Egyiptom az Interpollal keresteti Tutanhamon múlt héten elárverezett fejszobrát

Tutanhamon

Egyiptom az Interpollal keresteti Tutanhamon fáraó barna kvarcitból faragott fejszobrát, amelyet 4,7 millió fontért árverezett el a Christie's aukciósház a múlt héten Londonban az elmúlt évek egyik legvitatottabb adásvétele keretében.

Az egyiptomi Nemzeti Tanács a Régiségek Repatriálásáért (NCAR) hétfői rendkívüli ülésén döntött úgy, hogy a nemzetközi rendőri szervezet segítségét kéri az ismeretlen vevőnek eladott műkincs hollétének megállapításához, továbbá megbíz egy brit ügyvédi irodát, hogy indítson polgári peres eljárást az aukciósház ellen. 

A Haled Enani régészeti miniszter vezette testület felszólította a brit kormányt, hogy ne engedje külföldre vinni a felbecsülhetetlen értékű régészeti leletet mindaddig, amíg az aukció szervezői nem mutatják be a szobor tulajdonjogát és Egyiptomból való kivitelének legális voltát igazoló iratokat.

A 28,5 centiméter magas fejszobrot annak ellenére bocsátották áruba, hogy Egyiptom az aukció törlését és a szobor visszaadását követelte a brit hatóságoktól és a Christie's-től. Az egyiptomi külügyminisztérium szerint az ifjú uralkodót ábrázoló 3000 éves műalkotást valószínűleg az 1970-es években lopták el az ország egyik műemlék templomából és csempészték külföldre.

A Christie's szerint a Tutanhamon-fejszobor magángyűjteményből származik, legutóbb 2016-ban adták el hárommillió fontért szintén az aukciósház árverésén. Közleményében az aukciósház azt írta, hogy a műtárgy ügyében "nem folyik és nem is folyt nyomozás". A Christie's sose árverezne el olyan darabot, amelynek a tulajdonjogával kapcsolatban kétségek merülnek fel - hangsúlyozták a közleményben.

A cég közzétette a szobor tulajdonosainak listáját az elmúlt 50 évből. A aukciósház adatai szerint a műkincset 1985-ben vásárolta meg Heinz Herzer müncheni műkereskedő, előtte az osztrák Joseph Messina tulajdonában volt, aki 1973-74 körül vette Wilhelm von Thurn und Taxis hercegtől. Úgy tűnik, az 1690-es évek óta volt a család birtokában. Keveset tudni arról, hogyan került Európába. 

Arra is kitértek, hogy a szoborfej létezéséről régóta lehet tudni, hosszú éveken át ki is volt állítva. Az aukciósház azt állítja, a törvény által előírtnál is többet megtett a műkincs eredetének tisztázására. 

Tutanhamon fáraó nagyjából 3000 évvel ezelőtt, 19 éves korában halt meg, maradványait 1922-ben találták meg.

Az utóbbi években egyre hevesebbé vált a vita a műkincsek visszajuttatásáról azokba az országokba, ahonnan származnak. Athén például több évtizede kéri a British Museumtól a Parthenón frízeinek visszaadását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?