Buddha bűvkörében

Hlavács László

A Buddha-szobor a kisugárzásával motivál, feltölt. Úgy tartják, hogy a házban és annak környékén elhelyezve segít abban, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki spirituális utazásunkból, és kiegyensúlyozottan éljük a hétköznapjainkat.

Minden Buddha szobornak van egy pozitív aurája, mely hatással van a körülötte lévőkre. A rozsnyói Hlavács László jó negyed százada nap mint nap átéli, megtapasztalja, milyen a Buddha-szobrok társaságában élni.

Tavaly, amikor először jártam nála, 563 darab volt a gyűjteményében. Azóta csaknem százzal gyarapodott a számuk, 642 Buddha vigyáz rá. Már akkor is voltak köztük különlegesek, értékesek, más-más ábrázolásúak, amelyek különböző jelentést hordoznak magukban. „Az újabb szerzemények mindenfélék, az anyagukat, fizikai ábrázolásukat, motívumukat tekintve – László hangjában érződik, hogy nagyon büszke valamennyire. – Van közöttük olyan, úgy fele-fele arányban, amelyet ajándékba kaptam, a család, a barátok, ismerősök mind ismerik Buddha-szenvedélyemet. Megtörtént, hogy a barátaim kint jártak Kínában, Thaiföldön, s megleptek egy-egy szobrocskával. Némelyikre magam akadtam rá az interneten, s onnan vásároltam. Annak idején megvettem az akkor legnagyobb pozsonyi gyűjteményt, százharminc darabból állt, nekem akkoriban nyolcvan-kilencven volt, s aztán mindig gyarapodott.”

111 centis méltóság

Úgy hittem, hogy mindig az újabbak a legérdekesebbek, ezek kötik le leginkább a figyelmét, ezért érdeklődök, hogy most melyik a legkedvesebb, melyik áll legközelebb a szívéhez, de tévedtem. „Még mindig ugyanaz, az első, amelyet a Svájcban élő lányomtól kaptam – jelenti ki beszélgetőpartnerem igen határozottan. – Ez a méltóság 111 centis, ára felér egy családi üdülésével. Ez egyben a legnagyobb, ennél nagyobb nincs a birtokomban, nem is lenne hová tennem. Nemrégiben akartunk csináltatni egy nagyobbat plüssből, két méter magasat, Zólyomban készítenek ilyet megrendelésre, varrják, mint a gyerekjátékokat, de egyelőre el kellett halasztani, mert előbb helyet kell találni rá.”

Az IT-szakemberként dolgozó László harmadmagával egy rozsnyói lakótelepen él, s a lakás egyik szobája csakis a Buddháké. A polcok, a vitrinek telis-tele vannak különböző szobrokkal. Kisebbekkel, nagyobbakkal, egyik bronzból, rézből, vasból, mások kerámiából, márványból, drága- és féldrágakőből, kőből, üvegből, egzotikus könnyű fából, műgyantából készültek, meg mindenféle más anyagból, még Lego-kockákból és szappanból is, eltérnek nagyságban, színben, alakban, ábrázolásban, kéztartásban. A Buddha-szobrok vagy motívumok, például Buddha lábnyomai, nem csak Buddha fizikai ábrázolását testesítik meg, hanem tanításainak, a szerencsének, a belső békének és motivációnak a szimbólumai is minden ember számára.

Különleges darabok

A buddhizmus elterjedésével egyre több kérdés és kíváncsiság övezte Buddhát (jelentése magyarul: „felébredt” vagy „megvilágosodott”), azon belül is leggyakrabban a Buddha-szobrokat. Ennek oka, hogy nem minden Buddha-szobor egyforma. Eltérnek egymástól ábrázolásban, kéztartásban (mudra), méretben, stb. Ezek az eltérések különböző jelentéseket hordoznak, melyek Buddha tanításait jelképezik. Például a gyógyító Buddha egy megvilágosodott lény, aki elfogulatlan együttérzéssel segít minden élőlénynek. Általában ülő pozícióban láthatjuk, jobb kezében egy aruna ágat tartva, ami az egyik leghatásosabb gyógynövény, a betegségek széles körű ellenszere. Az ölébe fektetett bal kezében pedig egy gyógyító nektárral teli tálat tart. Egy másik, a Fehér Tara, a Zöld Tarához hasonlóan nőalak, a hosszú élet szimbóluma, de a termékenység és az anyaság istennőjeként is ismerik. A Nevető Buddha (Pu-taj) általában véve a bőség, a boldogság, az öröm, a szerencse istene, ez Japánban a hét szerencseisten egyike.

László gyűjteményének minden egyes darabjához tud magyarázatot fűzni. Az én kíváncsiságomat leginkább egy növésben lévő Buddha ragadja meg. „Vízbe mártva maximum hat centiig nő, szélességre és magasságra – mondja László. – Ez három napig tart. Ha kiszárad, összezsugorodik, két és fél centi a nagysága.” De ezen kívül is van sok különleges darabja a gyűjteménynek, a legértékesebbek azok, amelyek már nagyon régiek, és nem kaphatók. Vagy azért érdekesek, mert nagyon picik, ezekre László a neten halászva bukkant. Sok más darabhoz is úgy jutott, hogy az előző tulajdonos szabadulni akart tőlük, s úgy döntött, elajándékozza, vagy eladja. Néha nem kis pénzért.

Világszenzáció?

Tavaly 7,5 milliméteres volt a legkisebb darab, azóta szerzett még apróbbakat. Nemcsak László gyűjteményében számítanak rekordnak, de talán az egész világon is, dicsekszik. „A pontos méreteket nem árulom el, mert nem jegyezték be a Guinness-rekordok Könyvébe sem itthon, sem a világon, de annyit elmondhatok, hogy 5 milliméternél kisebbek. Egyébként a gyűjteményem két rekordkönyvbe – Thalamus Book of Records és Dynamic Records Book – is bekerült mint a világ legnagyobb magángyűjteménye. Egyikben 597, a másikban 602 darabot regisztráltattam. Ahhoz, hogy az egész világból pontos adatokhoz jussak az egyedi darabokat illetően, kínai, japán vagy további országok gyűjtőivel kellene kommunikálnom, vagy az ottani múzeumokkal, mert ezek a különleges példányok általában ott vannak elhelyezve a kultúrörökség keretében, és szigorúan őrzik őket, mert sok esetben aranyból vagy egyéb drágakőből készültek. Arról sem tudok, hogy kinek van a legnagyobb gyűjteménye, mert az enyém magánkézben van, nem hasonlítható az államiakkal, azokkal, amelyek a kultúrörökség részei.”

Egyébként a világ legnagyobb arany Buddhája Bangkokban a Traimit buddhista templomban áll, súlya öt és fél tonna, átmérője 3,77, magassága 3,04 méter. A szobor az alappal együtt 4,79 méter magas, alapanyaga 18 karátos arany, amelynek értékét ma 14 millió amerikai dollárra becsülik. A kínai Tavaszi Buddha (másképp A forrás-templom Buddha) a világ legnagyobb szobra, a 153 méter magas szobor egy 20 méter magas, lótuszvirág formájúra kialakított talapzaton áll, míg lejjebb egy másik emelvény található, így az emlékmű teljes magassága 208 méter. Ahhoz, hogy felérjünk a lábánál található kilátóhoz, ezer lépcsőfokot kell megmászni.

Kevés a hely

László nem válna meg egyik szobortól sem, pedig már nem férnek a polcokon, minden tele van velük. „Már nem tudom hová rakni – panaszolja. – Új polcok se segítenek, kicsi a hely. Gondolkodtam sok mindenen, hogyan lehetne megoldani. Például azon, hogy itt, Rozsnyón, mondjuk a Bányászmúzeumban, állandó tárlatot szerveznénk belőle, így nem lennének eldugva nálam otthon, bárkinek lehetősége nyílna, hogy láthassa a szobrokat. Még nem tárgyaltam róla a vezetéssel, mert most épp egy kiállítást tervezek, egyelőre még pontosan azt sem tudom, hogy milyen helyszínen.”  

Nem biztos, hogy egy gyűjteményben az a legértékesebb darab, amelyik a gyűjtő szívéhez a legközelebbi. Így van ez is. „Azok a legértékesebbek, amelyeket még a régi Csehországban gyártottak, 1934 és 1941 között a poděbradyi Bohemia Üveggyárban zöld malachit kövekből. Az egy egész kollekció, voltak benne hamutálcák, vázák, állatkák és Buddha-szobor is. Ezekből már nem maradt sok, ami igen, az a gyűjtőknél van. Vagy mint egész kollekció, vagy mint egyedi darabok, mint nálam is. Ezekhez csehországi árverésen jutottam, az áruk most száz euró fölött mozog, s az évek során majd emelkedik, lévén, hogy egyre kevesebb lesz belőlük.”

A gyűjteményben ezek a legrégibb darabok közé tartoznak, vannak, amelyek „kora” ötven-nyolcvan évre tehető. László, sajnos, nem mindegyik szobrocskáról tudja, hogy honnan származik s melyik évből. Vannak olyanok, amelyeket kikezdhet az idő foga, károsodhatnak, érzékenyek a külvilág hatásaira, igen kényesek a nedvességre és a hőhatásra a méhviaszból vagy műgyantából készültek, ezeket üvegbúrával lefedve vagy üvegdobozba rejtve próbálja védeni a gyűjtő. Érzékeny a parafin is, ez sem tartós anyag, s ugyanígy a szappan sem. Ezeket nem szabad túl gyakran kézbe venni, megérinteni, különben szétesnek. Ugyan egyiken sincs kitéve a „ne nyúlj hozzám” tábla, mégis mindenki respektálja, hogy nem fogdoshatja. László is nagyon óvatosan veszi kézbe őket, s hangsúlyozza, hogy ez csak az ő kiváltsága. Bármennyire óvatosan bánik velük – csak ő takarít a Buddha-szobában – megesik, hogy neki is kicsúszik a kezéből, kicsorbul valamelyik, de ilyenkor csak magára haragudhat. Értékes vagy kevésbé, a gyűjtő számára mind értéket képvisel. Mindegyiknek megvan a patinája, ha sérültek, ha megkoptak, az idő foga mindegyiken nyomot hagy, s ez így van rendben.

Nem buddhista

Sem Ázsiában, sem buddhista vallású országban nem járt még, sőt, hosszú ideig nem is látott élő buddhista szerzetest. Látogatásunkkor újságolta, az internet révén megtudta, hogy Rozsnyótól 130 kilométerre a Zagyva-völgyben Taron találjuk a Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett Buddha-parkot, ott látható a híres tibetológus életművét bemutató kiállítás, van ott teaház, ott található Magyarország legnagyobb buddhista temploma és egy, a tudósról elnevezett Béke-sztúpa. Lászlóék idén látogattak el oda. Nyáron Érsekújvárba készülnek, az ottani Tibet-parkba, ahol különböző aktivitásokat tartanak, tai chi és egyéb gyakorlatokat, s a látogatók megismerkedhetnek a tibeti pszichológia, a meditáció és a keleti filozófiák alapjaival. Van ott teázó, ezek mind érdekesek számára, mert a kilencvenes évek közepétől a keleti kultúrák is foglalkoztatják, s igyekszik a témáról a lehető legtöbbet megtudni. Tetszik Lászlónak ez az életstílus, a filozófia, a buddhizmus. Erről árulkodnak a nappali vitrinjében elhelyezett imádati kellékek, használati tárgyak, szaké- és teáskészlet, megannyi apróság. Annak idején gondolkozott azon, hogy maga is nyitna egy teázót, elkészült a terv is, ma is ott van a fiókban, de azt mondja, hogy a szlovákiai vállalkozói légkört és körülményeket ismerve elment tőle a kedve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?