Sólymos: A cél a műanyag szatyrok betiltása, de lépésenként kell haladnunk

sólymos

Egyszer Szlovákiában is valósággá válhat a műanyag szatyrok betiltása. 

Például Új-Zélandon júliustól lépett érvénybe egy ilyen törvény. Ezt Sólymos László (Most-Híd) környezetvédelmi miniszter erősítette meg a TASR-nek. Hozzátette: a tárca fokozatosan halad ennek a célnak a megvalósítása felé.

„Mindennek fokozatosan kell végbemennie. Két éve fizetőssé tettük a műanyag szatyrokat, jelenleg pedig ezek betiltásához készítjük elő a megfelelő körülményeket” – magyarázta a miniszter. A hulladéktörvényt például kiegészítettük a műanyag zacskók definíciójával, hogy ezek – higiéniai okokból – kivételt képezhessenek majd a törvény alól. A tárca augusztusban terjeszti a kormány elé a törvényjavaslatot.

A műanyag szatyrok betiltására a miniszter szerint már a társadalom is jobban felkészült. „Amikor fizetőssé tettük a műanyag szatyrokat, az ellenzéki képviselők azt állították, hogy ennek nem sok értelme van. Azóta viszont Szlovákiában az egy főre jutó évi 400 darab műanyag táska használata 160 darabra csökkent. Az európai átlag ugyanakkor 200 darab. Egyértelmű, hogy az emberek egyre kevesebb műanyag szatyrot használnak Szlovákiában” – állapította meg.

A miniszter nem akarta egyelőre elárulni, hogy a törvény bevezetését mikor tartja elképzelhetőnek. „Azt gondolom, hogy nagyon közel járunk ahhoz, hogy ezt bevezessük” – állapította meg azt is hozzátéve, hogy Szlovákia más környezetvédelmi intézkedések tekintetében is élen jár. „Közép-Európában mi leszünk az elsők, akik bevezetik a PET-palackok és alumíniumdobozok betétdíjas rendszerét. Az EU-n belül továbbá az elsők között tiltjuk be az egyszer használatos műanyag termékeket” – emlékeztetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?