A Liverpoolnak ismét saját magát kell felülmúlnia

Jürgen Klopp

Még el sem kezdődött a Bajnokok Ligája-címvédő Liverpool szezonja, de Jürgen Kloppnak és segítőinek máris súlyos nehézségekkel kell szembenéznie. 

Kezdődött azzal, hogy a klub hivatalos honlapján jelentette be: térdsérülés miatt hosszú kihagyás vár Nathaniel Clyne-ra, a Liverpool angol válogatott labdarúgójára. A 28 éves jobbhátvédnek – aki a legutóbbi idény második felét kölcsönben az AFC Bournemouthnál töltötte – a Borussia Dortmund elleni tengerentúli felkészülési mérkőzésen sérült meg az elülső keresztszalag a térdében, s az Egyesült Államokból már vissza is tért Angliába, hogy megkezdje a rehabilitációját. A 14-szeres angol válogatott futballista felépülése várhatóan hat hónapot vesz igénybe, így idén már nem léphet pályára. A helyzetét – és a klubét is – nehezíti, hogy Clyne négyéves szerződése jövő nyáron jár le a Liverpoolnál, vagyis szinte játék nélkül keres majd magának új csapatot – vagy új szerződést a klubjánál. 
Azonban nem ő az egyetlen problémás játékos. 

Nagyon nehéz lesz

A Liverpool egy ideig nem számíthat a sérüléssel bajlódó Xherdan Shaqirire sem. A svájci labdarúgó várhatóan még a bajnokság elején sem lesz bevethető, a 27 éves futballistának a vádlija fáj. Shaqiri júniusban, a Nemzetek Ligája négyes döntőjében sérült meg, éppen az angolok elleni bronzmérkőzésen.

„Shaq még mindig a válogatottbeli szereplésekor összeszedett sérüléssel bajlódik, és eltart egy ideig, amíg újra bevethető lesz” – mondta Jürgen Klopp, a Bajnokok Ligája-győztes együttes vezetőedzője.
A Pool egyébként augusztus 4-én, a Manchester City elleni Community Shield-mérkőzéssel nyitja meg az új szezont, majd öt nappal később már a bajnokságban lép pályára – de vajon kik és milyen állapotban állnak majd a csapat rendelkezésére?

Míg a Liverpoolnál már elkezdődött a felkészülés az új idényre, addig Sadio Mané számára az előző sem fejeződött be: a szenegáli támadó az Afrikai Nemzetek Kupája fináléjában volt érdekelt, és mivel Mané klubcsapatában 50 tétmeccsen lépett pályára, Jürgen Klopp aggódik, hogy játékosa nem lesz eléggé kipihent az augusztusi rajtra. 

„Meg kell várnunk a visszatérését, és megnézni, hogyan érzi magát. Nagyon nehéz lesz, a City elleni meccsünk előtt tizenhat nappal ért véget számára az előző idény. Még nem döntöttünk arról, mikor vetjük be a PL-ben” – nyilatkozta Jürgen Klopp.

Jó hír a klub számára ugyanakkor, hogy a Copa Américán részt vevő Roberto Firmino és Alisson, valamint a Manéhoz hasonlóan szintén az ANK-n szereplő Mohamed Szalah még júliusban csatlakozik a Franciaországban edzőtáborozó gárdához, s nekik jó esélyük van a játékra a Manchester City ellen. Kérdés, milyen állapotban lesznek?

A nagy versenyfutás az idővel

Sadio Mané 2018/2019-es szezonja az ANK döntőjével ért véget – 363 nappal azt követően, hogy 2018 nyarán elkezdte az alapozást. Mindez azt jelenti, hogy 16 nap pihenője lesz a City elleni Community Shield előtt, amit a Norwich elleni bajnoki rajt, majd a Chelsea elleni Európai Szuperkupa-döntő követ. Mindez kilenc nap alatt. 

Szalah sem lustálkodott sokat nyáron, Egyiptommal szintén megjárta az ANK egyenes kieséses szakaszát, míg Roberto Firmino Brazíliával menetelt egészen a Copa América döntőjéig. 

A Manchester City – amely zsinórban a harmadik PL-címére készül – is elmondhatja magáról, hogy vannak nagy terhelést kapott játáékosai, de a helyzet korántsem ilyen vészes. Gabriel Jesus és Sergio Agüero ott volt a Copa Américán, mint ahogy Riyad Mahrez is megjárta az ANK-t, de a keret mélysége megengedi, hogy olyan, friss, pihent játékosokat vessenek be, mint Raheem Sterling, Bernardo Silva vagy Leroy Sané (feltéve, ha meg nem veszi őt a Bayern München). 

„Nem szeretnék siránkozni, de Mané szezonja technikailag 13 hónapon át tartott. Hallottak már ilyet? Szalah vagy Firmino helyzete sem sokkal jobb, de remélem, ők rendben lesznek a rajtra. Fel kell készülnünk, hogyan menedzseljük a kialakult helyzetet, miközben imádkozhatunk, hogy elkerüljenek minket a sérülések” – hangsúlyozta Klopp. 



Mennyire függ támadóitól a Liverpool?

A rövid válasz az, hogy nagyon. Ha egy edző a világ egyik legveszélyesebb támadótriójával rendelkezik, érthető, hogy annyit játszatja őket, amennyit csak tudja.

Amíg a City menedzsere, Pep Guardiola megteheti, hogy a legjobbnak tartott kezdő támadósorát (Sterling, Agüero, Bernardo Silva) olyan játékosokkal tudja rotálni, mint Mahrez, Leroy Sané, Gabriel Jesus vagy Phil Foden, Klopp csak akkor nyúl bele a csapatába, ha muszáj.   

Ezt mutatják a gólok is: Szalah, Mané és Firmino a Liverpool PL-góljainak 63%-át szerezte, míg a City kezdő támadótriója „csak” 47%-ot. A játékpercek azonban még brutálisabb nyomást mutatnak a Pool triójával kapcsolatban. 

2017 augusztusa óta Mo Szalah összesen 8457 percet töltött a pályán a különböző versenysorozatokban, ezzel a 9. legtöbbet játszó mezőnyjátékos volt a topligákban – egy, a táblázatra vetett pillantást mindenesetre az is megér, hogyan darálta le Ernesto Valverde a Barcelonát a szezon végére.

Szalah egyetlen kivételtől eltekintve minden tavalyi Premier League-meccsen kezdő volt, de azon az egyetlen meccsen is pályára lépett csereként a Burnley ellen. Mané? 35 PL-meccs a kezdőcsapatban,
kétszer nem lépett pályára. Firmino? 31 tagság a kezdőben, 34 pályára lépés. Ez 2620 játékpercet jelent a számára csak a PL-ben, míg a helyettese, Divock Origi minden sorozatot figyelembe véve jutott el 673 játékpercig. Az egyetlen olyan meccs a 2018/2019-es szezonban, amelyen nem lépett pályára a támadótrió legalább két tagja, a Barcelona elleni BL-elődöntő visszavágója volt az Anfielden. Eközben a Man Citynek egyetlen mezőnyjátékosa volt a tavalyi szezonban, aki zsinórban több mint tíz meccsen lépett pályára: Rijad Mahrez. 

Ha figyelembe vesszük, hogy a Liverpool tavaly mindössze egyetlen vereséget szenvedett a Premier League-ben, és így sem tudta megnyerni a bajnokságot, felmerül a kérdés, mire jutnak a 2019/2020-as kiírásban, ha már az első fordulókban komoly problémákkal kell szembenézniük?

Baljós árnyak

Az előszezon sem alakult eddig valami fényesen. Nemzetközi felkészülési mérkőzésen a skóciai Edinburghben a Napoli 3–0-ra legyőzte a Liverpoolt, amely korábban 2–2-es döntetlent játszott a Sporting CP-vel az Egyesült Államokban. És ha már a helyettesítésekről beszéltünk: a Sporting ellen az angol együttesben a Copa América-aranyérmes Alisson Becker még szabadságát töltötte, így Simon Mignolet kezdett a kapuban. A belga a portugálok első góljában jócskán benne volt, Bruno Fernandes távoli lövése után a labda bepattant a kezéről...

Július elején a Liverpool kikapott a Sevillától is. Igaz, nem mondhatni, hogy Jürgen Klopp a legerősebb kezdőjét küldte volna pályára, a német szakember tizenegyén erősen érezhető volt, hogy felkészülési találkozóról van szó: a vörösök az Andy Lonergan–Trent Alexander Arnold, Virgil Van Dijk, Nathaniel Phillips, Andy Robertson–Georginio Wijnaldum, Jordan Henderson, Alex Oxlade-Chamberlain–Ben Woodburn, Harry Wilson, Divock Origi összeállításban léptek pályára.

A Sevilla nyerni tudott, holott tíz emberrel fejezte be az összecsapást, miután a 76. percben Joris Gnagnon brutálisan elkaszálta Yasser Laroucit – amiért ki is állították –, akit néhány perccel később le is kellett cserélni. 

Mindent egybevetve elmondható: még el sem kezdődött a 2019/2020-as szezon, de a Liverpool előtt máris akkora kihívások állnak, mint a Barcelona elleni BL-elődöntőben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?