Kép Váji-Nagy Valéria
Divat lett a kutya. A lakótelepen. S vidámak szeretnének lenni. A ketrecbe zárt kutyusok – séta közben a gyepen.
A fiatalember a közelben lakik. Furcsa viselkedését figyelem, ahogy sokan, hangoskodását hallom reggelente, be-beszól az arra menő ismerőseinek, humorizál, káromkodik. Főleg a kutyáját szidalmazza. Mert van neki egy tündéri szófogadatlanja. Még jó, hogy gyereke nincs, gondolom néha. Sokat nevetek rajta, szurkolok neki, ahogy figyelem, szeretem nagyon. A viháncoló kutyust. A széltoló gazdi hol szlovákul, hol magyarul „neveli”, de mindenképpen ilyen s hasonló intelmekkel: gyere rögtön, te mocsok; nem mész onnan; várj csak, te kis k.r.a; adok én neked; ide azonnal; fuj, te disznó, ne nyalogasd azt a sz.rt. A sörözőben a korai iddogálók meg nevetik, nem, inkább röhögnek a mindennapos jeleneteken. Kutyusunk még véletlenül sem fogad szót, szinte visszafelesel, ha jobbra parancsolják, balra, ha meg balra, csak azért is jobbra fut, messzire szalad a fűben. Tombol a szabadban, meg sem akarja hallani a szitkokat. Megnyal mindent, amit nem szabadna neki a fujhagyodott! szerint. Csak reménykedem, hogy fent a lakásban nem kap majd tettleges fenyítést is a „végre futkosok” miatt.
A napokban meg találkoztak. Épp a halom barackmagomat vittem a kukába. Kaptam egy láda barackot, hőség sem volt, cukrom is volt, kedvem is, lekvárt főztem hát. Látom ám, hogy a szép szót még soha nem hallott kedvenc kiskutyám incselkedik egy nagyobbacskával. Az alig nagyobbat pórázon vezetgeti, kakáltatja naponta a mogorva tekintetű nő, még jó, hogy gyereke nincs, gondolom néha, egyik kezében a cigije, a másikkal okostelefonoz. Mindig. Kutyájával nem beszélget, az meg elunja tán a reggeli vezetgetést a füvön, nosza, fickándozni kezd a kicsivel. Hülyéskednek, csaholnak, ugrabugrálnak egymás körül, most aztán jól kibeszélgetik magukat, gondolom, nevetek, ám a furcsa viselkedésű fiatalember azonnal jeleskedik: hagyod ott, te kis mocsok, jössz ide azonnal, fuj, nem mész onnan, gyere, gyere, gyere, te!, na, majd...
Kicsikutya nem megy, nevetgél, viháncol a nagyobbacskával, vakvakvak és vekvekvek, mondják, annyira nevetek már magamban, drukkolok nekik.
A rideg nő meg sem mozdul, nem is veszi észre a kutyabarátságot, csak tartja megrögzötten a pórázt, okostelefonoz. A két ember, a szitkozódó meg a rideg nem szól, biccentésük sincs egymáshoz, észre sem veszi egyike a másikát, eszükbe sem jut, hogy szóba elegyedjenek, ha már a kutyusaik így...
Divat lett a kutya. A lakótelepen. S vidámak szeretnének lenni. A ketrecbe zárt kutyusok – séta közben a gyepen.
Utóirat: Csak az unokám miatt, mondja egy ismerősöm, de még soha nem vitte le, csak a tablet meg az okostelefon, mondja, én meg futhatok vele, ezzel a kolonccal, mondja, dühöng, s nem értem, hogy miért, hogy kire is haragszik.
Ja, hogy rabja ő a kutyának, a kutya meg neki. A lakótelepen. Mondom én. Van, akinek kettő is van. Falun a Bodrit nem kellett kakiltatni, sétáltatni, megnyalt az minden megnyalhatót, együtt ettük a zsíros kenyeret is, egy harapást ő, egy harapást én. S mennyit hülyéskedtünk az udvaron!
Divat lett a kutya. A lakótelepen.
A teljes cikk a Vasárnap 30. számában jelent meg!
A sarkon megkérdezte egy embertől, hogy hol kapna cigarettát VASÁRNAP reggel.
Ugron Zsolna – Meskó Zsolt: Szerelemféltők
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.