Ramírez a DAC-ban

Eric Ramírez

A DAC futballcsapata leigazolta a húszéves venezuelai Eric Ramírezt, aki 2023 nyáráig kötelezte el magát a sárga-kékekhez. A tehetséges középcsatár a cseh Karvinától érkezett a Csallóközbe. A 189 cm magas támadó a tavalyi, Senicán eltöltött féléves tavaszi kölcsönjátéka alatt szerzett magának jó nevet, amikor is tizenkét bajnoki találkozón öt gólt szerzett. 

Eric Ramírez a Zamora FC Barinas csapatánál töltötte az ifjúsági éveit. Tizennyolc évesen hazáját elhagyva a Karvinába igazolt. Másfél esztendő alatt 30 élvonalbeli összecsapáson lépett pályára és három gólt szerzett.
„Négy hónapos folyamatot zártunk le, amely során igyekeztünk Ericet Dunaszerdahelyre csábítani. Hosszú küzdelem volt, de a projektünk, az infrastruktúránk és a szurkolóink voltak azok a döntő tényezők, amelyek miatt a DAC mellett döntött. Ő is örül annak, hogy egy támadó felfogásban futballozó együttes tagja lehet, amely segíthet neki a további fejlődésben” – kommentálta a Ramírezzel való szerződés aláírását a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele. Ramírez a DAC első venezuelai játékosa.⋌ (fcdac.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?