Nyári veszélyforrás a fagylalt

Elképzelhetetlen a nyár fagylalt nélkül – vallják sokan, s ritkán gondolnak a 30 fok feletti hőségben arra, hogy ez a finomság megfelel-e minden követelménynek. A fagyi ideális táptalaja lehet a betegséget okozó baktériumoknak. Mire kell ügyelni akkor, ha nem előre csomagolt fagylaltot vásárolunk? Hogyan előzhetjük meg a problémákat? Az alábbiakban a Közegészségügyi Hivatal ajánlásait foglaljuk össze.

Elöljáróban annyit mindenképpen tudni kell, hogy a fagylalt készülhet „hideg” vagy „meleg” módszerrel. Az első esetben a kész fagylaltkeveréket ivóvízzel keverik össze, majd lefagyasztják. Ma már csak ritkán lehet hagyományos módon, tejjel vagy tojással készült hideg finomságot találni. Ha tojás is kerül bele, akkor mindenképpen hőkezelni kell. Ez akkor is érvényes, ha tejet vagy mogyorót tartalmaz. 

Az íz semmit sem árul el 

Szabad szemmel lehetetlen felismerni, hogy egészségre ártalmase a fagyi, mert tulajdonságai nem feltétlenül változnak meg. Komoly veszélyforrást jelent viszont, ha vegyi összetétele megváltozik: például nem engedélyezett színezőanyagok vagy mikroorganizmusok vannak benne. Ezeket csak laboratóriumi vizsgálattal lehet kimutatni. Azzal nem sokra megyünk, ha a fagylaltnak csak az állagát vagy az illatát figyeljük – ebből sok mindenre nem lehet következtetni.

Leggyakrabban az E. coli, a Listeria vagy a Salmonella baktériumok, a noro- és rotavírusok okoznak ételmérgezést.

Amihez joga van a vásárlónak 

Ha a vásárló kéri, az eladó köteles megmutatni a fagylalt összetételét, s a listán fel kell tüntetni azt is, hogy milyen allergént és színezőanyagot tartalmaz. 
Fontos tudni, hogy ha a nem előre csomagolt fagylalt megolvad, 24 órán belül el kell adni. Ha többször lefagyasztják a fagylaltot, jégdarabok képződhetnek benne, amelyeken könnyen megtapadnak a mikroorganizmusok, amelyek mérgezést okozhatnak. Az ételmérgezés bakteriális vagy vírusos eredetű fertőzés, de paraziták is okozhatják: az élelmiszerekben, esetünkben a fagyiban elszaporodott kórokozók bekerülnek szervezetünkbe. A gyomorban, illetve a bélrendszerben elszaporodnak, és rendkívül kellemetlen tüneteket, pl. hányást, hasmenést, lázat, hasi görcsöket okozhatnak. Különösen a kisgyermekeket, időseket veszélyezteti a hányással és hasmenéssel összefüggő kiszáradás. 
Leggyakrabban az E. coli, a Listeria vagy a Salmonella baktériumok, a noro- és rotavírusok okoznak ételmérgezést. A fagylalt például jellegzetesen olyan étel, mely könnyen ételmérgezést okozhat. A nem csomagolt fagylalt könnyen szennyeződhet és állandó hűtést igényel. 

A környezet is fontos 

Ha fagylaltot vásárolunk, figyeljünk a környezetre: hogyan tárolják, kínálják, árusítják a fagyit, „összeöntik-e” a megmaradt fagylaltot, kellően tisztán tartják-e az árusítópult környezetét vagy az adagolókanalat. 
Ha otthon készítünk, kínálunk jégkrémet, fagylaltot, szintén nagyon oda kell figyelni a tisztaságra. Ügyeljünk arra, hogy a fagylaltra ne kerüljön szennyeződés más élelmiszerekről, főként nyers húsról. Nyáron a 36 regionális közegészségügyi hivatal szakemberei országszerte rendszeresen ellenőrzik a fagylaltárusokat. Tavaly 1504 ellenőrzést tartottak. Legtöbb hiányosságot a Nyitrai, az Eperjesi, a Nagyszombati és a Besztercebányai kerületben találtak.

Érdekes

Folyadékpótlás, diéta

Ha megtörtént a baj, és sok folyadékot vesztett a beteg, az a legfontosabb, hogy a szervezet visszakapja a hasmenéssel elvesztett ásványi sókat. Lázcsillapításra is szükség lehet. Ha a hányinger csökkent, akkor az orvosi szén vizes oldatát itassuk a beteggel. A diéta a terápia fontos része. Ennek feladata a gyomor és bél nyálkahártyája izgalmának csökkentése. Ennek érdekében a beteg 12 órán keresztül koplaljon. Ezután először pirított kenyér, kétszersült, vízben főtt burgonya, rizs, banán, keserű tea lehet az étrend, ami megállíthatja hasmenést. Mindezek betartásával az ételmérgezés rendszerint 24 órán belül meggyógyul.

(kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?