatásról szóló pletykák azonban tavasszal eloszlottak, hiszen De Rossi így nyilatkozott: „Még mindig focizni akarok, igazságtalan lenne számomra, ha most úgy döntenék, ennyi volt.” Így került képbe a Boca Juniors, amelynek sportigazgatójával, Nicolás Burdissóval 2009 és 2014 között együtt játszott az AS Romában. Az argentin élvonal szabályzata értelmében minden csapatban öt külföldi játékos szerepelhet, azonban az uruguayi középpályás Nahitan Nández Cagliariba szerződött, illetve a kolumbiai születésű Frank Fabra megkapta az argentin állampolgárságot, így szabadult fel hely De Rossi számára.

Simeone új csapatot építhet

Spanyolországban úgy vélik, egy korszak végleg lezárult az Atlético Madrid életében, nagy kérdés, hogy Diego Simeone mit tud kihozni az új keretből. 

A klub az elmúlt hét szezonban dobogós volt a spanyol élvonalban, 2014-ben bajnok lett, a legutóbbi két idényt pedig a második helyen zárta. Ebből a stabil csapatból vált ki most a nyáron Diego Godín (Inter), Filipe Luis (Flamengo), Lucas Hernandez (Bayern München), Rodri (Manchester City), Antoine Griezmann (Barcelona) és Juanfran – többek között. A 311 millió eurós bevételből lehetett költekezni is, a klub az új keretre eddig 243 millió eurót áldozott. 

A BBC azt írta, a bajnokság nyitó napján akár hat új ember is ott lehet a kezdőcsapatban: a portugál Joao Félix (Benfica, 126 millió euró), az angol Kieran Trippier (Tottenham, 22 millió), a brazil Renan Lodi (Athletico Paranaense, 20 millió), Pepe (Porto, 20 millió), Mario Hermoso (Espanyol, 25 millió) és Marcos Llorente (Real Madrid, 30 millió). 

Az mindenesetre nem volt rossz bemutatkozás, hogy az International Champions Cup keretén belül úgy mosták le a Real Madridot 7–3-ra, hogy 51 perc után már 6–0-ra is vezettek. A kezdőcsapatban ott volt Trippier, Heroso, Renan Lodi és Joao Félix (utóbbi gólt is szerzett), de Diego Costa mindenkit felülmúlt mesternégyesével.

A meccs végén viszont már nem a futball volt a főszerepben: Dani Carvajal belerúgott egy jó nagyot egyik ellenfelébe, a néhány méterre lévő Diego Costa ezt nem nézte jó szemmel, válaszként elkaszálta Carvajalt. A két játékos egymásnak ment, tömegjelenet alakult ki, s ha a társak nem fékezik meg a két labdarúgót, akkor vélhetően verekedésig fajulnak az események.

Mélyről kell felállnia a Realnak

Pedig a Real is erősített, és elköltött 303 millió eurót, amelyből megvette Eden Hazard-t (Chelsea, 100 millió), Luka Jovicsot (Frankfurt, 60 millió), Éder Militaót (Porto, 50 millió), Ferland Mendyt (Lyon, 48 millió) és Rodrygo (Santos, 45 millió). Közülük Hazard és Jovics a kezdőcsapatban, Rodrygo csereként kapott lehetőséget.

„Borzasztóan futballoztunk, nyolc perc után már 2-0 volt az ellenfélnek, de hiába próbáltunk meg változtatni, semmi sem sikerült. Hét gólt nem lehet kapni. Ez még csak egy felkészülési mérkőzés volt, nem érdemes többet beszélni róla” – nyilatkozta a meccset követően Zinedine Zidane, aki az AS szerint a kispadról egyenesen a csapatbuszba sietett, és nem ment be az öltözőbe.

A címvédő Barcelona jóval többet költött, ugyan tizenkét játékosának távozásával 80 millió eurót keresett, de Frenkie de Jong (Ajax, 75 millió), Neto (Valencia, 26 millió), Antoine Griezmann (Atlético Madrid, 120 millió) és Marc Cucurella (Eibar, 4 millió) összesen 225 millióba került.

Sarri megbolygatta az állóvizet

Olaszországban egyelőre Maurizio Sarri megjelenése kavarta meg az állóvizet, a Chelsea-től érkezett edző ugyanis sokat változtatott a Juventusnál. 

Andrea Barzagli visszavonulásával a védelmet át kell alakítani, ehhez érkezett is az Ajax 19 védője, Matthijs de Ligt, akiért komoly összeget, 76 millió eurót fizetett ki a klub. De úgy tűnik, Sarri tovább fiatalítana hátul, hiszen érkezett még a 20 éves Luca Pellegrini (AS Roma, 22 millió euró), valamint a 21 éves Merih Demiral (Sassuolo, 18 millió euró). Azért tapasztaltabb sztárokból sincs hiány, a 42 éves klublegenda, Gianluigi Buffon mellett érkezett az Arsenal középpályása, Aaron Ramsey és a PSG válogatottja, Adrien Rabiot.

A távozó Leonardo Spinazzola is ott van egyelőre a Serie A top 3-as listáján, a válogatott védőt az AS Roma szerezte meg 29,5 millió euróért. A fővárosi klubra rá is fér az erősítés (eddig a Napoli guineai középpályása, Amadou Diawara érkezett még), hiszen a távozók sora jóval jelentősebb: Kosztasz Manolasz, Luca Pellegrini, Daniele De Rossi és Stephan El Shaarawy is meghatározó ember volt az utóbbi években.

Az AC Milannál is változások várhatók, hiszen a klub vezetésébe visszatért két legenda: Paolo Maldini technikai igazgató, míg Zvonimir Boban stratégiai és fejlesztési igazgató lett. Egyelőre annyi történt, hogy a klub végleg megvásárolta az eddig kölcsönben szereplő középpályást, Franck Kessiét az Atalantától, és szerződtette a Real Madridtól Theo Hernandezt, illetve az Empolitól Rade Krunicot.

Százmilliós bevásárlás Dortmundban 

Németországban is nagy kérdés, hogyan vészeli át a Bayern München a generációváltást, hiszen az előző szezon végén két olyan klasszistól búcsúzott el, mint Franck Ribéry és Arjen Robben. A két szélső egy évtizeden át volt meghatározó tagja a bajnokcsapatnak, ketten együtt 185 gólt szereztek a Bundesligában. A klub két világbajnok védőt igazolt Lucas Hernandez (Atlético Madrid) és Benjamin Pavard (Stuttgart) személyében, de erről tavasszal is tudni lehetett. Továbbra is komoly vetélytárs lesz a Dortmund, amely több mint százmillió eurót kiszórt négy játékosért, Mats Hummelsért (Bayern München), Nico Schulzért (Hoffenheim), Thorgan Hazardért (Borussia Mönchengladbach) és Julian Brandért (Leverkusen).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?