A DAC megmutatta, hogy tud gólt lőni

ramirez gol
Dunaszerdahely |

Győzelemmel és öt lőtt góllal hangolt az Atromitosz elleni EL-selejtező visszavágójára a DAC, amely 5:1-re lelépte a labdarúgó Fortuna Liga második fordulójában az újonc Pohronie együttesét. Hyballa pedig azt is tudja, mit kell csinálni cápatámadás után.

„Leckét kaptunk gyorsaságból, pontosságból, futballból” – jegyezte meg a mérkőzés után Milan Němec, a Garam-mentiek vezetőedzője, hozzátéve, hogy a sárga-kékek már a harmadik percben 3:0-ra vezethettek volna. Nem túlzott, bár a DAC első gólja „csak” a 4. percben esett.

A Fortuna Liga nem az Európa-liga – ezt pedig a DAC edzője, Peter Hyballa mondta még az Atromitosz elleni első meccs után, és ő se túlzott, mi pedig azt tesszük hozzá, hogy a Pohronie meg főleg nem az Atromitosz.

Az újonc ugyan megmutatott valamit a tudásából (és megmutatta a dunaszerdahelyi védelem hiányosságait is), de nagyjából ég és föld volt a különbség a két csapat között.

Vasárnap este így a sárga-kék drukkerek szinte hátradőlve élvezhették az előadást, és izgalmak nélkül, ellazulva tapsolhatták a gólokat.

A 4. percben Connor Ronan lövését Vantruba kiütötte, de érkezett Vida Kristopher – 1:0; a 30. percben Čmelík tette hátra önzetlenül a labdát Kalmárnak, aki nem hibázott – 2:0; az 54. percben Čmelík indította Taiwót, aki nagyszerűen levette a labdát, megcsinálta a cselt, és higgadtan a hálóba gurított – 3:0; aztán a vendégek tizenegyesből szépítettek – 3:1; a 76. percben Blackman futott be középre, és szöktette Vida Kristophert – 4:1; végül a 88. percben Ronan szabadrúgása után Ramirez fejelt védhetetlenül – 5:1.

Ha valaki némi aggodalmat csempészhetett ebbe a lightos sárga-kék fociestébe, az a második félidőben beállt David Hrnčár volt, aki néhányszor elszáguldott Davis mellett a jobb szélen. A vendégek végül csak egy gólt szereztek, tizenegyesből, esélyük sem volt reálisan visszajönni a meccsbe, de ha a DAC tovább akar jutni az Atromitosz ellen, akkor ezek a hibák nem férnek bele.

„A második félidőben a bal oldal volt a gond. Ha a gegenpressing egy kicsivel később jön a kelleténél, akkor az ellenfél ebből indulhat, a Pohroniének volt is három-négy nagy lehetősége. Ha ezt fogjuk játszani Görögországban is, akkor kiesünk – ismerte el Hyballa. – Most nincs lehetőségem olyan sok edzést tartani, de videón megmutatjuk a csapatnak, mire kell figyelni, ez most edzőként az egyik legfontosabb feladatom.”

Az újonc legyőzése viszont önbizalmat is ad a csapatnak, Hyballa több pozitívumot kiemelt. „Jó volt a labdajáratás. Tudtuk, hogy a Pohronie ellen a második, harmadik, negyedik hullámból is támadnunk kell, és Kružliak, Oravec és Vida Máté jól járatta a labdát. Taiwo jó meccset játszott, ami egy kis variációs lehetőséget jelent, ami azért is fontos, mert Divkovicnak van egy kis sérülése, és kérdéses a játéka Görögországban. Vida Krisz is jó teljesítményt nyújtott, két gólt szerzett” – sorolta a biztató momentumokat a szakvezető.

A görögök elleni hazai meccsen már a 30. percben lecserélt Connor Ronan is jól játszott, két gólból is részt vállalt. „Az az elvem, ha megtámad a fehér cápa, akkor két napon belül vissza kell térned a tett helyszínére – mondta Hyballa annak kapcsán, hogy Ronan teljesen összetörve jött le múlt csütörtökön a pályáról. – Pénteken totálisan maga alatt volt, szombaton elbeszélgettem vele, mondtam neki, hogy számítok rá, és a kezdőben fog játszani vasárnap. Egy-két rizikós passzt leszámítva abszolút megállta a helyét.”

Ki kell emelni a szintén nagy kedvvel játszó Vida Kristophert is, aki az Atromitosznak bombagólt lőtt, a Pohronie ellen pedig remek helyzetfelismeréssel volt kétszer is eredményes. „Egy után a kettő” – posztolta Vida a Facebookon, a számsor folytatásához pedig nem kell matekzseninek lenni.

„Nagy önbizalmat ad nekünk, hogy ilyen eredménnyel utazunk Görögországba. Megmutattuk, hogy tudunk gólt rúgni, és csütörtökön is szeretnénk kettő-három-négy gólt lőni nekik – mondta elégedetten Vida Kristopher, de ő is látta, hogy nem volt minden tökéletes. – Kicsit nyitottabban játszottunk, volt egy párszor terület mögöttünk, ahová be tudták játszani a labdát, erre egy nagyobb csapat ellen jobban kell figyelnünk.”

Kalmár Zsolt is betalált, így három góllal a DAC legeredményesebb játékosa a bajnokságban. „Szerencsére az elején gólt rúgtunk, így kicsit könnyebb lett a meccs. Legfontosabb a győzelem, jól kezdtük ezt a szezont” – fogalmazott a csapatkapitány.

A százszázalékos rajtot Hyballa is hangsúlyozta: „A foci egy kicsit őrült dolog, mert az első félidőben jobban játszottunk, de csak két gólt rúgtunk, a második nem volt annyira csúcs, de három gólt rúgtunk. Nagyszerűen kezdtük a szezont, két meccs, hat pont.”

Az európai kupákban szereplő csapatokkal gyakran előfordul, hogy a bajnokságra kevesebb energiájuk marad, de a DAC egyelőre állja a sarat, két győzelmének köszönhetően pedig a zsolnaiakkal holtversenyben vezeti a táblázatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?