Ďuriš Nicholsonová eddig fontolgatta, hogy indul a parlamenti választásokon

Lucia Ďuriš Nicholsonová
Pozsony |

Lucia Ďuriš Nicholsonová európai parlamenti képviselő, az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) képviselőcsoport tagja eddig fontolgatta, hogy indul a jövő évi szlovákiai parlamenti választásokon, de az, hogy csütörtökön megválasztották őt az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottságának (EMPL) élére, elmondása szerint új helyzetet teremtett.

Ezt csütörtökön jelentette ki a TASR hírügynökségnek.

Nicholsonová elismerte: nem számított a megválasztására, de kitüntetésnek veszi azt, és ennek fényében fog dönteni a hazai politikai tevékenységéről.

Nicholsonovát csütörtökön választották meg az EP-bizottság élére. Az 55 tagú bizottság 38 tagja szavazott mellette, 14-en ellene és hárman tartózkodtak.

Korábban a volt lengyel kormányfőt, Beata Sydlót jelölték a posztra. A lengyel EP-képviselő jelölését azonban megvétózta az Újítsuk meg Európát liberális frakció. Utóbbi tagjai elhatározták, hogy bojkottálni fogják mindazokat a bizottsági elnök- vagy alelnökjelölteket, akik olyan populista mozgalmakat, illetve olyan pártokat vagy országokat képviselnek, amelyek ellen kifogást emelt az Európai Bizottság a jogállamiság elveinek megsértése miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?