"Nem félünk sem Ficotól, sem Matovičtól"

Michal Truban
Pozsony |

A PS szerint a kiöregedett politikusoknak menniük kéne, Matovič elhatárolódik a volt államfőtől, a Za Slušné Slovensko pedig elnézést kért.

Le kell cserélni az előző generáció politikusait – állítja a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke, Michal Truban, aki szerint Igor Matovič és Robert Fico összeesküvés-elméletei is ezt bizonyítják. „Húsz éve nem oldották meg Szlovákia lényegi problémáit, és az egyesítés helyett csak találgattak, konspiráltak” – mondta Truban, aki a volt miniszterelnök egy szerdai videójára reagált, amelyben Fico a Za Slušné Slovensko társulást a PS és a Za ľudí párt ifjúsági szervezetének nevezte ugyanúgy, mint néhány nappal korábban Igor Matovič, az OĽaNO elnöke. Fico szerint a társulás célja a tavalyi, külföldről finanszírozott tüntetésekkel is az előrehozott választás volt. Matovič azonban elhatárolódik attól, hogy közös állásponton lenne a volt kormányfővel. Mint elmondta, nem gondolja, hogy a tavalyi tüntetéseket külföldről finanszírozták volna, azt pedig pláne nem, hogy Soros állt volna a tömeges megmozdulások mögött. Azt azonban továbbra is fenntartja, hogy a Za Slušné Slovensko már nem polgári kezdeményezés. Szerinte a Progresszív Szlovákia és a Za ľudí számára folytat rejtett kampányt. „Szeretném leszögezni, hogy nem félünk sem Ficotól sem Matovičtól, minél többet fognak támadni és összeesküvés elméleteket gyártani, annál nagyobb erőbedobással fogunk dolgozni azon, hogy a változás tényleg megérkezzen” – közölte Truban.

A Za Slušné Slovensko szerint Fico csak el akarja terelni a figyelmet a saját ügyeiről. A mozgalom képviselői kifejtették, mindig is polgári kezdeményezés voltak és lesznek is. Az OĽaNO vezetője és a szervezet között a bársonyos forradalom 30. évfordulója kapcsán alakult ki vita, mivel a párt hat napra lefoglalta a pozsonyi Sznf teret. 

A társulás képviselői tegnap elnézést kértek, amiért azt állították, hogy Matovič nem ad lehetőséget a megemlékezésre azoknak sem, akik részt vettek a bársonyos forradalom megszervezésében. Ugyanakkor elismerték azt is, hogy nem kérték  Matovičtól, hogy adja nekik kölcsön a teret egy rendezvényre. (szh)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?