Sinisa Mihajlovic, a Bologna vezetőedzője leukémiával küzd

Sinisa Mihajlovic

Sinisa Mihajlovic, a magyar válogatott Nagy Ádámot is foglalkoztató Bologna labdarúgócsapatának vezetőedzője szombaton bejelentette, hogy leukémiával küzd, ennek ellenére folytatja munkáját.

A Corriere dello Sport című napilap szombati száma arról írt, hogy az 50 éves szakvezető influenzás tünetekkel orvoshoz fordult, de mivel a vizsgálatok súlyos betegséget állapítottak meg nála, intenzív kezelésre van szüksége. A szerb Mihajlovic mindezt a szombati sajtótájékoztatóján megerősítette.

Hozzátette, az édesapja daganatos megbetegedés miatt hunyt el, ezért rendszeresen részt vesz szűrővizsgálatokon, ám február végén még minden eredménye negatív volt, és májusig semmilyen tünetet nem tapasztalt.

Gianni Nanni professzor, a Bologna FC csapatorvosa elmondta, a vezetőedző folytathatja a napi munkát, és a teljes gyógyulására is van esély.

"Számítani kell olyan időszakra, amikor nem lesz a csapat mellett, de ennek a betegségnek a gyógymódja jelentősen megváltozott és rendkívül hatékonnyá vált az elmúlt években. A teljes gyógyulás akár rövid idő alatt is elérhető" - közölte.

Walter Sabatini klubigazgató megerősítette, hogy Mihajlovic marad a csapat vezetőedzője, és mindenben a segítségére lesznek.

A tréner elmondta, napokig sírt, és végiggondolta eddigi életét, miután közölték vele a diagnózist, az utóbbi napokban azonban több mint hétszáz üzenetet kapott, és a klubnál is mindenki mellette áll, ezek megerősítették. A klub edzőközpontja körül szombaton is számos transzparenst feszítettek ki a szurkolók különböző bíztató üzenetekkel.

Mihajlovic közölte, nem késlekedik, már kedden kórházba vonul, hogy megkezdődhessen a kezelése.

"Harcolni fogok, és nem kétséges, hogy megnyerem ezt a csatát" - szögezte le. Mint kifejtette, azért is állt a nyilvánosság elé a betegségével, hogy felhívja a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára.

"Fogadok, mindenki azt gondolta, én vagyok az egyik utolsó ember, aki megbetegedhet. Rendszeresen edzek, erős vagyok, de senki ne gondolja, hogy halhatatlanok vagyunk. Óriási különbség, hogy két hónap, vagy egy év után fedezik fel a betegséget" - magyarázta.

Mihajlovic január végén Filippo Inzaghitól a kiesőzónában vette át a Bologna csapatát, amellyel a tizedik helyen végzett a Serie A-ban. Szerződése 2022 júniusáig szólt. A játékosként BEK- és KEK-győztes hátvéd volt az AS Roma, a Sampdoria, a Lazio és az Internazionale futballistája is, edzőként 2006 óta irányította a Catania, a Fiorentina, a Sampdoria, az AC Milan és a Torino FC együttesét, illetve dolgozott hazája válogatottjának szövetségi kapitányaként is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?