STK: fejleszteni a játékosokat

somorjai foci

A somorjai labdarúgóklub a II. liga 2019/2020-as ma rajtoló idényének a DAC farmcsapa-taként vág neki, és a főpálya gyepszőnyege is megújul. 

Az elmúlt szezonban megszakadt az együttműködés a somorjaiak és a brazil Fluminense között, emiatt a II. ligás folytatás is veszélybe került. Az STK-nak azonban sikerült megegyeznie a DAC-cal, így a sárga-kékek farmcsapataként továbbra is a második vonalban fognak szerepelni.


„Mivel farmcsapat vagyunk, az elsődleges célunk, hogy fejlesszük a játékosokat – jelentette ki Branislav Sokoli vezetőedző. – A táblázaton a középmezőny tűnik reálisnak, és fontos számunkra, hogy aktív, eredményes támadófocit játsszunk, hasonló stílusban, mint a DAC is.”


Az első fordulóban Komáromban lép pályára az STK, az idénynyitó derbit Horváth Csaba klubelnök is kíváncsian várja. „Nagy érdeklődéssel várom az első meccset. Komoly időszak van mögöttünk, a braziloktól elbúcsúztunk. Mindent megteszünk a klubban, hogy a DAC-cal eredményes legyen az együttműködésünk. Fiatal csapatunk van, amelyben nagy perspektívát látok” – mondta lapunknak a klubelnök.


Horváth Csaba hozzátette, napi szintű az együttműködés a két klub között, ő maga Németh Krisztiánnal van szoros kapcsolatban, és Sokoli vezetőedző is gyakran konzultál a dunaszerdahelyieket irányító Peter Hyballával.

A somorjai szurkolóknak egy ideig még várniuk kell, míg hazai pályán láthatják kedvenceiket, mert jelenleg a főpálya rekonstrukciója zajlik. „Ezt már tavaly óta tervezzük, mert a pálya nem felelt már meg a II. liga kívánalmainak – magyarázta Horváth Csaba. – Ez egy legalább nyolchetes folyamat, június első hetében kezdtük el, de technikai problémák miatt volt egy rövid, egyhetes kihagyás. Már el van vetve a fű, zöldül a pálya.”


A somorjaiak a második fordulóban felcserélték a pályaválasztói jogot a besztercebányaiakkal, így az első hazai meccsüket augusztus 11-én játsszák a ligetiekkel – erre a találkozóra valószínűleg Dénesden kerül sor. 

A somorjai új füvön a tervek szerint augusztus 25-én, a hatodik fordulóban, a bártfaiak ellen játszhat először az STK. Az új idényben a somorjaiak hazai meccsei vasárnap 10.30-kor kezdődnek majd. 

Érdekes

STK Šamorín

A keret: Hajdúch, Bubák–Magyar A., Marič-Bjekič, Pončák, Válek, Čunta, Fuják, Mezovský, Nagy P., Németh T., Leginus, László J., Pančík, Méry T., Pidrucsnij, Rimarenko, Nagy M., Magyarics, Paulík.


Érkezett: Válek (Teplice), Pidrucsnij (Pohronie), Nagy Péter (Petržalka), Rimarenko (Komárno), Leginus (Slovan), László, Magyar, Nagy Máté, Magyarics (mind DAC)


Távozott: Štrbák, Knotek, Almaský, Almási, Magda, Kopičar, Peu, Luquinhas, Cabixaba, Diogo


Vezetőedző: Branislav Sokoli

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?