Trump részt vesz a második világháborúra emlékező szeptemberi lengyelországi ünnepségeken

Donald Trump
Varsó |

Donald Trump amerikai elnök megerősítette részvételét a második világháború kitörésének 80. évfordulóján rendezendő lengyelországi ünnepségeken - közölte csütörtökön a Wirtualna Polska lengyel hírportálnak adott interjúban Jacek Sasin lengyel kormányfőhelyettes.

Múlt heti sajtóértesülések szerint Trump a lengyel államfő, Andrzej Duda meghívására kétnapos lengyelországi látogatásra készül augusztus végén, szeptember elején.

Korábbi közlemények szerint a szeptember 1-jén esedékes varsói nemzetközi megemlékezésre a többi NATO-tagállam vezetőjét, továbbá az európai uniós tagállamok és a keleti partnerségi program országainak (Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Georgia, Moldova, Örményország, Ukrajna) államfőit is meghívták.

A többi meghívott államfő érkezését illetően Sasin elmondta: ezeket még nem erősítették meg. Az Angela Merkel német kancellár részvételére vonatkozó kérdésre úgy reagált: "ez ügyben derűlátóak vagyunk".

Vladimir Putyin orosz elnök nincs a meghívottak között. Erre Sasin azt a magyarázatot adta, hogy "a szomszédos országokat fegyveresen megtámadó állam vezetőjéről" van szó, ezért "nem lenne helyénvaló Lengyelország megtámadásának évfordulójáról olyan politikus részvételével megemlékezni, aki ma ilyen módszereket alkalmaz".

A hitleri Németország 1939. szeptember 1-jén támadta meg Lengyelországot. A német légierő éjjel egy nyugat-lengyelországi kisvárosra, Wielunra 350 bombát dobott le, amelyek 1200-2000 lakos halálát okozták. A második világháború első európai ütközete aznap hajnalban a balti-tenger parti Gdansk mellett kezdődött, a németek által megtámadott Westerplatte-félszigeten. Szeptember 17-én Lengyelországot a Szovjetunió is megtámadta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?