Rév után rév

sz

Szlovák film a kaszinók világáról. Magyar romantikus thriller a második világháborút követő zavaros időkből. Amerikai történelmi dráma zsidó gyerekeket mentő francia ellenállókkal. És még egy magyar produkció, egy cukrászdai love story nagy érzelmekkel ízesítve. Ez most Kerekes Vica mozis négylevelű lóheréje.

Casino.sk, Apró mesék, Resistance, Hab. Egyik filmből ki, a másikba be. Továbbra is különböző nyelveken, különböző országokban. Mert jó lapokat húz, jó nevekkel. A legtöbbször vörös hajjal. Az lett a védjegye.

Lángvörös sosem volt a hajam. Gesztenyebarna, vörös árnyalattal – meséli. – Főleg, amikor a nap megsütötte, akkor lehetett látni. A szeplőimmel együtt. A vörös haj szeplőkkel van harmóniában. Én a szomszédok által döbbentem rá, hogy van valami szokatlan rajtam. Furának láttak. Tíz gyerekből egy, legfeljebb kettő lehet csak ilyen. Apró pöttyök az arcomon! Egy gyereknek ez nem kellemes. Érzi, hogy más, mint a többi. Csúfolják is néha. Szégyelltem, hogy ilyen vagyok. Nem tudtam beolvadni. Később már épp ebből kovácsoltam előnyt. Anya nekem is a tanító nénim volt az iskolában. Ha valakinek rossz jegyet adott, elszaladt mellettem, és azt kiabálta: szeplős béka! De nem sírtam soha. Dacból nem. Emlékszem egy vers- és prózamondó versenyre, amelyen én is részt vettem. Hallgattam az egyik lányt, akinek a szövegében az állt: Egyik napról a másikra kezdtek levándorolni az arcomról a szeplők. Mindenki rám nézett. Szörnyű érzés volt. Körömvirágkenőccsel kentem magamat, hogy elmúljanak a pöttyök. Aztán jött a fehér babapúder és az alapozókrém. Azt akartam, hogy az én bőröm is makulátlan legyen. Mentem az utcán, és titokban lestem a férfiak reakcióját. Hogy rám mosolyognak-e vagy sem. A legtöbbjükre a szeplőim hatottak. El kellett fogadnom, hogy engem a szeplőim határoznak meg.

Később, érettebb fejjel úgy döntött, fütyül a világra, jól fogja érezni magát. Azt akarta sugallani, hogy neki így is jó. Nem szenvedett többé, nem fordult befelé.

Egyszer csak kezdtek elárasztani bókokkal. De akkor hogy is van? Ezen többször elcsodálkoztam. Eddig rossz volt, most meg jó? A nap csókjai? Kiválasztott volnék? Nem szálltam el magamtól, csak kezdtem kompenzálni a korábban kapott negatív megjegyzéseket. És így kerültem összhangba magammal.

Megváltozott, mint a haja színe.

Tizennyolc évesen göndör akartam lenni. Tartóst csináltattam, ami elvitte a szép gesztenyebarnát. Seszínű lett a hajam. A fodrásznőm nyugtatgatott: Ne félj, a vörös pigmentek nem vesztek el! A főiskolán, a dauer után szőkésvörös lettem. De már akkor is megmozdult valami körülöttem. Aztán kezdtem visszacsempészni a fodrásznőmnél az eredeti hajszínemet. Egy normandiai fotózáson, a híres Pirelli-naptárban több nőtípust testesítettem meg. Ott voltam szőke is, meg barna is. Olyan, mint eső után a kalászmező. Inkább aranysárga, mint vörös. Filmben voltam már fekete parókában. Imádtam. A tiszta szőkét is szeretem, bár azt olyan koszosnak láttam. A sötétbarna unalmas. Mogyorószín jöhet, főleg, ha megcsillan benne a vörös.

Példaként említek meg néhány vörös színésznőt. Érdekel, milyennek látja őket.

Nicole Kidman? A természetessége a vörösségével együtt a pályája legelején volt meg. Mára elveszítette. Elfogadta, amit diktálnak neki. Kár.

Julianne Moore-t nem párosítja a vörössel. Pedig az.

Az ő színészetében nincs jelentősége a vörösnek. Ő attól függetlenül is jó.

Isabelle Huppert-ről sok minden eszébe jut.

Néha ölelném, máskor meg irritál. A vörösség összes izgalmas és kellemetlen velejárója eszembe jut róla. Nem is tudom, hogy igazából mit érzek iránta. Hogy kedvelem-e, vagy sem. Pedig sok szerepében láttam. Azt sem tudom eldönteni, ha civilben látnám, hogy akkor éppen szenved, vagy boldog. Csupa ellentmondás ez a nő.

Ha rejtőzködni akar, Vica feltűzi a haját, hogy ne lássanak belőle annyi vöröset. Ő ezt így fogalmazza meg:

Ne lássák messziről, hogy jön egy vörös gomolyag. Az mindig feltűnő. Felkelti az emberek érdeklődését. Évekkel ezelőtt, egy szerelmi csalódás után hosszabb időre San Franciscóba mentem. Ott akartam öntudatra ébredni. Gondoltam, megmutatom magam: Amerika népe, most figyelj! Megérkeztem, szálloda, és már mentem is elvegyülni a sűrűben. Minden szempár rám szegeződött az utcán. Fehér bőr, szeplők, vörös haj. Az összes feka megbámult, de nem árulhattam el, hogy meginogtam. Húztam tovább magabiztosságot mímelve, közben remegtem, hogy hova keveredtem. Szerettem volna gyorsan összezsugorodni, eltűnni, minél előbb hazajutni, biztonságba kerülni. Őszintén kimondom, mert évek óta tapasztalom: ezekkel a külső eszközökkel nagyon jól lehet hatni. Csak tudni kell bánni velük. Új-Zélandon viszont ez egyáltalán nem érdekelte az embereket. Elvoltak önmagukkal. Teljes nyugalom, csend. A legkeményebb helyzeteket Isztambulban éltem meg. Amerikában kommunikáltak velem, Isztambulban nem, ott veszélyesen néztek.

A Milada Horákováról készült cseh filmben játszik mellette egy másik vörös is. Aňa Geislerová.

Közös jelenetünk nem volt, a bemutatón beszélgettünk. Cseh film, övé a terep, ő van otthon, ünnepeljék csak – gondoltam. Ez így van rendjén. Aňa nagyon intelligens. Az én szememben ő az abszolút vörös. A szín összes rezdülését megtestesíti. Én a női erőt a feketével párosítom, de van, aki a vörössel, mert abban érzi meg a tüzet, a szenvedélyt. A színművészeti főiskolán egy osztályba jártunk Táňa Pauhofovával. Akkoriban ő még nem volt annyira vörös, mint ma, inkább barna. Sokak szerint hasonlítunk egymásra, a tanáraink viszont látták, hogy teljesen mások vagyunk. Elsőben sokan nem is értették, hogyan lehet, hogy mindkettőnket felvettek. Egyből kettőt láttak. Mi kedveltük egymást. Hatottunk egymásra. Akkoriban gyakran változtatták a hajszínemet. A vörös rendezői megrendelés volt. Most legyél lángvörös, most inkább világosabb. Mindig másvalamit kértek tőlem. Táňával nem is a vörösségünk lett a meghatározó, hanem az arcvonásaink. Ő már rég színésznő volt, amikor én elindultam a pályán, hiszen gyerekként kezdett. Ma is őrzi a pozícióját a szlovák a filmben. Irigység, szakmai féltékenység egy fikarcnyi sincs benne, mint ahogy bennem sem. Ha nem érek rá, ma is őt hívják helyettem. Pedig tényleg nem vagyunk egyformák. Ő kordában tartja az érzelmeit. A nőiessége is más. Jött is most egy hullám Hollywoodból, hogy a nők a mozivásznon legyenek átlagosabbak, hétköznapiabbak. Hogy minél többen tudjanak azonosulni velük. Nem kell a csodálat! – ezt diktálják. Nem tudom, mi lesz ennek a vége. Én még mindig szeretek ámulattal nézni valakire.

Több cseh és több szlovák játékfilm után most végre magyar alkotásban is abszolút főszerepet játszik. Szász Attila Apró mesék című, a háború után játszódó szerelmi háromszögében bezárt életet élő, erős nő, aki rengeteg bántás és félelem után enged a szívének. Az erdő mélyén él tizenegy éves fiával, és szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik egy, a frontról érkező szélhámossal.

Nincsenek elvesztegetett éveim. A főiskola elvégzése óta folyamatosan dolgozom. Hol itt, hol ott, hol amott. Már nincs bennem bizonyítási vágy. Elmúlt. Fokozatok voltak. Leszámítva azt a két szlovák filmet, amelyben főiskolásként szerepeltem, Magyarországon kezdtem el forgatni. Ügyetlenül, gyakorlat nélkül. Aztán hol eltűntem, hol megjöttem. A jelentősebb filmeket Csehországban forgattam, a legjobb női alakítás díját Budapesten kaptam. Feszített a vágy, hogy milyen jó lenne egy komolyabb szerepet magyar filmben eljátszani, hiszen nyelvileg mégis az a legkényelmesebb számomra. Nem csehül, nem németül, nem angolul. De már lehullott rólam a görcsös megmutatkozási vágy. Minden filmbe százszázalékosan teszem bele magam, akkor mit bizonyítsak még? Az Apró mesék nagyon élvezetes munka volt. A szerep is maga a csoda. Szebbről nem is álmodhattam volna. Ráadásul nem műteremben, hanem kint, a természetben forgattunk, és finom dolgokat lehetett megmutatni. Folytatása volt annak, amiben hiszek, amit már kikísérleteztem. Összegyúrtam dolgokat, amelyekről tudom, hogy jól működnek. Nem kell nekem fanfár, dobpergés vagy tűzijáték, csak élvezhessem a munkát. Szeretném továbbvinni azt, amiben már megbizonyosodtam. Szász Attila tudta, mit akar, de kíváncsi volt rám is. Ilyen rendezőből kevés van. Volt, hogy azt mondta: „Még nem azt látom, amit szeretnék.” Többet akart. Én is mindig erre törekszem. Nem játszani akarom a szerepet, hanem egybe akarok olvadni a figurával. Egészen más feladat elé állított a Hab. Az egy romantikus komédia. Beteljesületlen szerelemből próbál kilábalni a nő, van egy szeretett helye, egy kis cukrászda. Ott oszt örömet másoknak, miközben a saját boldogulását keresi.

A Resistance (Ellenállók) című amerikai filmben eredetileg egynapos szerepe lett volna. Később értesítették, hogy egy másik szerepre is megnéznék. Egy hétnaposra. Megkapta. Aztán ismét felhívták, hogy a rendező, Jonathan Jakubowitz meggondolta magát, és szívesebben látná a történet egyik fontos embereként. Francia akcentussal kellett angolul beszélnie tizenhét napig. Zsidó árvákat ment ki Lyonból, miközben harcol a németek ellen.

Minden rév után van egy újabb rév. Már nem arra várok, hogy megtaláljanak, hanem hogy én tudjak választani. Idáig el kellett jutni. Kanyargós volt az út, de célba értem.

A teljes cikk a Vasárnap 31. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?