Élvonalban

A felszívódás gyors lejáratú volt. Már csak el kellett végeznie a beregszászi iskolát, le kellett érettségiznie, és már indult is Budapestre, a színművészeti egyetemre. Ma, huszonöt évesen Hamlet, Napóleon, Chaplin és Hitler a Vígszínházban, ugyanott a Liliom és A nagy Gatsby rendezője, a Nemzetiben a Körhinta Bíró Mátéja, Hippolütosz és a Woyzeck megálmodója. Nem mellékesen pedig a Sztalker Csoport egyik létrehozója. Mindent egybevetve: nemzedéke kimagasló színész- és rendezőegyénisége.

Beregszász, Nagymuzsaly, Budapest. Kihagytam valamit?

Volt sok köztes állomás. Turnébuszok, hideg kultúrházak, rengeteg előadás Kárpátalján. Édesapám alapította a beregszászi színházat. Ha csak tehettem, mentem én is a társulattal. De volt olyan is, hogy traktor vitt bennünket focimeccsre a szomszéd faluba. Nagymuzsaly magyar település. Közel van Beregszászhoz, alig tíz kilométer a távolság. Amikor édesapám már többet rendezett Magyarországon, kiköltöztem Nagymuzsalyra, a nagyszüleimhez. A gimnázium negyedik évétől egészen az érettségiig ingáztam a kétezer lelket számláló falu és a hozzá képest nagyváros Beregszász között. Magyar gimnáziumba jártam, ahol az ukrán nyelvet is magyar tankönyvből tanultuk. A mi időnkben kezdték behozni azt a törvényt, hogy az ukrán történelem mellett a reál tantárgyakat is ukránul tanuljuk. De nálunk ez még nem valósulhatott meg, mert a tanárok sem igazán tudtak ukránul. Matematikából és történelemből is ukránul érettségiztem, de úgy, hogy a tanárok nagyon sokat segítettek. Oroszul egyáltalán nem tanultam. Az édesanyámmal sem oroszul beszélgettem, pedig ő orosz, csak arra kért, hogy vele magyarul beszéljek. Tökéletesen akarta tudni a nyelvet. Meg is tanulta, három év alatt. Folyékonyan. Amióta Moszkvában játszik, mert színésznő, azóta megkopott a magyarnyelv-tudása, de ha együtt vagyunk, mindig azt akarja, hogy én magyarul szóljak hozzá, én meg folyamatosan arra kérem, hogy oroszul beszéljen velem. Mindketten vissza akarjuk nyerni a régi tudásunkat.

Fura helyzet lehet ez egy gyerek számára. Tudja, kihez milyen nyelven kell szólnia. Magyarul, oroszul vagy ukránul.

Nagyon kevert élet volt ez nálunk. Sokan beszélnek ukránul, de ugyanannyian oroszul. Nem sokkal azután, hogy Pestre jöttem, füzettartót akartam venni. Mondtam is az üzletben, hogy pábkát kérek, mire az elárusító közölte velem, hogy az nincs. Hogyhogy nincs? – csodálkoztam. És mutattam, hogy ott van a polcon. Igen, de az füzettartó – mondta. Sokszor előfordult ilyen.

Az otthon használt magyar és az orosz nyelv közé hogyan ékelődött be az ukrán?

Már első osztályban heti hét ukránóránk volt, de kb. azon a szinten, mint humán tagozaton a reál tantárgy. Mindenki próbálta megúszni. Én nagyon rosszul jöttem ki belőle. Kilenc-tíz éves koromban volt a legjobb állapotban az orosznyelv-tudásom, és arra kellett ráerőszakolnom az ukránt. Nagyon összezavarodtam. Az ukrán nyelv átformálta bennem az oroszt.

Négyéves korától színházi közegben mozgott. Az óvoda, gondolom, kimaradt.

Egy napig bírtam. Mindent megcsináltam, meg is dicsértek, de másnap, amikor keltettek a szüleim, hogy menni kell az óvodába, azt mondtam: én már voltam. És soha többé nem tudtak rávenni, hogy menjek. A színházat szerettem. A próbákat, az előadásokat, az utazásokat.

Rugalmasságát, hajlékonyságát, kézügyességét tekintve lehetne szertornász, akrobata, zsonglőr vagy bűvész is.

A színház erősen vonzott. Kezdettől fogva. Kamasz koromban nagyon sokat olvastam. Verseket, regényeket. Édesapámtól aztán kaptam egy hatalmas pakk DVD-t, Fellini, Tarkovszkij, Bergman filmjeit és híres magyar alkotásokat. Azt mind megnéztem, de volt, amit nem értettem. Nálunk nagyon más volt az életvitel. De kaptam egy kis kamerát és egy kis fényképezőgépet is. Kisfilmeket csináltam a faluban, fotóztam a színészeket a színfalak mögött. Nagy álmom, hogy egyszer filmet rendezhessek.

Bár tizenhat évesen felvételizett a színművészeti egyetemre, óriási előnnyel indult a pályán, hiszen már akkor többet tudott a színházról, mint a társai együttvéve.

Nem voltam én ennek tudatában. A bátyám is a színházban nőtt fel, mégis elméleti matematikus lett. Mindamellett, amit az édesapámtól kaptam, az ő édesanyja, a nagymamám is rengeteget adott. Pedagógusként színjátszó csoportot vezetett a környező falvakból összesereglett gyerekekkel. Rengeteg előadásunk volt. Mindenféle világvégi falvakban adtuk elő Molière Kényeskedők című darabját, vagy Az ember tragédiáját. Betlehemezni is jártunk. Ez így együtt nagyon nagy hatással volt rám. De amikor átjöttem Budapestre, ennek semmi előnyét nem éreztem. Hosszú időbe telt, míg megtanultam, megértettem az itteni világot. De rengeteg új, inspiráló helyzet várt rám, a mai napig hálás vagyok érte.

Hány éves a nagymama?

Nyolcvan lesz, de jó egészségnek örvend. Gyakran látjuk egymást. Sokat van Pesten, a nagypapámmal jár nézni az előadásaimat. Nincs olyan nap, hogy ne beszélnék vele. Ha premierhét van, mindig felhívom, és elmondom neki, hogyan állnak a dolgok. Ő a legfontosabb kapcsolat az életemben.

Két filmben játszott főszerepet. A Veszettekben és a Vándorszínészekben. Antal Nimród filmjéből, a Viszkisből kimaradt. Ahogy a rendező nyilatkozta: szuper volt minden, amit csinált, csak a jelenetek kizökkentették volna a történetet, más irányba vitték volna. Micsoda pech! Hogyan élte meg?

Nimród nagyon jó fej. Személyesen hívott fel, hogy elmondja, így döntött. Megértettem őt. A Viszkis gyerekkori barátja lettem volna, aki részt vesz vele az első bankrablásában, de annyira izgul mellette, hogy elájul, és közli vele: ő inkább visszamegy Erdélybe.

Fizikai felkészültségét, rátermettségét látva ki merem mondani: cirkuszi akrobataként is a legjobbak közt lenne, de beállhatna szabadulóművésznek vagy tőrvívónak is. Amit a Hamletben művel „fizikai színészként”, az egyenesen káprázatos.

A Hamlet minden este hatalmas élmény nekem is, mert rengeteg energiát kapok a nézőktől.

A diktátorban Chaplint és az általa megformált Hitlert alakítja elképesztő technikai tudással és fantasztikus átéléssel. Remekül ábrázolja, hogyan lesz a kisemberből rettegett „nagy ember”. Külsőleg vagy belsőleg melyikükkel vívott nagyobb csatát?

A legelején Chaplinnel foglalkoztunk. Amennyire tehettem, beleástam magam az életébe, a filmjeibe. Végtelenül lenyűgözött. Aztán elővettük Hitlert. Az borzasztó volt. Eleinte nem is tudtunk vele pontosan mit kezdeni. Színészileg is nagyon zavarban voltam. Chaplin aztán segített. Azt nyilatkozta ugyanis, hogy ő nem Hitlert gúnyolta ki, hanem azt mutatta meg, hogy a kisember, a csavargó hogyan képzeli el ezt a szörnyeteget. Ez nagyon jó kulcs lett a szerephez. Ettől lett humora a dolognak, mert addig az agresszióját, a gesztusrendszerét akartam megmutatni. Rá kellett jönnöm, hogy lényegében nem két különböző szerepről van szó, hanem egyről: Chaplin eljátssza Hitlert. A bemutató előtti utolsó két hétben már úgy próbáltam a Vezért, mintha egy hatéves gyereket játszottam volna.

Sok mindent meg kellett tanulnia a darabhoz. Görkorcsolyázni, egykerekűvel közlekedni, akrobatikázni, szteppelni, pantomimezni.

Egy idős úriember személyében még bohócot is kaptam. Elmondta, hogyan készül fel egy attrakció előtt, hogyan kell elvonni a néző figyelmét, ha trükköt mutat be, hogyan kell bevonni őt a játékba. Mindennek elvben semmi köze sem volt a darabhoz, nekem mégis nagyon jó tudást adott.

A Hamletben is van jó pár szemfényvesztő jelenete, de ahogy Orosz Ákossal vívnak, olyat én még színpadon sosem láttam.

Sokaktól halljuk ezt. Nem a nulláról kezdtünk. Az egyetemen is vívtunk már. A Hamletben az egészet úgy kellett elsajátítanunk, mint egy koreográfiát. Nekünk ez már inkább tánc, karddal a kezünkben.

Kardtánc.

De ami a kihívás: ez a darab végén van! Lemegy három óra, és akkor jön. Ákos remek partner. Eddig baleset nélkül megúsztuk.

Fényes elme, ügyes kéz.

Gyerekkoromban az volt a baj, hogy bármibe belekezdtem, egy idő múlva abbahagytam, mert jött valami új, ami még jobban érdekelt. Ez a színész drámája. Mindenhez ért, de igazából semmihez.

Marton László:

Mintha a fiam volna… de van még ebből az osztályból olyan tanítványom, akit szintén a gyerekemnek érzek. Emlékszem Attila felvételijére: fiatalabb volt, mint a többiek. De szabad-e egy tizenhat éves, kétségtelenül rendkívül tehetséges fiatalembert felvenni? – ez volt a kérdés vele kapcsolatban. Öröm volt, hogy a tanártársaim is egyértelműen úgy látták, hogy fel kell őt venni. Bár nagyon erősek a színházi gyökerei, Attila teljesen nyitottan, romlatlanul került az osztályba, ami ugye, ideális állapot tanár és növendék számára. Hamar kiderült róla az is, hogy bár eredeti fantáziával és kreativitással megáldott tehetség, az osztályban végzett munkája során egyáltalán nem volt önző. Mindig csapatban gondolkodott, és egészen különleges energiát jelentett az osztályban. Színészi és rendezői tevékenysége között meg kell próbálnia egyensúlyt tartani. Az egyik képességét sem szabad a másik elé helyezni. Még kiválóbb rendező lehet, ha nagyon intenzíven műveli a színészmesterséget, és a színészetére is jó hatással lehet, ha rendezőként is dolgozik. Ezt a kényes egyensúlyt kell szem előtt tartania. Ami rendkívüli adomány a tehetségéhez: szorgalmas. Éjjel-nappal dolgozik. Az Athéni Timonból egészen különleges szemléletű előadást csinált. Pompás Liliomfija gyönyörű vallomás volt a színházról és színészmesterségről. A III. Richárd Shakespeare egyik legnehezebb darabja. Azzal is csodálatosan megbirkózott. Az Iván, a rettentő is nagy kihívás lehetett számára, de abból is eredeti hangulatú előadást rendezett. A félkegyelműben saját nemzedékének az útkeresését fogalmazta meg. A Hamletben egészen kivételes alakítást nyújt. Nagyon büszke vagyok rá.

A teljes írás a Vasárnap 28. számában jelent meg!