Modernebb leigázás

Jön a sertéspestis

Éppen tetőzött a kánikula (sült galambok röpködtek az égen, meg ilyesmi) amikor Bandika és Ervin rájöttek, hogy ők tulajdonképpen nem is élnek.

No nem úgy értve, hogy már halottak lennének, hanem csak úgy, mint amikor az ember elindul a belvárosból a külvárosba, a kettő közötti területek pedig (a belvárosból már kint, a külvárosban pedig még nem bent) azt az érzést bugyogtatják az agyában, hogy ő igazából nem is tudja, hogy hol van, sem azt, hogy van-e értelme annak, hogy a helyeknek nevet adunk. Most épp a nagy szederfa alatt ültek: Bandika szalámis kiflit evett, Ervin pedig Köpeczi Béla bevezető tanulmányát olvasta Az egzisztencializmus című könyvben; Gondolat, Budapest, 1965. Éppen ott tartott, hogy: „A kispolgárság – és különösen az értelmiség – széles rétegeit nem nyugtatják meg a kapitalizmus regenerációs kísérletei.

Látják, hogy semmiféle reform sem tudja megszüntetni a magántulajdonon alapuló gazdasági egyenlőtlenséget és az ebből származó társadalmi és egyéni igazságtalanságot. Látják, hogy a kapitalizmus a világ most felszabadult népei számára képtelen megoldást nyújtani, sőt inkább a neokolonializmus új módszereivel kísérletezik, hogy most már »modernebbül« igázza le őket.? Ön hogyan szereti jobban, ha leigázzák: hagyományos, vagy modern módszerekkel? – kérdezte Bandika, de ötven percig nem kapott választ. Végül Ervin csak kinyögte, hogy esős időben a hagyományos, szárazabb időben a modern leigázási módszereket részesíti előnyben.

Tudta ön, hogy az eperfa gyümölcsét szlovákul egyes helyeken faeperként emlegetik? – tekintett fel ismét a könyvből Ervin, majd kimondta, hogy drevené jahody. Bandika teli szájjal válaszolt: és ön tudta, hogy Dominik Hašek, a híres cseh jégkorongkapus-legenda azt fontolgatja, hogy elindul Csehország köztársasági elnöki posztjáért a következő államfő-választáson? És azt, hogy Berki Krisztián Budapest főpolgármestere lenne? És azt, hogy Garreth Bale elhagyja a Real Madridot? És azt, hogy megérkezett Szlovákiába az afrikai sertéspestis? Utóbbi hírre Ervin felkapta a fejét: igen, és mivel jött? Malacon, válaszolta Bandika, pontosabban malacban. Ervin legyintett, ez mind semmi ahhoz képest, hogy Berényi Miklós odahagyja a Barátok közt című sorozatot. A karaktert alakító Szőke Zoltán nem bírta tovább elviselni saját magát, pontosabban Berényi Miklóst, akit 21 éven keresztül minden hétköznap, az RTL Klub képernyőre lépése óta alakított. Akkor ez most egy korszak vége? – kérdezte elkámpicsorodva Bandika, majd bedobta a szalámis kifli végét a kerti úszómedencébe. Ervin válasz helyett visszatemette tekintetét az egzisztencialista tanulmánykötetbe, és sokáig úgy maradt.

A szerző a Vasárnap munkatársa
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?