Rebrov elégedett az eredménnyel

Fradi szurkolók

A Ferencváros a Groupuma Arénában, 18 603 néző előtt 3:1-re verte a máltai Valletta csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének második fordulójában. A magyar bajnok a meccs nagy részében dominált, de a bekapott gól kicsit ront az összképen.
 

Ahogy a Ludogorec elleni mérkőzéseken Nguen Tokmac, úgy a Valletta elleni első mérkőzésen az olasz csatár, Davide Lanzafame volt az, aki a hátán vitte a csapatot. A két gólja mellett több remek megmozdulása is volt, végig agilisan játszott. 


„Ez a munkám”


Lanzafame először 11-esből talált be még az első félidőben, majd a második játékrész 60. percében Zubkov indítása után emelte át pimaszul a máltai kapust, Henry Bonellót. 
„Mindig higgadt vagyok a tizenegyeseknél, próbálom őket magabiztosan lőni. Ez a munkám. A videókon mindig kielemezzük a kapusok mozgását, én is így tettem, ezúttal viszont úgy döntöttem, hogy a másik irányba lövöm a labdát. Reméljük, legközelebb is beválik ez. Sajnos a végén kaptunk egy gólt, így ez nem a legjobb eredmény, ami ebből kijöhetett, viszont a 3:1 a továbbjutás szempontjából nagyon jó” – mondta Lanzafame a lefújás után. 
A Ferencváros megilletődötten kezdte a meccset, látszott a játékosokon, hogy kissé nyomasztja őket, most ők az esélyesek. A Vallettának pedig teljesen megfelelt, hogy nem alakult ki folyamatos játék, már az első 10 perc után látványosan húzták az időt, nekik tökéletesen megfelelt volna a 0:0.
Azonban, ha szerencsével is, de megszerezte a vezetést a Ferencváros. Egy szögletet követően Bonellót annyira megzavarta, hogy nincs a közelében hazai játékos, hogy a saját kapujába paskolta a labdát – 1:0.
A gól láthatóan megnyugtatta a Fradit. Nem sokkal később Lanzafame még kihagyott egy óriási helyzetet, de a 36. percben, egy beadásnál lerántották az olaszt a tizenhatoson belül, a román bíró, Radu Petrescu pedig azonnal a tizenegyespontra mutatott. A sértett magabiztosan a jobb alsóba lőtt – 2:0.


A második félidőben aztán megszerezte a második, csapata harmadik gólját is Lanzafame – 3:1. A gól után is volt helyzete a Fradinak, Lanzafame akár mesterhármast is lőhetett volna, de Tokmac és Zubkov is betalálhatott volna. A 66. percben aztán Rebrov lecserélte Lanzafamét, akit állva tapsolt meg a közönség. A csere után már kevésbé volt veszélyes a Ferencváros, és megtörtént az, amitől a szurkolók féltek. A hazai csapat annyira belealudt az utolsó tíz percbe, hogy a Valletta Yuri De Jesus Messias révén szépített – 3:1. Sőt, a 93. percben Dibusznak kellett védenie egy óriásit Piciollo közeli lövésénél. 

 

Lanzafame

Rebrov különmeccse 


„Az eredménnyel abszolút elégedett vagyok, de szerezhettünk volna még több gólt. A máltaiak gólja egyáltalán nem írja át, hogyan játszunk az idegenbeli meccsen. Ki kell elemeznünk ezt az összecsapást, és az edzőkkel közösen döntjük el, milyen taktikával lépünk pályára Máltán. Azt kaptam a Vallettától, amire számítottam. Az első 5–10 percben volt rajtunk egy nagyobb nyomás, utána viszont mi domináltunk. Ha sokkal több helyzetet kihasználtunk volna, akkor jobb eredményt érünk el. Most azonban ezzel a 3:1-es győzelemmel kell elégedettnek lennünk” – értékelt a meccs után Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője. 
Az ukrán szakember egyébként külön meccset vívott a pálya mellett. Végig higgadtan ugyan, de szinte a játékosai összes megmozdulását lereagálta. Hol a fejét rázta, hol a karjait tárta szét értetlenül, vagy egyszerre mindkettőt. Egy ápolás közben Lovrencsics szaladt Rebrovhoz megbeszélni valamit. Mindezt olyan vehemens kézmozdulatokkal megfűszerezve tették, mintha két temperamentumos olasz vitatkozna. 
A meccs elején Rebrov a vallettai edzői stábbal szólalkozott össze, amiért szerinte lassan adták vissza a labdát Lovrencsicsnek. Majd a második félidőben a máltaiak védőjével, Steve Borggal is, akit aztán be is árult a negyedik játékvezetőnek. 


„Koncentrálnunk kell”


Borg nem csak Rebrovval nem jött ki a meccsen. A 94. percben lekönyökölte Bőle Lukácsot is – holott a Valletta jöhetett szabadrúgással. A bíró egyből kiállította a hátvédet, így ő nem lesz ott a jövő keddi visszavágón. 
Ott lesz viszont Dibusz Dénes, aki így várja a visszavágót: „Képesek vagyunk idegenben is gólt szerezni, ezt bizonyítottuk az első fordulóban is. Nem szabad elkényelmesednünk, ugyanolyan koncentrációval kell belemennünk a visszavágóba, mint tettük azt a Ludogorec elleni második mérkőzés előtt. Nem dőlt el semmi, úgy kell kiállnunk, mintha 0:0-ról folytatnánk a párharcot.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?