A bajnok ifik nélkül, újra a felnőttekkel

szentpéteri ificsapat
Szentpéter |

Tavaly bronzérmesek voltak, előtte éppen csak elkerülték a kiesést, idén pedig bajnokságot nyertek a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában a szentpéteri ifik. Ősztől megszűnik a csapat,, de a felnőttek újrakezdik.
 

„Kevés csapatnak sikerül százharminc gólt rúgni úgy, hogy csak húszat kapjon. Nekünk ez összejött. Hat éve vagyok az U19-es csapatnál, ám ennyi örömöt és sikerélményt csak a nemrég befejezett idényben éltem át. Gyurenka István edző rögtön a szezon kezdete előtt kijelentette, hogy csak a bajnoki cím elnyerésével lesz elégedett. Ősszel mindössze Ekelen remiztünk egy hajtós meccsen, a többi csatározásból győztesen kerültünk ki. Tavasszal a legnehezebb párharc Muzslán volt, sokáig 2:2-t mutatott az eredményjelző tábla, ám a végén sikerült berúgni a harmadik gólunkat is. Szőgyénben tíz emberrel játszottunk, mégis kicsikartuk a három pontot” – tájékoztatott Dékány Zsolt szentpéteri csapatvezető.


Három évvel ezelőtt a diákcsapatuk megnyerte a területi bajnokságot, az akkori gárdából csupán heten maradtak a jelenlegi U19-es alakulatban. Sokan megfutamodtak a kemény munkától, és inkább alacsonyabb osztályokban vállalták a szereplést. „A tavaszi idény előtt a perbeteiek elcsábították házi gólkirályunkat, Banda Istvánt, aki ősszel huszonhét alkalommal talált be az ellenfelek hálójába. Ennek ellenére a hosszan tartó győzelmi sorozatunk csak május végén szakadt meg. Több labdarúgónk kinőtte ezt a bajnokságot, és az ebből adódó játékoshiány miatt átmenetileg szünetel majd az ififoci. Némileg azonban öröm az ürömben, hogy a nemrég megszűnt IV. ligás felnőttkollektívánkat sikerült újjáéleszteni, és egészen biztos, hogy öt–hat játékosunk a nagyoknál is megállja a helyét” – adott hangot bizakodásának Dékány Zsolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?