Hogy lesz a jogosultból adós?

pk

Tisztelt szerkesztőség!

Nagyon sokat gondolkodtam ezen az eseten, és mivel nem tudok kihez fordulni, úgy határoztam, hogy megosztom Önökkel. Kisvállalkozó vagyok, már 26 éve becsülettel vezetem a vállalkozásomat, minden illetéket, számlát idejében befizettem. Tartozásom a mai napig nem volt szerencsére senkivel szemben.

1998-ban történt, hogy dolgoztunk egy cégnek, de a számlát a mai napig nem fizették ki. Az akkori törvények szerint, hogy az ügy el ne évüljön, ügyvéd segítségét kértem. Az ügyvéd elindította a tartozás behajtását, és ez ugyancsak pluszkiadásokkal járt. Miután megnyertük a pert, az egész ügy a végrehajtó kezébe került. 2000-ig nem történt semmi, de utána értesített a végrehajtó, közölte, mennyivel adós a cég nekem, és az ő tiszteletdíja összegét. Sokáig ismét nem történt semmi, egészen 2018 januárjáig. A magánszámlámmal kapcsolatban a bankban voltam intézkedni, és ott tudatták velem, hogy a számlámon egy bizonyos összeg le van foglalva. Mivel nem volt semmiféle tartozásom, nem tudtam elképzelni, miről is lehet szó, ugyanis senkitől semmiféle figyelmeztetést nem kaptam. Az ügyvédemen keresztül tudtam meg, hogy eljárás folyik ellenem a bíróságon. A magánszámlámról le is vonták ezt az összeget, amely háromszorosa volt a velem szembeni tartozásnak. A jogosultból adósa lettem a végrehajtónak. Mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül történt, és nem a céges, hanem a magánszámlámat használták fel. Az 1998-as tartozást a mai napig nem kaptam meg, de a végrehajtó a neki járó illetéket levonatta a magánszámlámról.

Így lehet a jogosultból adóst csinálni.

 

Mély tisztelettel,

Horváth Ferenc

Komárom

 

Tisztelt Horváth úr!

Esete iskolapéldája annak, hogy a jog nem mindig azonos az igazsággal. Ön valóban nem tehetett mást, mint hogy ügyvédhez és végrehajtóhoz fordul. Még az is rendben van, hogy a végrehajtó is honoráriumért dolgozik, bár ebben az esetben az adóst felszólító levelek megírásán kívül nem nagyon volt mit díjazni, mert amint írja, egy centet sem hajtott be.

Azt írja, 2000-ben kapott a végrehajtótól egy értesítést a tiszteletdíja összegéről. Ezt ön nyilván nem fizette ki, de az általunk megkérdezett ügyvéd szerint ebben az esetben is kellett volna még fizetési felszólítást kapnia, mielőtt a végrehajtó a bírósághoz fordult.

Sajnos, a bírósági döntés ellen már nincs mit tenni – ön olyan szolgáltatásért fizetett, és nagyon drágán, amelyet meg sem kapott. Ez az eshetőség azonban mindig benne van a pakliban, amikor valaki végrehajtóhoz fordul, mert egyrészt ők pontosan tudják, hogyan kell a pénzt behajtani, másrészt könnyebben hajtják be az ügyfelüktől, mint annak az adósától. Ami önnel történt, most már csak másoknak szolgálhat tanulságul: ha végrehajtóhoz fordulnak, fennáll annak a veszélye, hogy hamarabb fognak fizetni, mint a kinnlevőségüket megkapni.

A teljes írás a Vasárnap 28.  számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?