A Híd frakciója támogatja a kórházreformot

Pozsony |

A Híd frakciója támogatja a kórházreformot. Erről Agnesa Tóthová, a Híd frakciójának a titkára tájékoztatta a TASR-t.

Bastrnák Tibornak, a Híd frakcióvezetőjének a megbízásából kijelentem, hogy a kórházak csoportosításáról szóló projektet mint az eddigi legnagyobb szlovákiai egészségügyi reformot – ennek alapos áttanulmányozása után – támogatja a frakciónk

– közölte Agnesa Tóthová, a Híd frakciójának titkára.

A projektet Andrea Kalavská (Smer-SD-jelölt) egészségügyi miniszternek augusztus 21-én kellene alkotmánytörvény formájában a kormány elé terjesztenie. Mint elmondta: azt akarja, hogy a változtatás a lehető legszélesebb politikai támogatást élvezze. Felszólította a koalíciós és ellenzéki pártokat, hogy egyezzenek meg az elmúlt évek egyik legnagyobb egészségügyi reformjának a támogatásában. Hozzátette: hajlandó tárgyalni a politikai pártok képviselőivel.

Az SNS a múlt héten erre úgy reagált, hogy még megvárja a javaslat végleges formáját. Ján Mažgút, a Smer-SD szóvivője közölte, hogy a párt egyetért a miniszter asszony javaslatával, illetve hogy ezt alkotmánytörvény formájában akarja előterjeszteni. A projekt támogatását egyelőre a Sme rodina mozgalom sem zárja ki, de ők is a javaslat végleges verziójára várnak. A reformot első olvasatban az SaS képviselői is támogatni fogják. 

A Szlovák Orvosi Kamara (SLK) szerint a kórházreform nincs elég jól előkészítve ahhoz, hogy azt a gyakorlatba is át lehessen ültetni.

A lépés elhamarkodott, politikailag motivált, és gazdasági csoportok érdekeit tartja szem előtt. Ezért ez nem lehet a kórházak csoportosításának a mozgatórugója

– állapította meg Marian Kollár, az SLK elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?