Johnson: októberben ki kell lépni az EU-ból

Boris Johnson

Jeremy Hunt brit külügyminiszter szerint Nagy-Britannia "várhatóan karácsonyig" kilép az Európai Unióból.

Hivatali elődje, Boris Johnson ugyanakkor kijelentette, hogy tartani kell az EU-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes október végi határidejét.

Hunt és Johnson a kormányzó Konzervatív Párt és a kormány éléről e hónap végén távozó Theresa May miniszterelnök tisztségéért verseng. Kettőjük közül a párt 160 ezer fős tagsága választja meg postai úton May utódját.

A választás győztese július 24-én veszi át Maytől a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztséget.

A BBC televízió által velük készített, péntek este műsorra tűzött kettős, egyenként félórás interjúban - amelyben nem együtt, hanem külön-külön nyilatkoztak - Hunt kijelentette: ha ő lesz a következő miniszterelnök és szeptember végéig sikerül új Brexit-megállapodásra jutnia az EU-val, akkor hajlandó lenne időt hagyni a parlamenti elfogadtatáshoz, akkor is, ha ez "pár nappal" túlmenne az októberi határidőn.

Az Európai Unió folyamatosan és egyértelműen jelzi hivatalos nyilatkozataiban, hogy nincs lehetőség a brit kilépés feltételeit rögzítő - a londoni alsóház által eddig háromszor elutasított - 585 oldalas megállapodás újratárgyalására.

Jeremy Hunt azonban a pénteki BBC-interjúban kijelentette: ha őt választják miniszterelnöknek, kormánya már augusztusban összeállít egy megállapodási javaslatot, és szeptemberben hivatalos tárgyalásokat kezd az Európai Unióval erről a tervezetről. 

A brit külügyminiszter úgy vélekedett: ha az általa tervezett tárgyalások az EU-val jó eredménnyel zárulnak, az Európai Unió hajlandó lehet akár egy soron kívüli csúcstalálkozó összehívására is szeptemberben.

Arra a kérdésre, hogy mit változtatna meg a Theresa May által elért megállapodásban, Hunt azt mondta, hogy "elsősorban" azt a tartalékmegoldást, amely a hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés visszaállításának elkerülését célozza Észak-Írország és az Ír Köztársaság határán. 

E megoldás alapján az Egyesült Királyság vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha nem sikerülne időben olyan szabadkereskedelmi megállapodást kötni, amely a határellenőrzést feleslegessé tenné.

Az ír-északír határ lesz a Brexit után az Egyesült Királyság és az EU egyetlen szárazföldi vámhatára. A Konzervatív Párt frakciójának keményvonalas Brexit-tábora azonban hallani sem akar a tartalékmegoldásról, és az alsóházban emiatt nem sikerült többséget teremteni a kilépési megállapodás elfogadtatásához.

Jeremy Hunt a pénteki BBC-interjúban megismételte azt a korábban is hangoztatott véleményét, hogy szeptember végéig egyezségre lehet jutni az Európai Unióval a London által a Brexit-megállapodásban igényelt módosításokról, annál is inkább, mivel az EU részéről is sokan, köztük Angela Merkel német kancellár is meg akarja oldani ezt a problémát.

Arra a kérdésre, hogy ha lesz új megállapodás, az októberi határnapon túl hajlandó lenne-e akár hetekkel vagy hónapokkal is elhalasztani a kilépést az EU-ból az egyezmény parlamenti elfogadtatása végett, Hunt kitérően csak annyit mondott, hogy "nincs szó több hónapról".

Kijelentette: azért nem akar pontos időkeretet meghatározni, mert egy miniszterelnöknek csak olyan ígéreteket szabad tennie, amelyeket be is tud tartani.

Arra a kérdésre, hogy Nagy-Britannia akár még 2020-ban is az EU tagja lehet-e, Jeremy Hunt csak annyit mondott, hogy ezt nem hiszi, de nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy miniszterelnökként garantálná-e az idei kilépést.

Hozzátette: nem fogja elkövetni ugyanazt a hibát, mint Theresa May, aki megígérte, hogy Nagy-Britannia március 29-én kilép az EU-ból, és nem tudta teljesíteni ezt az ígéretét.

Boris Johnson a péntek esti BBC-interjúban kijelentette ugyanakkor, hogy ha ő lesz az új miniszterelnök, Nagy-Britannia mindenképpen kilép október 31-én az EU-ból.

Johnson - a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának frontembere, aki a felmérések eredményei és a fogadóirodák kiírásai alapján a vezetőválasztási verseny favoritjának számít - hozzátette: a még további halogatás a politikába vetett bizalom "óriási erózióját" okozná.

A volt brit külügyminiszter szerint az országnak fel kell készülnie a bármilyen körülmények közötti kilépésre az októberi határnapon, és erre fel is fog készülni.

Johnson megerősítette azt a véleményét, hogy az ír-északír határellenőrzés ügyét ki kell venni a Brexit-megállapodásból, és az EU-val folytatandó majdani szabadkereskedelmi tárgyalások keretében kell rendezni.

Arra a kérdésre, hogy hajlandó lenne-e akár a parlament munkájának felfüggesztésére is, annak érdekében, hogy a képviselők ne akadályozhassák meg a megállapodás nélküli Brexitet, Boris Johnson úgy válaszolt, hogy nem akar ehhez a megoldáshoz folyamodni, de kitérő válaszokat adott, amikor a riporter azt firtatta, hogy garantálja-e e módszer elkerülését.

Az ötletet először Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter vetette fel nemrég, de az elképzelést a Konzervatív Páton belül is súlyos bírálatok érték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?