Tallósi visszatérés, hazai diadallal

westernlovaglás
Tallós |

Visszatérő házigazda, a Big Family rancs fogadta a Westernlovagló Vándorkupa 2019 hatodik megállójának mezőnyét. Ötvenkét lovaspáros nevezett, tudtuk meg Múcska Györgytól, a rancs vezetőjétől, aki a részletekre is kitért. 

„Nagyon jól sikerült a visszatérésünk, roppant ügyes versenyzőket láttunk, mind szlalomban, mind hordókerülésben – összegezte benyomásait. – Állítom, profi openben Szlovákia top lovasai lovagoltak, s ez a mezőny nemzetközi volt, mert az NBHA-szervezet kötelékébe tartozó magyarországi Dörnyei József is indult, ő már Eb-címmel is büszkélkedhet. Hozzánk új, de jó lovakkal érkezett, legjobbjaink ezúttal leszorították a képzeletbeli dobogóról. Csak századok döntöttek a sorrendről, alig volt különbség a hat legjobb között. Két elsőséget szerzett az open számban Richard Dobrovocký, a mezőny új, tornóci csillaga. Rooster Zippo Maya jó ló, topos páros lehet belőlük. Rancsunkat, fiam, Gergő és lányom, Barbara képviselte. Gergő négy lóval indult, három tanítási időszakban van, szokják a környezetet, embereket, a versenyek légkörét. Kam Feckles Mamory hátán megnyerte a szlalomot, és harmadikok voltak hordókerülésben, de fiam ezúttal nem úgy koncentrált, ahogyan szokott, más terhek is voltak a nyakán. Barbara általában mindig elöl végez, most nem jött ki neki a verseny. Egészében véve megérte visszatérnünk a Westernlovagló Vándorkupába, hiszen jól meg lehet egyezni, sok a lovas, baráti a légkör, s máshol nincs ilyen sok versenyző.” 

Érdekes

WESTERNLOVAGLÓ VÁNDORKUPA 2019, 6. állomás, Tallós

Szlalom, juniorok: 1. Veronika Košťálová (Gold Burst, JK Lángov dvor Trnovec n/V.) 22,036, 2. Carla Scholtzová (Kam Smart Chic Ella, M-club Briežky) 22,124, 3. Bittera Tami (Berry, M-club Briežky) 23,102; open: 1. Richard Dobrovocký (Rooster Zippo Maya, JK Lángov dvor Trnovec n/V.) 22,260, 2. Molnár Alica (Sweet Dreams Leader, JK Vrakúň) 22,707, 3. Kiss Péter (Pidy Jack, JK Vrakúň) 23,637; profi open: 1. Múcska Gergő (Kam Freckles Memory, Big Family Ranch Tomášikovo) 21,798, 2. Takács Tamás (Romeo, Takács Western Ranč Dlhá n/V.) 22,073, 3. Bobek László (Amoeba Chick, Bobek Farm Nesvady) 22,109.
Hordókerülés, juniorok: 1. Carla Scholtzová (Kam Smart Chic Ella, M-club Briežky) 16,171, 2. Buga Lara Bea (Colonel Cody Jess, Zsigo Farm Komárno) 17,309, 3. Veronika Košťálová (Gold Burst, JK Lángov dvor Trnovec n/V.) 17,317; open: 1. Richard Dobrovocký (Rooster Zippo Maya, JK Lángov dvor Trnovec n/V.) 16,377, 2. Nikola Havrilová (Linsy, JK Lángov dvor Trnovec n/V.) 17,641, 3. Takács Tamás (Romeo, Takács Western Ranč Dlhá n/V.) 17,680; profi open: 1. Bobek László (Amoeba Chick, Bobek Farm Nesvady) 16,279, 2. Karin Kelemenová (Goldy Dry Cody Angus, Bio Farma Halič) 16,324, 3. Múcska Gergő (Kam Freckles, Big Family ranch Tomášikovo) 16,537.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?