Ellopják a születési számunkat

Búcsút inthetünk a születési számoknak, hogy helyette nehezebben megjegyezhető azonosítószámokat kapjunk. Miért? Mert így el lehet tapsolni pár száz millió eurót az átállásra.

Denisa Saková belügyminiszter és társai pedig jól tudják, hogy az utolsó hónapokat töltik a minisztériumban, addig kell lenyúlni amit lehet, amíg lehet.
Természetesen ebben az esetben nem a klasszikus értelemben vett lopásról van szó. Ám minek nevezné a kedves olvasó azt a méregdrága változtatást, aminek semmilyen hozzáadott értéke nincs?

Állítólag az uniós szervek adatvédelmi szempontból problémásnak tartják a szlovákiai születési számok rendszerét. Ezzel az érvvel csak az a gond, hogy eddig még senki sem mutatta meg, konkrétan melyik brüsszeli hivatalnak milyen megoldhatatlan gondja van ezzel, főleg úgy, hogy egy sor másik uniós tagállamban hasonló módon generálják a személyi azonosító számokat. 

Az adatvédelmi hisztik, GDPR-ok korszakát éljük, azt firtatjuk, mit és miért kérdez tőlünk az állam (megvan még a 2011-es népszámlálást megelőző műbalhé?), de önmagunkról dalolva többet mesélünk el a Facebooknak és több adatot tárolnak rólunk a Google szerverein, mint amit valaha a szlovák titkosszolgálat fel tudna dolgozni.

Ilyen kontextusban tetszetős érv lehet, hogy a születési számból kiolvasható a születési dátum és a személy neme. De hol jelenthet ez hátrányt? 
Jelentkezzen bárki, akit egy állami szerv – merthogy a születési számokkal alapvetően azok dolgoznak – ez alapján diszkriminált! Ha egy munkaadó nem akar felvenni egy 50 év felettit, azt nem a születési számból fogja kiolvasni – amit nem is szerez meg, legfeljebb a szerződéskötéskor –, hanem az illető fizimiskájából. Ahogy azt is, hogy nőről vagy férfiról van-e szó.
A végső argumentum pedig, hogy 2054 körül elfogyhatnak a kiosztható számok, egyenesen nevetséges. 

Denisa, 35 év múlva kifogyunk a születési számokból, valamit tenni kéne

 – képzeljük el, ahogy egy jellemzően négyéves ciklusokban gondolkodó politikus felveti ezt a miniszternek! 
Ugye, hogy nem megy! Még csak 2019-et írunk, ráadásul ezt a technikai problémát is meg lehet majd az adott időben oldani, sokkal olcsóbban és elegánsabban. Az intézkedés tipikus példája a pénzkitalicskázásnak.

Az elmúlt években hány meg hány tenderről hallottunk már, melyek eredményeként módosított személyik, útlevelek vagy bármilyen más igazolványok lettek bevezetve, csipeket szereltek ebbe-abba, elektronikus kommunikációs csatornákat hoztak létre. Alaphangon tízmilliókat, de inkább százmilliókat emésztettek fel ezek a projektek, külön-külön is, ám a gyakorlati hasznukat senki sem látja. 

Továbbra sem lehet internetes úton normálisan kommunikálni az állammal, egyik hivataltól kell kérni igazolást a másiknak.

Egy állami szervhez leadott pályázathoz tucatnyi igazolás kell, például valamilyen szociális juttatás igénylésénél a hivatalok szintén nem egymás között kommunikálnak, a sofőr a személyije mellett a jogosítványát és a műszaki papírokat is magánál kell, hogy hordja (pedig egy csipes igazolványból minden jogosultság kiolvasható lehetne), és a sor hosszasan folytatható. Progresszió nincs, csak az eltapsolt milliók hiánya látszik.

Most ebbe a sorba akarja beállítani Saková saját magát és a születési számokat is, s ami ebben külön bosszantó, hogy jelenleg csak a törtvonal utáni négy számot kell megjegyeznünk, ám ha átmegy a módosítás, véletlenszerűen kigenerált számok egész sorát kell majd fejben tartani. 

Mi lenne, ha a belügyminiszter drága pótcselekvések helyett a valós problémák megoldásán dolgozna? 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?