Bobek pályacsúcsa hordókerülésben

westernlovaglás
Naszvad |

Kedvező időben rengeteg néző előtt csúcsok is születtek a 8. Naszvadi Vágtán, amely a Westernlovagló Vándorkupa idei nyolcadik versenye volt. „Bobek Gergely olyan pályát készített, amire sok dicséret érkezett a versenyzők köréből.

Tavaly jól sikerült a vágta, s attól tartottam, hogy ez marad a csúcs. Erre kiderült, hogy a jót is lehet fokozni. Évről évre javul a vándorkupa színvonala, amihez a vezetőség segítsége is hozzájárul – értékelt lapunknak Miroslav Gerhardt, a házigazda KePaso lovasklub vezetője, aki versenyzői képességeit is megmutatta a pályán. – Nagyon jó időket futott nálunk a tornóciak idén felbukkant csillaga, Richard Dobrovocký, aki az open kategóriában a szlalomot és a hordókerülést is megnyerte. Pályacsúcs fűződik lovasunk, Bobek László nevéhez is, ő Amoeba Chick nyergében 16,052 másodperces idővel elsőként ért célba hordókerülésben. Jómagam a szeniorok mezőnyében lettem második új lovammal, Ninával. Alexandra Kovácsová is vele lovagol, s ezúttal bizony ráfizetett az új négylábúnk makacsságára, mert a verseny előtt kétszer is ledobta őt, de lovasunk sérülten is végigharcolta a napot. A KePasoból még Ella Štefániková, Iveta Pániková és Matúš Losonci is indult, mindenki apait-anyait beleadott. Köszönet fő támogatónknak, a falunak, amit új polgármesterünk, Molnár Zoltán jelenléte is aláhúzott.” S a végére még egy csemege: külön díjazták a vágta legfiatalabb lovasát, a kétéves ifj. Igor Nevizanskýt és apját, Igor Nevizanskýt, aki már elmúlt ötven, és a mezőny legidősebb versenyzője volt. 
 

Érdekes

WESTERNLOVAGLÓ VÁNDORKUPA

8. állomás, Naszvad – szlalom, juniorok: 1. Veronika Košťálová (Gold Burst, Lángov dvor Trnovec nad Váhom), 2. Carla Scholtzová (Kam Smart Chic Ella, M-club Briežky), 3. Kiss Jessica (Sany, Nýrwest Nýrovce); open: 1. Richard Dobrovocký (Rooster Zippo Maya, Lángov dvor Trnovec nad Váhom), 2. Kiss Péter (Pidy Jack), 3. Molnár Alica (Sweet Dreams Leader, mindketten Jazdecký klub Vrakúň); profi open: 1. Múcska Gergő (Kam Freckles Memory, Big Family Ranch Tomašíkovo), 2. Fehér István (Hercegnő, Kameničná), 3. Takács Tamás (Rómeo, Takács western ranch Dlhá nad Váhom).
Hordókerülés, juniorok: 1. Carla Scholtzová (Kam Smart Chic Ella, M-club Briežky), 2. Sarah Hochelová (Titan), 3. Veronika Košťálová (Gold Burst, mindketten Lángov dvor Trnovec nad Váhom); open: 1. Richard Dobrovocký (Rooster Zippo Maya, Lángov dvor Trnovec nad Váhom), 2. Barbora Beláková (Devi, Jazdecký klub El Zoro), 3. Molnár Alica (Sweet Dreams Leader, Jazdecký klub Vrakúň); profi open: 1. Bobek László (Amoeba Chick, Kepaso Nesvady), 2. Múcska Gergő (Kam Frekles Memory, Big Family ranch Tomašíkovo), 3. Fehér István (Hercegnő, Kameničná).
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?