Komárno – Komárom, avagy A szúnyoginvázió

gg

Ki ne emlékeznék, aki egyszer is látta, Martin Shooty Šútovec, a legismertebb és szerintem legszellemesebb szlovák karikaturista nemzeti vitákat ábrázoló rajzára: a szlovák atyafi kezében transzparens: Szlovákiát a szlovákoknak felirattal, vele szemben a komáromi kétnyelvű helynévtáblát egy büszke szúnyog tartja. A szójáték lefordíthatatlan, a szlovák komár, vagyis a szúnyog szó adta a zsenialitását a képnek: Komárno – Komárom (Komárnót a szúnyogoknak), de aki ezt nem érti, annak is szellemes és kifejező a kicsinyesség szimbóluma: olyan, mint szunyog dongása, azaz köhög a bolha. Én természetesen nem ehhez a béka-egér harchoz kívánok ennyi év után visszatérni, hanem legott ahhoz, hogy a fene sem gondolta volna annak idején, micsoda aktualitást nyer idén ez a karikatúra. Történetesen tényleg a szúnyogok révén.

Talán a nagyvárosi lét előnye, de engem idén Pozsonyban még nem csípett meg szúnyog, pedig amúgy nagyon szeretik a vérem. Illetve egyszer, az is a Nemzeti Színházban, mikor a budapesti Radnóti vendégszerepelt itt azzal a felejthetetlenül megrázó Závada-darabbal, az Egy piaci nappal. Annyira lekötött, a székbe betonozott az élmény, hogy észre sem vettem, mikor csípték össze a bokámat, otthon viszont annál inkább, egy hétig vakartam. Azóta semmi. Valószínűleg annyira mérgező Pozsony levegője, hogy itt permetezni sem kell, nem kel ki a lárva, meg hát ahol én járok, a forró aszfaltok és betonfalak közt még a szúnyog is zsírjára sül. Ám nem tudta elkerülni a figyelmem, hogy jó ideje szinte az egész országot a szúnyogok tartják lázban. Meg az ő megmérgezésük. A legnagyobb példányszámú lapok ankétokat közölnek, közvélemény-kutatásokat készítenek a témában: Támogatja-e a szúnyogok permetezését? Még a legelszántabb természetvédők sem merik egyértelműen kijelenteni, hogy NEM, hiszen jelenleg nagyobb ez irányban a népharag, mint volt menekült- vagy Soros-ügyben. Pellengérre állítják ám a permetezésellenest, kívánva neki, hogy ott csípje halálra őt a legéhesebb raj, meg az ő kisgyerekeit szívják babosra a rohadékok. Hát, mi tagadás, könnyebb is inváziómentes övezetből nyilatkozni az invázióról, értem is mindkét felet, azokat is nagyon, akik megcsípettek, meg azokat is, akik a méregtől félnek, és féltik az ő kisgyerekeiket. Most meg már azzal is elkezdtek riogatni, hogy jönnek az ez idáig főleg trópusi vidékeken előfordult maláriaszúnyogok, úgyhogy 2050-ben nem is a klímaváltozásba fogunk belehalni, hanem a malária visz el bennünket, (ami, ugye, ugyanaz, hisz a klímaváltozás hozza a szúnyogot onnan ide, vagyis itt lesznek a trópusok). Akkor tartanak majd csak igazán a szúnyogok lázban!

Arról viszont nem ír senki, hogy hová lettek a fecskék. Anyám jegyezte meg csalódottan a napokban, hogy nem jönnek. Ja, mert hogy azok meg összepiszkították a ház falát, ugye? Csúnya lett tőlük az eresz alja, a szépre festett hacienda. A legnagyobb példányszámú lapok ankétokat közölhetnének, közvélemény-kutatásokat készíthetnének arról is: Támogatta-e a fecskefészkek leverését? Arra tán a legelszántabb természetvédők mernének őszintén válaszolni, bár a legelszántabb kényelempártiak szerintem ez ügyben is képesek lennének kipellengérezni őket, kívánva nekik, hogy az ő fejükre ürítsenek a madarak, ha annyira szereti őket, meg az ő kisgyerekeik és a jó édesanyjuk csússzon el a guanón.

Nem vagyok egyébként szomorú, sem borúlátó, üzenem az értem aggódóknak, csak itt-ott eszembe jut ez-az. És akkor még a magyar tudományosság, a kultúra, az irodalom, a fesztiválok átpolitizálására sem kell gondolnom, hogy rájöjjek, milyen könnyen megoszthatók vagyunk. A pénznek nincs szaga, tudjuk Vespasianus óta, de egy indián jóslat alapján azt is, hogy majd ha az ember kivágja az utolsó fát, megmérgezi az utolsó folyó vizét, kifogja az utolsó halat is, akkor rádöbben, hogy a pénzt nem lehet megenni.

Vagy?

 

VASÁRNAP meg borogatniuk kellett az arcukat, mert a fiúk borostáitól kiütéses lett.

Alice Munro: Mennyi boldogság!

A teljes írás a Vasárnap 28. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?