Milák: nem gondoltam, hogy világcsúcs lesz

Milák Kristóf

Milák Kristóf fantasztikus világcsúccsal nyerte a 200 méteres pillangóúszást a kvangdzsui világbajnokságon: a Honvéd 19 éves versenyzője a futamot követően többek között arról beszélt, hogy ezzel a sikerrel a háta mögött még magabiztosabb lehet a jövő évi olimpián.

"Egyáltalán nem terveztem, hogy világcsúcs lesz. Chad Le Clos nagyon erősen kezdett, én nem éreztem magam olyan görcsösnek, mint a középdöntőben. Nem görcsöltem rá semmire, az időre sem, egyszerűen meg akartam nyerni, most már van aranyérmem is! Nem merem azt mondani, hogy tökéletes úszás volt, a fal nem jött ki jól. Az úszási sebesség jó volt, akárcsak a tempószám és a ritmus"

- nyilatkozott Milák, aki 1:50.73-as idejével közel nyolc tizedet (!) vert a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps 2009-es világrekordjára (1:51.51).

"Nagyon jó érzés, azt gondolom, jobban esik, mintha bárki másét döntöttem volna meg."

- fogalmazott Milák.

"Nem tudtam, hogy százötvennél merre járok, azt hittem ott vannak a hátsómban. Az utolsó harminc méteren azért hallottam a közönség reakcióján, hogy nagy lehet az előnyöm, de nem gondoltam, hogy világcsúcs, bár a végén éreztem, hogy jó idő lett"

- tette hozzá. Milák Adam Peaty után a második, aki Kvangdzsuban világcsúcsot úszott. 

Az MTI érdeklődésére beszélt a jövő évi tokiói olimpiáról is: "Ezek után nem mondom, hogy könnyebb vagy nehezebb lesz készülni, de van így már bennem annyi tapasztalat, hogy az olimpiához még nagyobb háttérrel, még magabiztosabban álljak" - mondta. 

A 2017-es világbajnok dél-afrikai Chad Le Clos a vegyes zónában a magyar újságíróknak elképedve dicsérte Milákot és egy szójátékkal - a magyar és a hihetetlen szó angol keverésével - jellemezte az új világbajnokot és világcsúcstartót:  "Hunbelievable"

Milák Kristóf háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, a 2017-es budapesti vb-n 100 m pillangón ezüstérmes volt, tavaly pedig győzött 200 m pillangón az Európa-bajnokságon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?