Egy újabb robbantás megtervezésével gyanúsítanak egy férfit

Bankrablót keres a rendőrség, segítsen megtalálni!
Pozsony |

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) illegális fegyverkezéssel és fegyverkereskedelemmel gyanúsítja a 33 éves Peter P-t. A neve a 2013-ban meggyilkolt városi képviselő, Marek Rakovský halálával is összekapcsolódik, a férfit pedig most egy újabb robbantás kitervelésével gyanúsítják. Erről a rendőrség tájékoztatott a közösségi oldalán.

A NAKA szerint Peter P. 2014-ben egy orosz kézigránátot hozott be az országba.

Még abban az évben, február 5-én éjszaka Gyetvára ment, és a kibiztosított kézigránátot egy magáncég udvarára dobta, megkárosítva ezzel az épület homlokzatát, ablakait, ajtaját és az ott parkoló autót

– közölte a rendőrség. Hozzátették: a tett indítékát még vizsgálják.

A rendőrség egyúttal hazugságnak nevezte az illető állítását egy 2018-as cikkben, amely szerint az adott bűntettet a NAKA követte el.

A nyomozás menete teljességgel kizárja az efféle vádakat

– hangsúlyozta a rendőrség.

Peter P. ellen 2018-ban Marek Rakovský városi képviselő meggyilkolása miatt indult büntetőeljárás. A képviselővel egy autóba rejtett pokolgép végzett még 2013-ban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?