Matovič nekiment a Tisztességes Szlovákiáért mozgalomnak

A rendőrség leszállt Matovičról
Pozsony |

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke szerint a Tisztességes Szlovákiáért (Za slušné Slovensko) mozgalom elveszítette függetlenségét, és Andrej Kiska (Za ľudí), valamint a PS–Spolu koalíció politikai szervezetévé vált. A mozgalom vezetői arrogánsnak nevezték Matovičot.

A két fél közti vita azzal indult, hogy az OĽaNO egy hétre lefoglalta a Szlovák nemzeti felkelés teret (Sznf) a bársonyos forradalom 30. évfordulója alkalmából. A Tisztességes Szlovákiáért mozgalom tagjai úgy vélik, hogy Matovič saját politikai ambíciói érdekében akarja felhasználni a fontos évforduló emlékét.

„Matovič minden egyes időpontot lefoglalt. Nagy arroganciára utal, hogy nem ad lehetőséget a megemlékezésre még azoknak sem, akik jelen voltak a bársonyos forradalom megszervezésénél, mindössze azért, hogy saját politikai támogatottságát növelje”

– reagált a mozgalom.

Matovič tegnap kijelentette: nincs semmi újdonság abban, hogy a teret lefoglalta az OĽaNO, hiszen már évek óta ezt csinálják. Elmondása szerint a párt mindössze meg akarta előzni azt, hogy a szélsőségesek megemlékezést tartsanak azon a téren, amely sokak számára a szabadság szimbóluma. „Szinte polgári kötelességünknek éreztük, hogy lefoglaljuk a teret, így elkerülhetjük a szélsőséges erők értelmetlen gyűlöletkeltését” – fogalmazott az OĽaNO elnöke. Hozzátette: az utóbbi években nem zavart senkit, hogy pártja lefoglalta a teret, idén viszont, a parlamenti választás közeledtével, már igen. Matovič szerint ennek az az oka, hogy a Tisztességes Szlovákiért mozgalom politikai szervezetté vált.

„Amikor tavaly meggyilkolták Ján Kuciakot és Martina Kušnírovát, mi voltunk az elsők, akik tüntetéseket szerveztünk. Az Sznf-teret lefoglaltuk három egymást követő péntekre, de amikor a szervezet bejelentette, hogy ők is tüntetni szeretnének, átengedtük a helyet. Akkor még helyes döntésnek tűnt, hogy átadjuk az irányítást egy olyan szervezetnek, mely polgári és független. Idővel azonban rájöttünk, hogy a Tisztességes Szlovákiért mozgalom nem polgári kezdeményezés, hanem Andrej Kiska és a PS–Spolu politikai szervezete”

– vélekedett Matovič, majd hozzátette, hogy erre több bizonyíték is van. „A nagy tüntetések során a polgármesterjelöltek közül egyedül Matúš Vallo, a Progresszív Szlovákia jelöltje kapott teret a színpadon. A mozgalom egyik alapítója, Juraj Šeliga ma Andrej Kiska jobbkeze” – magyarázta az OĽaNO vezetője.

A Tisztességes Szlovákia mozgalom tagadta Matovič állításait. „A mozgalom mindig nagy figyelmet fordított arra, hogy ne álljon kapcsolatban politikai pártokkal. Ez Juraj Šeliga esetében sem volt másképp, aki még jócskán a politikai pályafutásának megkezdése előtt elhagyta a mozgalmat” – olvasható a kezdeményezés közleményében. 

A Matovič által támadott pártok nem kívántak reagálni a vádakra. Ľubomír Ondrejkovič, a Progresszív Szlovákia szóvivője lapunknak azt mondta, hogy a párt nem szeretne felesleges konfliktusokba keveredni.

„Éppen azért léptünk be a politikába, hogy az ehhez hasonló macska-egér harcoknak véget vessünk”

– közölte a szóvivő. A vádakkal kapcsolatban kerestük a Kiska vezette Za ľudí pártot is, de lapzártánkig nem kaptunk választ kérdésünkre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?