Ötven lovas Tardoskedden

Kerek ötven lovas indult a Westernlovagló Vándorkupa idei hetedik versenyén.

Két duplázó is volt a győztesek között: Carla Scholtzová, az M-club versenyzője mind szlalomban, mind hordókerülésben a legjobbnak bizonyult a junior kategóriában. A tavalyi bajnok Kam Smart Chick Ella lovával diadalmaskodott. A nyílt versenyben pedig a nyitrai Kristina Kozíková verte végig a mezőnyt Star White hátán mindkét gyorsasági számban. A profik nyílt számát szlalomban a tallósi Múcska Gergő, hordókerülésben a naszvadi Bobek László nyerte.

„Legtöbben a juniorok között versenyeztek, közel harmincan, volt hat pónilovas és három szenior is a lovasok között – tájékoztatta lapunkat a történtekről Dominika Čelková, aki először szervezett a tardoskeddi lovasklub telepén vándorkupás viadalt, miközben ő is nyeregbe ült. – Korábban is lovagoltam, de nem szoktam versenyezni,, Két hónapja van nálam az a kanca, mellyel indultam. Várakozáson felül szerepeltünk. Különben nagyon jó verseny volt, nagyon sok női lovassal, és többen a hat szám élmezőnyében végeztek, valóban kiválóan helytálltak. Nézők is elég sokan összejöttek, mintegy ötszázan látogattak ki a vándorkupára. Nagy számban vettek részt lovasaink, többségük először versenyzett, közülük Hana Rehorčíková volt a legjobb: hordókerülésben lett kilencedik. Jó kis verseny volt, jövőre is bejelentkezünk a vándorkupás sorozatba.”

Érdekes

WESTERNLOVAGLÓ VÁNDORKUPA

7. állomás, Tardoskedd – szlalom, juniorok: 1. Carla Scholtzová (Kam Smart Chick Ella, M club Briežky), 2. Veronika Košťálová (Gold Burst, Lángov dvor Trnovec nad Váhom), 3. Kiss Jessika (Sany, Nýrwest Nýrovce); open: 1. Kristína Kozíková (Star White, DD ranč Nitra), 2. Kiss Péter (Pidy Jack, Jazdecký klub Vrakúň), 3. Nikola Havrilová (Linsy, Lángov dvor Trnovec nad Váhom); profi open: 1. Múcska Gergő (Kam Frekles Memory, Big Family ranč Tomašíkovo), 2. Fehér István (Hercegnő, Kameničná), 3. Natália Kresanová (Dajanka Red Surprise, Ranč u Rapsu).

Hordókerülés, juniorok: 1. Carla Scholtzová (Kam Smart Chick Ella), 2. Zilizi Jasmin (Silver, mindketten M-club Briežky), 3. Veronika Košťálová (Gold Burst, Lángov dvor Trnovec nad Váhom); open: 1. Kristína Kozíková (Star White, DD ranč Nitra), 2. Barbora Beláková (Devi, JK El Zoro), 3. Martina Nevizanská (Pegy, Nýrwest Nýrovce); profi open: 1. Bobek László (Amoeba Chick, Bobek farm Nesvady), 2. Fehér István (Hercegnő, Kameničná), 3. Múcska Gergő (Kam Frekles Memory, Big Family ranč Tomašíkovo).
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?