Már három országban forgat

Karlovy Vary
Karlovy Vary |

Négy napot töltött Karlovy Vary fesztiválján Borbély Alexandra, a Testről és lélekről Európai Filmdíjat nyert színésznője, aki a komáromi gimnáziumban érettségizett, Budapesten szerzett színészi diplomát, ahol a Katona József Színház művésze. De már szlovák és cseh filmekben is jelentős szerepeket kap.

Az Enyedi Ildikóval forgatott filmje, s főleg a Berlinben kapott díj után Rudolf Biermann, a neves szlovák producer ajánlott szerepet Borbély Alexandrának, a Július Ševčík rendezésében készült Üvegszoba című cseh filmben. Azóta újra forgatott Csehországban és két szlovák filmben is.

Az Európai Filmakadémia rangos elismerésének köszönhetően szinte egyik napról a másikra valósult meg nagy álma, hogy cseh és szlovák filmekben játszhasson. Nem hollywoodi karrierre vágyott, hanem arra, hogy itthon és Csehországban forgathasson azokkal a színészekkel, akiket bakfisként, majd gimnazistaként a tévé képernyőjén látott.
Mostanában sokat gondolkozom ezen. Azt mondják: vigyázz, mit kívánsz, mert teljesül! Hála a jó Istennek, az én életemre ez igaz. Amit titkon remélek, vagy kívánok, nyilván tenni is kell érte, és kell hozzá szerencse is, de egy idő után megvalósul. A Berlinben kapott díj csak három-négy hónapja került a helyére bennem. Lassú folyamat volt. Az is csodálatos, hogy Karlovy Varyban most ott lehettem azok között a szlovák színészek között, akiket gyerekkorom óta ismerek. Például panyi Milkát, Emília Vášáryovát. Benne vagyok egy filmben, amelyben ő is játszik. Boldog új évet! a címe, ezt képviseltük most Karlovy Varyban, és együtt reggeliztem vele. Sok mindenről beszélgettünk, hogy ő milyen és hogyan gondolkozik, miképpen látja a világot… és hogy ez megtörtént velem, az számomra fantasztikus. Neki ezt még nem mondtam el, de érzi rajtam. Tudja, hogy rajongok érte. És ma, a reggelinél megengedte, hogy tegezzem.

Budapest, Pozsony, Prága… színésznőként mintha már három élete lenne.
Igazából azt várom, hogy közönség elé kerüljön Zdeněk Jiráský filmje, a Kryštof. Első, Csehországban forgatott filmem, az Üvegszoba angol nyelvű film volt, abban még nem én játszottam a főszerepet. De a Kryštofban már komoly színészi feladatom van. Három részre tagolódik a film, én a harmadik részben jelenek meg, de az tetemes mennyiség! Nagyon várom a bemutatót!

A Boldog új évet! az első szlovák filmje.
Abban meg az az érdekes, hogy egész idő alatt magyarul beszélek benne. Pontosabban: beszélünk, mert a párommal, Nagy Ervinnel végig magyarul társalgunk.

Mint kétgyermekes szülők.
Ervin egy reklámügynökség vezetője, ezért nagyon csitti-fittin öltözködik. Ő nagyon humoros lesz, én meg mindenen felcseszem az agyamat. Még azon is, hogy a főszereplő megelőz a masszázson. Állandóan kiakasztanak a helyzetek, s olyankor magyarul kiabálok, mert azt hiszem, mindenki magyarul beszél a világon. A Tátrában vagyunk, a Kempinsky Szállóban. Oda érkezik Ervin, aki angolul szépen elcsitít, lenyugtat mindenkit, akivel kiabálok. Adriana Kronerová, a film producere azt mondta, ha tudta volna, hogy ilyen színészeket szerez a rendező erre a két szerepre, mindkettőnknek nagyobb teret biztosít a történetben. Ervin még énekel is egy kicsit a filmben.
Martin Šulíktól is szerepet kapott A nyúlfülű férfi címen forgó filmjében.
Abban is kisebb szerepem van. Miroslav Krobot terhes nője vagyok, és volt egy közös jelenetem Zuzana Mauréryvel, aki az anyukámat játszotta. Mindketten nagyon kedvesen viszonyultak hozzám.

Karlovy Vary fesztiválján először vendégeskedett. Milyen élmény volt?
Amikor megérkeztünk kocsival, ámultam és bámultam, hogy milyen kis ékszerdobozba jöttem. Mintha valahova Franciaországba érkeztem volna. Nem erre számítottam. Amit ehhez pluszként kaptam: eddig minden fesztiválon, ahová meghívtak, idegennek éreztem magam. Az Európai Filmdíj előtt még vagy nem ismertek, vagy alig-alig, és angolul kellett feszengenem egy pohár borral a kezemben. Ha ezt meg akartam úszni, elmentem aludni. Karlovy Varyban olyan emberekkel találkoztam, akiket ismerek és szeretek, és még beszélgetni is tudtam velük. Csehül vagy szlovákul. Igen, most már három országban mondhatom, hogy otthon vagyok. Csak azt sajnálom, hogy Budapesten nincs olyan fesztivál, mint Karlovy Varyban.

Julianne Moore a világ legbarátságosabb fesztiváljának nevezte.
A berlinit nem is tudtam annyira élvezni, mint szerettem volna. Ma már csak arra emlékszem, hogy ott rettenetesen izgultam. Nagy volt a tét. Féltem, hogyan fogadják a filmet. Nem is voltam képben a fesztiválokkal, egészen picinek éreztem magam. De amikor lement a filmünk, a Testről és élekről, az már jó élmény volt. Tetszett, hogy nem önmagamat, hanem egy másik nőt láttam a mozivásznon, és másvalaki hangját hallottam, nem a sajátomat. Nem kellett önmagamat vizsgálgatnom. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és már tudom kezelni az ilyen helyzeteket. Elfogadtam magamat, tisztában vagyok bizonyos dolgokkal. Nagyra értékelem, hogy milyen csodálatos mindaz, ami nekem sikerült. És már örülni is tudok neki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?