Eltűnnek a macskaköves utak Királyhelmecről

A Mailáth utcában már hetekkel ezelőtt felszedték a macskaköveket
Királyhelmec |

Bodrogköz központi városának utcáiban a napokban is tart a közel száz éves múlttal rendelkező macskaköves utak burkolatának cseréje. A lakosok egy része ferde szemmel néz a történelmi útburkolat eltávolítására, azonban a város vezetése szerint minden egyes darab kő méltó helyre kerül. A kiásott köveket a Csonkavárhoz vezető utak átalakítására és a város egyéb építményeinek környékén fogják felhasználni. 

Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője szerint egyetlen lakosnak sem kell attól tartania,hogy az történne, ami korábban, tehát hogy a köveket felszedik, majd azok nyom nelkül eltűnnek. „Minden egyes kődarabot, amit felszedünk, nemcsak raktározunk, de meg is tisztítunk. A célunk, hogy a Csonkavár revitalizációjának kapcsán egy olyan várnegyedet hozzunk létre, amelyben az ottani és az oda vezető utakat a most felszedett kövekkel díszítjük. Hamarosan befejeződik a szabadtéri színpad modernizációja, ám mi a fejlesztést a jövőben folytatni szeretnénk úgy, hogy a Csonkavár környékén egy “várnegyed” épüljön, mely városrész kiválóan alkalmas lesz a szabadidő értelmes és aktív eltöltésére. Itt különféle szabadtéri rendezvények, színházi előadások és koncertek szervezésére less lehetőség, de az ide vezető utak – például a pincesor – környékét is hangulatos és praktikus térelemekkel tennénk tetszetőssé. A Lorántffy-kastély felé vezető úton valószínűleg egy székelykapus bejáratot hozunk létre, és mivel egy elég meredek emelkedőről van szó, a felszedett macskakőből lépcsőzetes utat tervezünk” – nyilatkozta lapunknak a hivatalvezető. Hozzátette, a Csonkavár alattiegyik utat korábban már leaszfaltozták, de elképzelhető, hogy ide is macskakő kerül a jövőben, és hamarosan egy olyan útszakasz is megnyitnának, ami korábban a régi várba vezetett. 

Nem műemlék, de nem is osztják szét 

„A felszedett macskakövekből sokan szeretnének néhányat saját célokra felhasználni, ám a kövek nem eladók! Nyílvánvalóan – ha marad belőle – a fent említett célok megvalósítása után a település egyéb részein is felhasználhatjuk. A városban ugyanis több olyan épület és építmény van, amelyek környékét ezekkel a kövekkel szebbé tudjuk tenni, megőrizve azok történelmi jellegét” – magyarázta Balogh Csaba. Annak ellenére, hogy több lakos is azt állítja, hogy a macskaköves utak védett műemlékek, ez nem így van. Mielőtt az utak mostani burkolatának cseréje elkezdődött volna, az ügyben a városi hivatal is tájékozódott. „A Királyhelmec területén található macskaköveket tudomásunk szerint az 1920-as években rakták le cseh légionárusok és munkások, de ettől még nem lettek védett műemlékek. Mivel nagyon sokan összekeverik a kanalizációs projektet a város által előre beütemezett útfelújítási és karbantartási projekttel, nagyon fontos elmondani, hogy két külön folyamatról van szó. Az utak és a járdák egy bizonyos részét a kanalizációs projekt keretében aszfaltoztatjuk le részlegesen vagy teljes szélességben. Ezt követően indulhat majd a már jelzett út-, utca- és járdafelújítás, melynek keretében a város több pontján zajlanak majd ilyen munkálatok. Egyébként a helyzet tisztázása céljával jelezném, hogy a most leaszfaltozott, egykor macskakővel burkolt utakat nem a kanalizáció jelenlegi építése során tette tönkre a kivitelező, hanem azok már évek óta katasztrofális állapotban voltak, viszont rajtuk komoly forgalom haladt keresztül. Természetesen a köveket vissza lehetne rakni az eredeti helyükre, de ez azon kívül, hogy nagyon költséges eljárás lenne - és ezzel a kiadással a mostani projekt nem is számolt - még rendkívül hosszú időt is igényelne. A Rákóczi, a Lorántffy és a Mailáth utcát további hónapokra vagy évekre lezárnia a forgalom elől úgy, hogy ezek környékén több oktatási és egészségügyi létesítmény működik, nagyon problematikus lenne. Hisz ezeknek az intézményeknek a megközelítése - és a parkolás - már most is szinte megoldhatatlan gondokat jelent” - zárta Balogh Csaba. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?