A klímaváltozással több lesz a szúnyog

A klímaváltozással több lesz a szúnyog, a kutatók a lakosság segítségét kérik például az ázsiai tigrisszúnyogokkal kapcsolatos információk gyűjtéséhez - mondta Garamszegi László, a MTA Ökológiai Kutatóközpontjának igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Az éghajlat melegedésével könnyebben áttelelhetnek a szúnyogpeték, lárvák, illetve kifejlett szúnyogok. Továbbá hamarabb kezdődik tenyészidőszak, a sok eső pedig a pocsolyák, állóvizek miatt kedvez a szúnyogok szaporodásának - tette hozzá a szakember.

szúnyogok elleni védekezésben a lakosság azzal tehet a legtöbbet, ha nem hagyja a kertben a pangó csapadékot, öntözővizet, mert viszonylag kevés, vödörben, kerti edényekben, mélyedésekben hagyott vízből is sok szúnyog kelhet ki. A már kikelt szúnyogok ellen a hagyományos eszközök, irtó-, riasztószerek, illetve szúnyogháló a leghasznosabb - mondta kutató.

Garamszegi László arra is felhívta a figyelmet: a szúnyogcsípés nem csak kellemetlen, de betegségeket is terjeszthet.
 

Az utóbbi időben Magyarországon is felbukkanó ázsiai tigrisszúnyog például több tucatnyi betegséget terjeszthet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?