Továbbra sincs egyezség a minimálbérről

Pozsony |

A szociális partnerek idén sem egyeztek meg a törvény által meghatározott időpontig, így újra a kormánynak kell döntenie a jövő évi minimálbérről. A munkavállalók 635 eurót akarnak, a munkáltatók viszont csak 552 eurós összeget tudnak elképzelni. Robert Fico, a Smer elnöke szerint a 600 eurós határ reálisnak tűnik.

A törvény értelmében a szociális partnereknek minden évben április 1-től július 15-ig van idejük megegyezni a jövő évi minimálbér összegéről. A felek azonban idén sem tudtak megállapodni, hiszen a Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) 635 eurót szeretne kiharcolni, ez a munkáltatók számára viszont elképzelhetetlen. A Munkáltatók Szövetsége (AZZZ) és a Munkáltatók Országos Uniója (RÚZ) 552 eurós minimálbér javasol, elmondásuk szerint ugyanis a szlovák gazdaságra nehéz idők várnak.

„Gazdasági szempontból felelőtlen döntés lenne egy ekkora emelés. Ha az alacsony keresetű csoportok bevételét szeretnék megemelni, akkor az adómentes alap növelését ajánljuk, hiszen a minimálbér bruttó emelésével az ő adóterhük is növekszik”

– olvasható az AZZZ közleményében. A minimálbér jelenlegi összege bruttó 520 euró, a munkavállalók viszont ebből csak 430 eurót látnak a számlájukon.

Marián Magdoško, a KOZ elnöke állítja, hogy a szakszervezetek csak riogatnak.

„Semmilyen gazdasági előrejelzés nem utal arra, hogy nagyobb visszaesés várható. Gazdasági válság, munkahelyek megszűnése – ezek olyan érvek, melyeket állandóan hangoztatnak a munkáltatók”

– mondta Magdoško.

A döntés joga ezzel a munkaügyi minisztériumra hárul. A tárcának 15 nap áll rendelkezésére, hogy kidolgozza saját javaslatát, melyet az Érdekegyeztető Tanács (HSR) elé nyújt be. A tanácsnak augusztus végéig kell megegyeznie a minisztérium javaslatáról, ellenkező esetben a kormány kezébe kerül a döntés.

A Smerben már hónapok óta téma a jövő évi minimálbér. Robert Fico pártelnök szerint a 600 eurós határ reálisnak tűnik, hiszen a szlovák gazdaság továbbra is jól teljesít. Az ellenzéki pártok szerint Fico arra akarja használni a minimálbér emelését, hogy növelje politikai támogatottságát a közeledő parlamenti választáson.

Az EU országai közül 22-ben van minimálbér, Szlovákia a hetedik legrosszabb helyen áll. Az első hat helyen álló országban (Luxemburg, Hollandia, Belgium, Németország, Franciaország, Spanyolország) a minimálbér összege meghaladja az 1000 eurót, vagyis magasabb, mint a szlovákiai átlagbér. Részletek a 2. oldalon. (nar, TASR, etrend.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?