Üresen hagyott lakásunk a nyaralás alatt

ds

Nyáron sokan kezdik szabadságukat távol otthonuktól, lábukat lógatva a lágyan hullámzó vízbe, fagyival a kezükben, a standok kínálatából válogatva. Az év közben felgyülemlett gondok, terhek ilyenkor pillekönnyűvé válnak, átadva a testet és szellemet az aktív pihenésnek. Jó a családdal lenni, nagyokat beszélgetni, sétálni a szikrázó holdfényben, bízva abban, hogy otthon biztonságban vannak értékeink.

A felmérések szerint nyaralás előtt az emberek nagy része megteszi a szükséges óvintézkedéseket, hogy otthona minél nagyobb biztonságban legyen akkor is, amikor üresen áll: elutazás előtt áramtalanítani kell az elektromos készülékeket, pl. a mikrohullámú sütőt, az elektromos tűzhelyet, de a kisebb háztartási gépek (hajszárító, lámpák) zsinórját is ki kell húzni. A túlnyomó többség ezenkívül még meg is kér valakit – rokont, barátot, szomszédot –, hogy amíg üresen áll a lakás vagy a ház, időnként nézzen rá, minden rendben van-e. Legtöbben arról is gondoskodnak, hogy egy szomszéd vagy rokon időnként kiürítse a postaládájukat.

Tudatos felkészülés

Persze nem csak az említett óvintézkedéseket érdemes megtenni, hogy gondtalanul élvezhessük a pihenést. A tudatos nyaralás jegyében jó, ha a nyaralás előtt és közben is odafigyelünk pár dologra:

  •  Az ablakokat, ajtókat gondosan zárjuk be, húzzuk be a függönyöket.
  •  A kerti bútorokat hordjuk be a teraszról vagy az udvarról, hogy ne tegyen bennük kárt egy esetleges vihar.
  •  Áramtalanítsuk a távollétünk alatt nem használt elektromos, tűzveszélyes készülékeket, mint pl. a televízió, mikró, elektromos sütő.
  •  Használjuk a meglévő otthonvédelmi rendszereket! Kamerákat, riasztókat beélesítve kell hagyni – emiatt nem szabad a teljes lakást áramtalanítani, elég csak a tűzveszélyes elektromos készülékeket.
  •  Ha van olyan eszközünk, amely megtévesztheti a potenciális betörőket, feltétlenül helyezzük működésbe. Ilyen lehet például a távolról fel-le kapcsolható világítás, vezérelhető redőnylehúzó vagy egy tv-nézést imitáló szerkezet.
  •  Óvatosan bánjunk a közösségi médiával! Jobb, ha nem osztunk meg információt arról, hogy huzamosabb időre elhagytuk az otthonunkat. Már szinte automatizmus, hogy a célországban bejelentkezünk, és folyamatosan töltünk fel képeket a friss élményeinkről; ezzel azonban csak felhívjuk a figyelmet távollétünkre. A kalandokról való beszámolót célszerűbb hazaérkezést követően megmutatni barátainknak.

Hívatlan látogatók

A tengerparti idilli hangulatok élményét könnyen beárnyékolhatja egy hívatlan látogató. Nyaranta ugyanis a szabadságok és a hosszabb utazások miatt ugrásszerűen megnő a betörések száma. Az üresen álló lakások, házak komoly kísértést jelentenek a tolvajoknak. A biztosítótársaságoknál bejelentett károk alapján a legnépszerűbb elkövetési mód az ajtó és ablak befeszítése, betörése, ilyen módszerrel jut be a betörők 70 százaléka a kiszemelt lakásba.

A mechanikai biztonsági-védelmi eszközök – szenzoros lámpák, fényimitálások, riasztók – a kisstílű bűnözőket távol tartják, de a többségüket csak rövid ideig. Egy szakszerűen kialakított elektronikus biztonságtechnikai rendszer minden esetben jelezni fog, ha illetéktelenek próbálnak bejutni a védett ingatlanba, de a riasztók nem akadályozzák meg a betörési kísérletet, csak jelzik a külvilág felé. Ezért legtöbben a szokásnak engedve megkérjük a szomszédot, hogy hívjon fel bennünket vagy a rendőrséget, ha megszólal a riasztó. Viszont azt senkitől sem várhatjuk el, hogy intézkedjen, s abban sem bízhatunk, hogy – mivel egyre nő a téves riasztások száma – a rendőrség azonnal intézkedik. Ami a legaggasztóbb: ma már az emberek sem igazán figyelnek egy riasztó jeladására.

Okosotthonrendszerek

Léteznek olyan, igényeinkhez tökéletesen idomuló automatizált rendszerek, melyekben az elektromos eszközök szokásainkhoz alkalmazkodva önálló életet élnek. Kompatibilitásuknak köszönhetően lehetőség nyílik szinte bármilyen elektromos eszköz működését automatizálni, szabályozni, távolról ellenőrizni. A rendszernek olyan széles körű funkciói vannak, hogy a lakás tulajdonosa nyugodtabban nyaralhat, mert otthona biztonságban van. Bármikor és bárhonnan ellenőrizheti a lakás/ház állapotát. Laptopon, telefonon, tableten távolról is látja a kamera által felvett képet.

Az okosotthon és az illetéktelen behatolás

Az okosotthonrendszer tovább növeli a biztonságérzetet, amikor illetéktelen behatolás esetén a hangjelzésen kívül nyomatékosan fokozza a riasztást a külvilág felé: a lámpák folyamatosan fel-le kapcsolnak, a redőnyök automatikusan le- vagy felmennek; betörő legyen a talpán, aki nem ijed meg egy ilyen váratlan helyzetben. A rendszer egyértelmű jeleket küld az utca emberének, hogy valami nem stimmel a lakásban.

Az okosotthonrendszer központi egysége sötétedés után kapcsolgatja a kültéri és beltéri lámpákat az egyes helyiségekben, és a redőnyöket is automatikusan működteti az előre meghatározott beállítás szerint. A beprogramozott szimuláció azt közvetíti a külvilágnak, hogy a lakás életében nem történt változás, miközben a család nyaral.

A fejlesztések rugalmasak, figyelembe veszik a felhasználói igények változatosságát, és valódi megoldást kínálnak az ingatlanok védelmére.

Forrás: fibaro, o-automatika

A teljes írás a VasárnapHáztartás mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?