D4/R7: pert indít a kivitelező az állam ellen

D4/R7
Pozsony |

Még csak épül a D4-es körgyűrű és az R7-es gyorsforgalmi út, ám a kivitelező már készíti az állammal szembeni bírósági beadványt – közölte tegnap a Denník N lap.

„A kivitelező formálisan megkezdte a per előkészítését. A nemzetközi döntőbíróság ebben az esetben a Court of Arbitration lesz. A kártérítés összegéről egyelőre nem született döntés” – igazolta tegnap a közlekedési minisztérium. A kivitelező azt nehezményezi, hogy a projekt aláírása után, 2016-ban nem tudták elkezdeni az építkezést, ugyanis az állam nem tudta rendezni felvásárolni és átadni a leendő útszakaszok alatti telkeket, ami miatt az egész építkezés is késlekedett. Ezt maga a közlekedési minisztérium sem tagadta. 
Az építkezés befejezésének időpontja ennél a projektnél azért is fontos, mert az állam csak azután kezdi törleszteni az út árát, miután a kivitelező átadta a forgalomnak. Bárminemű késlekedés jelentős veszteséget és anyagi problémákat okozhat a kivitelezőnek. A szerződés szerint az utat 2020-ig kellene befejezni, ám már most biztos, hogy ezt az időpontot nem sikerül betartani. A projekt egyetlen része, amelyet korábban megnyithatnak, az R7-es gyorsforgalmi út. „Az építő szerint az R7-est már jövő tavasszal átadhatjuk a forgalomnak, ám ehhez be kell fejezni a kulcsfontosságú keteleci kereszteződést” – nyilatkozta múlt héten lapunknak Érsek Árpád közlekedési miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?