Pozsonyi Pride kilencedszer

Pozsony |

Harmincnál is több, Pozsonyban működő külföldi nagykövetség hangsúlyozza az emberi jogok védelmét a szombaton tartandó szivárványos felvonulás kapcsán. Arra buzdítják a kormányt, hogy támogassanak minden ilyen irányú kezdeményezést, az LGBTI-közösség pedig felhívást intézett a politikusokhoz. A felvonulás megítélése azonban nem egységes.

Kilencedik alkalommal rendeznek a fővárosban holnap háromtól szivárványos felvonulást, de már egész héten tartottak rendezvényeket, hogy ezzel is felhívják a figyelmet: az emberek szexuális orientációjuktól és nemi identitásuktól függetlenül egyenlőek. Martin Macko, a felvonulást rendező szervezet alelnöke, valamint az Iniciatíva Inakosť (Másság Kezdeményezés) igazgatója korábban lapunknak úgy nyilatkozott, idén szerényebb program kíséri a felvonulást, a kulturális miniszter döntésének következtében, aki a szakmai véleményektől függetlenül egyetlen LGBTI-projektet sem támogatott. Akkor Macko elmondta, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy más finanszírozási lehetőségeket találjanak. Így sikerült megegyezniük a Szlovák Takarékpénztárral, amely háromezer eurós támogatást ajánlott fel az LGBTI-közösség programjaira, és kilátásba helyezett további támogatásokat. A felvonulást ezen kívül az igazságügyi minisztérium, a főváros, a kanadai nagykövetség és a Lenovo is támogatta. A Hviezdoslav téren ingyenes HIV-szűrés és tanácsadás várja az odalátogatókat, és maga a menet is innen indul háromkor.

A Pride hetén az LGBTI-szervezetek programokat és koncerteket szerveznek, valamint a közösség egy közös felhívást is intézett a hazai politikusokhoz, amelyben felróják, hogy a társadalmat megosztó eszközként élnek vissza az LGBTI emberek jogainak témájával. Szeretnék, ha a hazai politikai narratívák nélkülöznék a közösségüket érintő hamis állításokat, különös tekintettel a választási kampányokra; továbbá szeretnék elérni, hogy törvényben garantálják a feltételeket olyan házasságkötéshez, amelyet az állam is elismer

A nagykövetségek támogatják

A fővárosban működő nagykövetségek által aláírt dokumentumban hangsúlyozzák, mindenki szabadnak és egyenlőnek születik, és mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg. „Az LGBTI-közösség tagjai mellett állunk, és az mellett, hogy mindenki élhessen az alapvető szabadságjogokkal. Mindemellett szeretnénk megerősíteni az Európai Unió Alapjogi Chartáját, amely tiltja a szexuális orientáción alapuló diszkriminációt” – áll a nyilatkozatban. Arra szeretnék ösztönözni a kormányt, hogy az támogasson minden olyan kezdeményezést, amelynek célja növelni a társadalomban az elfogadás mértékét. „Mindenki megérdemli a biztonságos, az erőszak és zaklatás nélküli környezetet. Az egyenlőség érvényesítése összhangban van a kormányunk nemzetközi felelősségvállalásával. A változatos társadalom az egyenlőségen alapszik, a szabadság tisztelete pedig mindannyiunknak a hasznára válik” – írják a nagykövetségek.

Az ombudsman és a főpolgármester ott lesz

Az emberi jogi biztos, Mária Patakyová és Pozsony főpolgármestere, Matúš Vallo is jelezte, hogy részt vesz a szivárványos felvonuláson. Az ombudsman szerint ma már arra a kérdésre kell keresni a választ, hogyan találjunk jogi megoldást az azonos nemű párok méltóságteljes életének biztosítására. „Meggyőződésem, hogy az alapvető tisztelet nélkül Szlovákiában nem tudjuk elérni, hogy ezek a párok kézen fogva kiléphessenek a fényre, amely mindannyiunkra egyformán ragyog” – mondta Patakyová. Az ombudsman idén harmadszor lép fel a szivárványos meneten, és ezúttal is jelképes szolidaritást vállal a felvonulókkal azáltal, hogy az ombudsmani iroda ablakából kilógatnak egy szivárványos zászlót. Matúš Vallo, aki szintén részt vesz az eseményen, úgy fogalamzott: „Régebben is jártam a szivárványos felvonulásra, a zenekarommal néhányszor felléptünk, idén is megyek. Azokban a helyzetekben, amikor verbálisan és nonverbálisan támadnak egy kisebbséget, szükségét érzem támogatni azokat, akik a társadalmunkban veszélyeztetve érezhetik magukat.” Zuzana Čaputová köztársasági elnök személyesen nem vesz részt a felvonuláson, de tiszteli minden közösség és kisebbség törekvését, amely felhívja a figyelmet a saját jogaira, és él a szólásszabadság jogával.

Ellenzéki támogatottság

A pártok közül a Progresszív Szlovákia elsőként fejezte ki szimpátiáját a felvonulással. A párt néhány tagja egy videóval invitálják az embereket a szombati eseményre. Mint elmondják, a Pride annak az ünnepe, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, valamint felhívják a figyelmet, hogy vannak, akik nem érzik magukat biztonságban, ha partnerükkel sétálnak az utcán, és vannak, akik nem ünnepelhetik a kapcsolatukat házassággal vagy bejelentett élettársi viszonnyal.

Az SaS szintén támogatja a felvonulást, néhány tagja személyesen is részt vesz az eseményen. Natália Blahová lapunknak úgy nyilatkozott, a párt meg van győződve arról, hogy a szervezők és a résztvevők az eddigi évekhez hasonlóan gondoskodni fognak a barátságos légkörről. „Hisszük, közel vagyunk ahhoz, hogy a Szlovákiában élők megértik, a kisebbségek jogainak védelme ahelyett, hogy gyengítené a többségi társadalom jogait, mindannyiunk életét jobbá teszik” – mondta a képviselő.

Magyar visszafogottság

Az MKP és a Híd azonban diplomatikusan nyilatkozott a felvonulással kapcsolatban. Az előbbi szerint mindenkinek a magánügye, ki hogyan vélekedik a menetről, utóbbi pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy mint minden kisebbségnek, az LGBTI-hez tartozóknak is joguk van a másságukból eredő hátrányokra figyelmeztetni a társadalmat.

A családért is menetelnek

A szivárványos felvonulással egyidőben az Aliancia za rodinu (Szövetség a családért) elnöke és a Pastor bonus társulás elnöke Hrdí na rodinu (Büszkék a családra) néven szerveznek menetet a Szent Márton-dóm elől, amellyel a hagyományos családformát hangsúlyozzák. A tavaly az év homofóbjának választott Andrej Danko (SNS) házelnök jelezte, részt vesz az eseményen. Mint elmondta, amíg nincs tudományosan alátámasztva, hogy az azonos nemű párok által nevelt gyerekekre nem lesz negatív hatással, hogy két egyforma nemű ember nevelte, addig nem fogja támogatni, hogy a homoszexuálisok örökbe fogadhassanak. A Sme rodina párt tagjai szintén ezen az eseményen vesznek részt.

Kiska a családjával lesz

A volt köztársasági elnök közösségi oldalán tudatta, egyik felvonuláson sem vesz részt, helyette otthon, a saját gyerekeivel tölti majd az időt. Emlékeztetett, hogy hivatali ideje alatt mindkét ideológiával azonosuló szervezet képviselőit fogadta az elnöki palotában. „Mindig, minden emberhez tisztelettel és megértéssel közeledtem. Hiszem, hogy mindkét szombati menet ennek a szellemében zajlik majd. Azt gondolom, mindannyiunknak az érdeke, hogy együtt beszéljük meg és távolítsuk el a mindennapjainkban megjelenő problémákat és akadályokat” – írta Kiska.

Jog a véleményhez

Az OĽaNO mindkét eseményt legális polgári kezdeményezésnek tartja, de kiemelte, hogy a párt mindig is család párti hozzáállásáról volt híres, viszont nyitva hagyta a kérdés, hogy képviselői idén részt vesznek-e valamelyik rendezvényen. A saját nézetek szabad hangoztatásának tiszteletben tartását hangsúlyozza Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnök is, aki egyik eseményen sem vesz részt. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?