Kerülővel jutott el a musicalig

musical

Előbb egy fővárosi szakközépiskolában leérettségizett, majd jelentkezett a Pozsonyi Konzervatóriumba. Elvégezte az operaének szakot, mégsem az operaénekesi karriert választotta. Magánórákon musicaléneklést tanult. Árva Dávid jelenleg A nyomorultak bemutatójára készül a pozsonyi Új Színpadon.

Az első kitérő, gondolom, a szakközépiskola volt.
Igen. Pozsonyban születettem, itt kezdtem alapiskolába járni, szlovákba. Közben a szüleim elváltak, ami nagy törést jelentett az életünkben. A legidősebb nővérem, Viktória akkor már önállósult, a Szlovák Nemzeti Színház tánckarában táncolt balett-táncosnőként. A másik nővéremmel együtt kiskorúként Boldogfára kerültem az anyai nagyszülőkhöz. Ők a Szenci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába írattak be, oda jártam felső tagozatra. Innen felvételiztem aztán a pozsonyi könyvtárosi és informatikai szakközépiskolába. A nővérem, akivel vidékre kerültünk, egyetemista volt már, és énektanárhoz is járt. Engem is biztatott, hogy jó hangom van, képezzem, tanuljak éneket. Tizenhat évesen rászántam magam, és elmentem az első órára. A tanárnőm úgy vélekedett, hogy az én hangommal operát kell énekelni. Javasolta, hogy jelentkezzem konzervatóriumba. 

És a tanácsára jelentkezett?
Akkor rögtön még nem. Nagy ábrándokkal, lelkesen, hogy ünnepelt operasztár lesz belőlem, otthon bejelentettem a nagyszüleimnek, hogy az informatikai szakközépiskolából szeretnék átlépni konzervatóriumba. Ők viszont, mert világéletükben gyakorlatiasan gondolkoztak, kapásból elvetették az ötletemet. Győzködtek, hogy észszerűbb, ha előbb befejezem azt a szakközépiskolát, amelyet elkezdtem, hogy szakma legyen a kezemben. Vérző szívvel, de igazat adtam nekik, és leérettségiztem. Az álmomat azonban nem adtam fel, 2008-ban jelentkeztem a Pozsonyi Konzervatóriumba. A legmagasabb pontszámot értem el a felvételin, és bekerültem operaének szakra.

Innen egyenes út vezethetett volna az operapódiumra, nem?
Úgy kerültem be a konzervatóriumba, hogy az operaéneklésről akkor még csak sejtésem volt. Operában még nem jártam, nem is hallgattam operát egészen addig. A nagyszüleim anyagilag nem engedhettek meg ilyesmit. Pedig a nagypapám, sajnos már nem él, csodálatosan énekelt. De neki nem volt olyan lehetősége, mint nekem, hogy felkerekedjen, elmenjen a fővárosba, és éneket tanuljon. Két év konzervatórium után azonban rájöttem, hogy az opera nem az én világom, csakhogy akkor már nem visszakozhattam. A nagypapám miatt sem, aki az idő tájt színes mesevilágban élt, elképzelte, hogy azt, ami neki nem sikerült, az unokája megvalósítja. Elvégeztem négy évet, és leérettségiztem. Csakhogy nem folytattam, nem mentem tovább ötödikbe, hatodikba... Annyira nem vonzott az operaéneklés, hogy végig kitartsak, ezért otthagytam a konzervatóriumot. 

Tette ezt azzal, hogy ennyi volt, teljesen hátat fordít az éneknek, és már nem is akar ezzel foglalkozni?
Nem egészen. Kapcsolatomat az énekkel nem szakítottam meg teljesen. Cseklészen a művészeti alapiskolában éneket tanítottam. Közben gondoltam egy nagyot, és elmentem magánórákra Vlasta Hudecová professzor asszonyhoz. Biztatott, és rábeszélt, hogy folytassam a konzervatóriumot, fejezzem be a megkezdett tanulmányaimat. 2015-ben aztán az ő növendékeként abszolutóriummal végeztem operaének szakon. A konzervatóriumi évek alatt a Szlovák Nemzeti Színház Operatársulatában külsősként énekeltem a kórusban, kisebb szerepet bíztak rám Puccini Manon Lescaut című operájában. De szerepeltem a híres nyári St. Margarethen fesztiválon, a Carmen című operában.

Mégsem maradt az operánál.
Pedig a nagyszüleimnek, akiknek mindent köszönhetek, a legnagyobb álma teljesült volna, ha maradok. Apai nagymamám világéletében balett-táncosnő szeretett volna lenni, de a körülményei ezt nem tették lehetővé. Mégis teljesült az álma, és meglelte a boldogságát, mert a nővérem, táncosként, a nagy díva lett számára. A nagypapámnak viszont oly módon sem teljesülhetett a vágya, hogy legalább belőlem operaénekes lett. Hátat fordítottam az operaéneklésnek, mert nagyon elbizonytalanodtam. Az a lehetőség, hogy énekkarban énekeljek, nem vonzott, nem érdekelt soha az énekkari éneklés. Elmentem operaéneket tanulni, mert kamasz koromban mások úgy ítélték meg, hogy operahang vagyok. Vagyis nem belső meggyőződés hajtott, ahogy később a musicaléneklésben. Operát énekelve kötöttséget éreztem, leküzdhetetlen belső feszültség gátolt abban, hogy hangilag és színészi teljesítményben is kiengedjem, kiadjam magamból azt, amit szeretnék. Utólag sem jöttem rá, miért volt ez. Kedvező változást hozott, hogy egy külföldi kiruccanást követően visszakerültem Miroslava Marčekovához, a konzervatórium énektanárához, s nála elkezdtem musicalt énekelni. Remek érzékkel irányítva megnyitotta a hangomat ezzel a műfajjal. Megtanultam nála könnyedséggel énekelni, úgy, hogy élveztem az éneklést, és százszázalékosan oda tudtam tenni magamat. 

Mi volt valójában az említett külföldi kiruccanás?
A konzervatórium befejezése után elmentem külföldre. Másfél évre kiköltöztem Bécsbe. Szakácsként dolgoztam egy étteremben. Az a munka, a főzés ébresztett rá, hogy bár imádok kísérletezni az ízekkel, én mégis csak énekes vagyok, és énekelni szeretnék. Akkor már azt is biztosan tudtam, hogy mit. Musicalt. Ezért fordultam, ahogy már említettem, Marčekovához segítségért, ő a legjobb énektanár a musical műfajban. Kedvesen fogadott, előzékeny volt, emlékezett rám a konzervatóriumi évekből. Fél évig énekeltem nála, amikor felbátorított, hogy kezdjek el meghallgatásokra járni. Az ostravai Morva–Sziléziai Nemzeti Színházban kaptam először lehetőséget a Rómeó és Júlia musicalváltozatában. Az akcentusomra hivatkozva szólószerepet nem tudtak felkínálni, táncos-énekes szerepet ajánlottak a karban. Már az operában sem szerettem volna karénekes lenni, de mivel ez volt az első lehetőségem, nem utasíthattam el.

Végül megérkezett a pozsonyi Új Színpadra.
Igen. Korábban A cigány lány című szlovák musicalben, melynek az Új Színpadon tartották a bemutatóját, kaptam két szólószerepet, a Sátánt énekeltem, és én voltam Rajko cigány is. Idén pedig, a múlt évad végén elkezdtük, majd a nyári szünetet követően augusztus vége felé folytatjuk A nyomorultak próbáit, ebben ugyancsak két szerepet bíztak rám. Én leszek Bamatabois és Babet is. A gazdag Bamatabois öntelt, arrogáns, rosszindulatú ember. Babet viszont tanult figura, csakhogy a nyomor rossz utakra vezette, ezért már semmi, a volt családja sem fontos számára, csak a túlélés. Ez lesz a darab ősbemutatója Szlovákiában, és már attól sokat kaptam, hogy a próbák során találkozhattunk Alain Boublillal, az eredeti librettó szerzőjével.

Tavaly decemberben a pozsonyi klarisszák templomban láthatta-hallhatta a közönség.
Nagy és megtisztelő lehetőségként Sisa Sklovskával énekelhettem egy karácsonyi koncerten elő zenekarral és énekkarral.

A magyar könnyűzenéből szenci diákként és a későbbiekben mit hallgatott?
Piramist, néhány felvételt Presser Gábortól és mindent Cserháti Zsuzsától. A mai napig imádom a dalait. A magyar popzenei szcénáról kizárólag őt hallgatom jelenleg is, a musicalénekesek közül pedig Sándor Péter a kedvencem, pár évaddal ezelőtt a Komáromi Jókai Színházban Mauglit énekelte A dzsungel könyvében. 

Kizárólag Cserhátit hallgat, tényleg senki és semmi mást nem?
Korábban Szécsi Pált és Máté Pétert is hallgattam sokat. De mostanában ugyanazokat hallgatom mindig, egyfolytában. Edita Gruberová, Juan Diego Flórez, Pavol Bršlík, Sesto Bruscantini az operából, az én fülemnek bennük van valami többlet. A könnyűzenében pedig ott van nekem Cserháti, más és több nem kell. Kit hallgassak mellette? Azt a fajta éneklést szeretem, melyikben energiát érzek, amikor a dal több hangok kiéneklésénél. Ha egy hangban nincs benne a föld, nem sokat ér. Cserháti Zsuzsa éneklésében töményen ott van az a többlet, amit én földnek nevezek. Az éneklésével harminc-negyven évvel előbbre járt a koránál. Úgy szólt a hangja, hogy abban benne volt a fekete éneklés… elég, ha meghallgatjuk tőle a Többé nem kérlek én című dalt, az And I Am Telling You magyar változatát. Színészek közt is csak egy kedvencem van, Meryl Streep. Tőle viszont mindent megnézek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?