Ismét tárgyal az MKP és a Híd

Híd/MKP
Pozsony |

Újabb fordulója lesz a magyar pártok együttműködéséről szóló egyeztetésnek. Az MKP vezetése pozsonyi székházába hívta tárgyalni a Híd küldöttségét. A téma a 2020-as parlamenti választáson való közös indulás.

A találkozóra hétfőn14 órától kerül sor. Az egyeztetés után sajtótájékoztatót nem terveznek, de közös nyilatkozatot készülnek kiadni. A Híd küldöttségét Bugár Béla, a párt elnöke, Ravasz Ábel alelnök, Rudolf Chmel és Jakab Elemér elnökségi tagok alkotják. Az MKP részéről a tárgyaláson Menyhárt József pártelnök, Őry Péter, a párt országos tanácsának elnöke, Bárdos Gyula elnökségi tag és Kőrösi Ildikó alelnök vesz részt.

A mostani egy hosszabb tárgyalássorozat következő állomása. A Híd és az MKP küldöttsége július 11-én találkozott, akkor megállapodtak: kizárják annak a lehetőségét, hogy választási pártot hozzanak létre, illetve azt, hogy az egyik párt listájára lépve induljanak a másik politikai szubjektum tagjai. Így a pártok külön indulása és a koalíciókötés lehetősége maradt nyitva. Ha a két párt koalícióban vág neki a parlamenti választásnak, legalább 7 százalékos eredményt kell elérniük, hogy a törvényhozásba jussanak.
A négy magyar párt vezetője különböző felállásban korábban is egyeztetett már. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) tárgyalt a Híddal és az MKP-val, de a Simon Zsolt nevével fémjelzett Magyar Fórum is egyeztetett már Menyhártékkal és Bugárékkal is. A napokban pedig a Magyar Fórum és az MKDSZ is találkozott már. Az MKDSZ és a Magyar Fórum korábban jelezték, hogy az együttműködés leginkább a Híd és az MKP megegyezésétől függ.

Nyilvános pártelnöki találkozóra eddig csak hiányos felállásban került sor, a Gombaszögi Nyári Táborban Menyhárt és Simon vitázott. Ezen a héten csütörtökön 13 órától azonban a Pátria rádió stúdiójából egyórás pártelnöki vitát sugároznak. Az élő műsorba mind a négy politikai szubjektum vezetője elfogadta a meghívást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?