Vavrót nagyon akarta a Lazio

Denis Vavro

Denis Vavro ötéves szerződést kötött a római Lazio futballklubbal. A 23 esztendős válogatott védőért 11,5 millió eurót fizetett az olasz egyesület az FC Köbenhavnnak, ezzel Vavro lett Szlovákia negyedik legdrágább játékosa. 
 

Vavro iránt az Atalanta Bergamo, az AS Roma, a Sampdoria és az angol Watford is érdeklődött, ám a Lazio ajánlata volt a legkonkrétabb. 
A Simone Inzaghi irányította Lazio nyolcadikként zárta bajnokságot, de megnyerte az Olasz Kupát, s ezzel bebiztosította helyét az Európa-liga csoportkörében. 


„Örülök, hogy az egyik leghíresebb olasz klubban folytatom a pályafutásom. Az is sokat nyomott a latban, hogy már régóta figyeltek, és komoly összeget áldoztak a megvásárlásomra – mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Denis Vavro, aki elárulta, hogy gyorsan meg akar tanulni olaszul. – Féltem attól, hogy a klubok nem tudnak megegyezni az átigazolási díjban, és Koppenhágában maradok, de szerencsére minden jól alakult. Az egykori zsolnai védelemből Škriniar és Hancko után én leszek a harmadik a Serie A-ban.”


Az átigazolást Martin Petráš játékosügynök intézte, aki pályafutása során Olaszországban is focizott. „Több csapat is szívesen látta volna Denist, a Lazio volt a legkomolyabb kérő, már három hónappal ezelőtt felvettem velük a kapcsolatot. Nagyon ragaszkodtak hozzá, és nem sajnálták érte a pénzt. Bízom benne, hogy kliensem a Serie A-ban is megállja a helyét. Egyébként Hamšíknak és Škriniarnak köszönhetően egyre nagyobb az érdeklődés Olaszországban a szlovák futballisták iránt” – szögezte le Petráš.


A zsolnai nevelésű hátvéd 2017-től futballozott Koppenhágában, és a Lazióban a 93-as mezben fog játszani. Vavro ma csatlakozik a csapathoz, amellyel csütörtökön edzőtáborozásra utazik az Alpokba.

Érdekes

A legdrágább szlovákiai átigazolások

1. Milan Škriniar    Sampdoria–Internazionale        23 millió euró

2. Vratislav Greško         Internazionale–AC Parma         21,5 millió euró

3. Marek Hamšík  Napoli–Dalian Yifang)     20 millió euró

4. Denis Vavro      FC Köbenhavn–Lazio     11,5 millió euró

5. Vratislav Greško         Leverkusen–Internazionale        10,3 millió euró

6. Martin Škrtel     Zenit Szentpétervár–FC Liverpool)    7,7 millió euró

7. Martin Škrtel     FC Liverpool        Fenerbahce  5,6 millió euró

8. Filip Hološko    Manisaspor–Besiktas      5,6 millió euró

9. Marek Hamšík  Brescia–Napoli     5,5 millió euró

10. Bénes László   Žilina–Mönchengladbach          5,5 millió euró

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?