Karlovy Vary három gráciája

ff

Tüzes katlanban várta idei vendégeit Karlovy Vary 54. filmfesztiválja. Akkora hőség, mint most, soha nem tombolt még Közép-Európa legrangosabb mustráján. Még a melegforrások is felforrósodtak, a várost átszelő, helyenként harmincfokos patak most gőzölögni sem tudott, mert a levegő hőmérséklete nem engedte. Este hat óra felé vörösben úszott a Kolonnád. A napnyugta vörösében. De a fesztivál sztárjai is vörösek voltak ebben az évben. Julianne Moore, Kerekes Vica, Táňa Pauhofová és Aňa Geislerová. Négy arc, négy ország, négyféle ízlés, négyféle stílus.

A végéről kezdve: Aňa Geislerová a készülő Amnesztia című filmet képviselte, amely Václav Havel emléke előtt fog tisztelegni. Táňa Pauhofová egy bemutatásra váró cseh tévésorozat, az Eszméletlenül főszereplőjeként vendégeskedett a fesztiválon. Kerekes Vica a Mária Terézia újabb két részének forgatásáról jött. Julianne Moore, az Oscar-díjas amerikai színésznő pedig Kristályglóbuszt kapott mindazért a munkájáért, amellyel a világ filmművészetét gazdagította. Prága, Pozsony, Budapest és New York így találkozott, pontosabban váltotta egymást abban a városban, amelynek múltját ma is őrzik a szépséges házak, elegáns szállodák, patinás fürdők. Évszázadokra visszamenően sorolhatnánk azokat a hírességeket, írókat, költőket, zeneszerzőket, neves történelmi személyiségeket, akik itt, ebben a völgybe zárt, csodás városkában kerestek gyógyírt testi-lelki bajaikra. Arany Jánostól Mándy Ivánig, Beethoventől Chopinig, Nizsinszkijtől Isadora Duncanig annyian jártak itt, és annyian hagyták el gyógyultan Karlsbadot, hogy több száz oldalas könyvet lehetne írni róluk, pontosabban arról, hogy ki és milyen fájdalmakkal, honnan és milyen körülmények közül érkezett, mennyi időt töltött itt, és milyen érzésekkel távozott vagy jött vissza sokadszorra. Aňa Geislerová, Táňa Pauhofová és Kerekes Vica, a három „hazai” grácia minden alkalommal teljes pompájával színesíti a fesztivált. Ők már vissza-visszatérő vendégei a mustrának. Ha visszaforgathatnánk egy napra az idő kerekét, azonnal hívnám Botticellit, hogy fesse meg újra Vénusz születését, de velük, hármukkal, akár Karlovy Vary festői ivócsarnokában. Julianne Moore pedig ott állna a háta mögött, és biztatná őt, hogy: „Maestro, égjen csak a vörös a vásznán!”

Mellesleg: rég nem járt a fesztiválon ilyen közvetlen természetű, igazán szerethető, sugárzó egyéniségű amerikai színésznő, mint ő, a Kegyetlen báj, a Boogie Nights, az Órák, a Távol a mennyországtól főszereplője, aki ugyancsak rokonszenves férje és tizenhat éves lánya társaságában három napot töltött a fesztiválon. Két filmje szerepelt a műsoron. Egy egészen friss és egy régebbi. Mindkettőt a férje, Bart Freundlich rendezte. A frissebb, az Esküvő után nem számíthat babérokra. Férj, feleség, nagylány, ikerfiúk és egy nő a férfi múltjából, aki indiai árvaháznak gyűjt. Aztán a feleség váratlanul kiböki: halálos beteg, nem sok ideje van már hátra. És biztonságban akarja itt hagyni a családját. A legjobbkor jelenik meg a férj ifjúkori szerelme, aki már meg is vetette a lábát Indiában, de mit meg nem tesz egy jótét lélek? Főleg, hogy már tudja, a nagylány az ő lánya. Anyjuk helyett így aztán boldogan lesz anyjuk a gyerekeknek és szerető párja csúnyán elhagyott egykori szerelmének. Jaj! Megnyugtatna egy hasonló eset az életből. Már hogy igenis, van ilyen! Julianne Moore természetesen most sem okoz csalódást. Ő egy gyenge filmet is képes árnyalt alakításával erősíteni, de hiába minden! Az Esküvő után az utolsó helyek valamelyikére csúszott egyébként komoly értékeket felsorakoztató filmes listáján. Jobb helyre került a régebbi filmje, az Ujjlenyomatok. Ez volt Bart Freundlich debütáns rendezése, ennek a forgatásán ismerkedtek meg, itt szerették meg egymást, nemsokára össze is házasodtak. Huszonnégy éve élnek együtt, mindketten büszkék rá, és hogy mennyire harmonikus házasság az övék, az valósággal sugárzik róluk. Úgy néznek egymásra, úgy érintik meg egymás kezét, úgy szólnak a másikhoz, hogy abból árad az egymás iránti szeretet és megbecsülés.

Az Ujjlenyomatok ezzel ellentétben egy megromlott házasság története. A szülők már rég elhidegültek egymástól, gyerekeik nem is nagyon járnak haza, Mia, a legidősebb lány, akit Julianne Moore játszik, a nagyvárosi luxusból kimozdulva nem is érzi jól magát a család vidéki fészkében, ahol a gyerekkorát töltötte. Fanyar vígjáték egy zűrös család egyetlen napjáról, de ez a film legalább életízű.

Két évvel azután, hogy Kristályglóbusszal távozott Karlovy Varyból, ismét itt töltött néhány napot az Oscar-díjas Ben Affleck öccse, Casey, mert időközben megrendezte második filmjét, Az életem fényét, s hozta is magával, hogy bizonyítsa: nemcsak a kamera előtt, mögötte is remekül megállja a helyét. Casey Affleck nagyszerű színész, érzékeny alakításaival több alkotást magasba emelt, legutóbb A régi várost. Saját rendezésével sem vall szégyent, bár eléggé lehangoló a film. Egy szörnyű betegség miatt kihaltak a nők a Földön, mindenütt a férfiak kezében az irányítás. A történet hőse – maga a rendező – fiúnak álcázott, tizenhárom éves lányával vág neki a világnak, boldogulást keresve. A bakfist alakító Anna Pniowsky is jó a filmben, de hogy mekkora siker vár rájuk, az csak később fog kiderülni. Casey két évvel ezelőtt is meglehetősen bizarr témájú alkotással volt Karlovy Varyban. Megrázó erejű dráma volt az is. Balesetben meghalt a férfi, és szellemként visszajárt a szerelméhez. Az életem fénye sem könnyű falat. A vége meg is üli egy kicsit az ember gyomrát. De talán csak a megválaszolatlan kérdések miatt.

Év végén kerül közönség elé a Boldog új évet! című szlovák film, amelynek két magyar szereplője is van: Borbély Alexandra és Nagy Ervin. A Testről és lélekről Berlinben Európai Filmdíjjal kitüntetett budapesti színésznője boldog, hogy végre szlovák és cseh filmekben is dolgozhat. Ez volt a nem titkolt vágya. Első cseh filmjében azonban angolul, első szlovák filmjében pedig magyarul beszél. Ez utóbbiban szeretett pozsonyi színésznője, Emília Vášáryová is játszik. Közös jelenetük ugyan nem volt, de most, Karlovy Varyban mély barátság szövődött köztük. Ez a fesztivál ugyanis, ahogy Julianne Moore nyilatkozta: a világ legkellemesebb hangulatú fesztiválja.

Aranyglóbusza mellé a Kristályglóbuszt is felteszi a polcra Patricia Clarkson, az amerikai független filmesek által sokat foglalkoztatott színésznő, aki Brian De Palma Az érintetlenek – Aki legyőzte Al Caponét című alkotásában jutott első igazán fontos szerepéhez. Férfi partnerei között olyan színészek váltották egymást, mint Clint Eastwood, Anthony Quinn, Robin Williams és Leonardo DiCaprio. Legutóbb Ben Kingsley-vel forgatott a Learning to Drive című filmben. Ezzel jött Karlovy Varyba is, mint New York-i kékharisnya, akit több közösen eltöltött év után vártatlanul elhagy a férje. Új élet, új fogadalmak. A nő vezetni akar, de még nincs jogosítványa. Beiratkozik egy autósiskolába, ahol egy pedáns indiai oktató ül mellé a kocsiba. Bár a férfi indiai feleségről álmodik, közte és tanítványa között egyszer csak kipattan a szikra.

Patricia Clarkson a lehető legtermészetesebben hozza a figurát. Sokoldalú színésznő. A legdrámaibb helyzetekben ugyanolyan hiteles, mint amikor eldobja az agyát, és látható élvezettel villogtatja komikai vénáját. Aztán ország-világ elé tárja: élete legféltettebb kincsének a szabadságát érzi. Soha eszébe nem jutott férjhez menni, mondja kacagva, és azt sem bánja, hogy nem született gyermeke. Minden úgy jó, ahogy van, ahogy az élettől kaptam, közli kedélyesen, cseppnyi keserűség nélkül. Nem mintha kerülné a férfiak társaságát! Csak sosem veszíti el a fejét, állítja, és a határvonalat barátság és szerelem között mindig ő húzza meg. S erre nagyon büszke. Julianne Moore-ral nem találkozott Karlovy Varyban, de már játszottak egy filmben. Nicole Kidmannel és Scarlett Johanssonnal is forgatott, s róluk is elismerően nyilatkozik. Patricia Clarkson A kategóriás színésznő. Most egy kemény lélektani krimiben, az HBO-n futó Éles tárgyakban láthatják a tévénézők egy nagy tekintélyű asszony szerepében. Karlovy Vary idei fesztiváljának zárógáláját ő tette igazán ünnepivé. Kristályglóbusszal a kezében olyan büszkén vonult le a színpadról, mintha csak az Amerikai Filmakadémia díját szorongatta volna. Előbb-utóbb bizonyára azt is megkapja. Megérdemelné. Jövőre minden bizonnyal róla szól majd az új fesztiválklip. Az ideiben a tavalyi díjazott, Jiřina Bohdalová csoszogott, fújtatott, fortyogott. De azt is megmutatta: nyolcvannyolc éves kora ellenére még a hegesztőpáka is jól áll a kezében. Ezermester a javából. És vérbeli komika. Az ilyenekre mondjuk, hogy még a halottat is képes megnevettetni.

A teljes cikk a Vasárnap 30. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?